Szabó T Anna : A csoda

 A csoda 

Január volt már javában, s a nagy fa,

amit műanyagmadzaggal gúzsba kötve

húztunk-vontunk, hogy majd a föld alatt

a feketülő falnak nekidöntve

napokon át a pincebogarakra

árassza csodaváró illatát,

és amit aztán ketten díszítettünk,

hogy úgy dőljön ránk teljes vértezetben,

(még jó, hogy a gyertyagyújtás előtt)

mint egy megsebzett operai hős -

(végül kiékeltük alaposan,

deszkaszilánkokat vertünk a sebes láb

s a nehéz vastalp bilincse közé),

szóval a nagy fa, lejárván az ünnep,

és utána az eufória,

kopaszon, üres cukorpapírokkal,

rothadt gyümölcsként potyogó díszekkel,

dicsőségének poros maradékán

még mindig ott állt, szálegyenesen.

Éjjel leszedtük, már ami maradt.

Hogy meg ne hallják a másik szobában:

csendben, akár az összeesküvők,

kivonszoltuk a sovány tetemet.

Csorgott róla a száraz tűlevél,

és nehéz, sötét tócsákban megállt

(mi gyilkoltuk meg, de ki hitte volna,

hogy az öreg emberben még annyi vér van)

felfűrészeltük, nejlonzsákba tettük,

úgy csempésztük ki éjnek idején,

hogy másnapra ne legyen semmi nyom,

aztán sokáig fájlaltuk, hogy nincs ott,

és találgattuk, hogy a gyerekek holnap

mit mondanak, ha meglátják, hogy eltűnt.

Semmit sem mondtak. Jöttek álmosan,

szürcsölve kiitták a kakaót,

öltöztek és rutinból bakalódtak,

és közben végig be nem állt a szájuk.

Egyszer sem néztek a helye felé,

pedig hiánya szinte lüktetett.

Összenéztünk, hogy milyen a világ,

hogy milyenek a mai gyerekek:

egy karácsonyfa nekik meg se kottyan.

Na, ezt elrontottuk alaposan.

De aztán, mikor nagyobbik fiunk

a cipőt húzta - hopp! Akár egy zöldes

angyaltollat, úgy húzott ki belőle

egy épen, véletlenül ott maradt

ág-bűnjelet, és csodálkozva nézte.

"El kéne vigye már a fát az angyal!"

sóhajtotta. "Már szegény túl öreg!"

Gyorsan lecsaptam rá: Szerinted ott van?"

Meggyőződéssel bólintott, s vele

mindenben-tükre, a lelkes kicsi.

"És tényleg szeretnéd, hogy elvigye?"

"Tényleg." "Jó, akkor lássuk, ott van-e. "

Benéztek - nem volt ott. Csak álltak némán,

eltátott szájjal. Majd: "Hú, ez szuper!

Ez aztán tényleg turbó, ez az angyal!

Egy perc alatt hogyan vihette el?"

Kimondatott: ártatlanok vagyunk hát.

Nem mi végeztük el a piszkos munkát.

"Még fel is sepregette a helyét!"

A végére már mi is hittünk benne,

és néztük mohón és átfényesedve

a két kölyök kócglóriás fejét.

                            / Szabó T Anna /

                                                         


Január 6 : Vízkereszt


 Vízkereszt vagy háromkirályok napja az egyik legjelentősebb keresztény ünnep. A nyugati keresztény egyházak január 6-án három eseményre emlékeznek: a napkeleti bölcsek, vagy más néven háromkirályok – Gáspár, Menyhért és Boldizsár – látogatására a gyermek Jézusnál, Jézus Jordán folyóban történt megkeresztelkedésére, és Jézus első csodájára a kánai menyegzőn. Vízkereszttel kezdetét veszi a farsangi időszak. Számos népszokás és időjárási jóslat kapcsolódik ehhez a naphoz. Ilyenkor került sor a házszentelésre, de szokás volt a szenteltvíz hazavitele is, melynek gyógyító hatást tulajdonítottak. 

                                                                         


Budai Zolka : Decemberi

 Decemberi


Oh, illatos decemberi ének,

narancsparkok és ropogó neszek

koszorúján suhannak a rének,

mint mikor a szeretet csak rezeg

a mellkason és hirtelen fakad, árad

s elönti a félszeg, szomjas porcikákat.

Az óra lengve jár még, ha jár még

s a Hold az éj köntösébe hízva

kémleli, a sok csilló ajándék

mint leli meg rejtekét a csizma

belsejében: mint rémült egérke bújik

s összekuporodik a holnapi újig.

S az ajkakról lemálló méla szó,

a pillák közötti árvácska jaj,

a csókokra billenő tél, a hó,

s e tiszta, gyermeki lármás kacaj

most a világnak nyugodt fejére terül:

a hitetlen se éljen reménytelenül.

                             /  Budai Zolka  /

                                                         


Donna Ashworth: Kedves December

 Kedves December!


Gyere be a fényeiddel,

a zenéd,

az öröm ígéreted.

Melegebbé teszed a zord telet,

a sötét hónapok fényesebbek,

és összehoz minket,

olyan sokféleképpen.

Engedd meg az ünnepi kegyelmeidet,

melegítsd fel megkeményedett szívünket,

és emlékeztessen minket arra, ami fontos,

egymást.

És december,

Kérlek, légy kedves,

azoknak, akik megtalálják a fényeidet,

túl fényes.

Hadd lássák, hogy a remény él,

minden kártyában,

minden meghívásban,

minden felemelt pohárban.

És karácsonyra,

adj nekik emlékeket,

régi és új,

mint az értékes ajándékok, amik ők.

És mutasd meg nekik, mit kell tenniük,

azzal a sok szeretettel.


            /  Donna Ashworth  /

                                                    


Mentovics Éva :Luca,luca december

  Luca, Luca december


Luca, Luca, december,

Vessen ráncot a pendely!

Koppanjon a csizmád sarka,

Tele legyen majd a kamra!

Eresz alatt költsön fecske,

Boldog legyen a menyecske!

Pördüljön a szoknya fodra,

Sose legyen pénzre gondja!

Sárguljon a búzatábla,

Kalács keljen majd a tálba'!

Szalmát rejtsen majd a pajta,

Görbüljön a koca farka!

Luca, Luca, kitty-kotty, kitty-kotty,

Tojást tojjon minden tíkod!

Csorduljon a tőkéd leve,

Minden hordód legyen tele!

Ó az Isten, hidd el, jót ád,

Keljen sok-sok szárnyas jószág!

Babbal teljen a talicska,

Jól tejeljen majd a Riska!

Sparhelteden főjön lencse,

Legyen társad a szerencse!

Újuljon a vályogtornác,

Rúdon lógjon száz szál kolbász!

Luca, Luca tizenhárom,

Kedves gazda, Isten áldjon!

Spájzod legyen mindig tele,

Szerencse is férjen bele!

                      /  Mentovics Éva    /