Szép Ernő : Tavasz

 Tavasz


Első nap ibolya

Kankalin a másnap

Margarétát hínak

Harmadik pajtásnak.

Első nap gesztenye

Második a bodza

Harmadik délután

Az orgonát hozza.


Első nap a béka

Második a fecske

Megszáll a pillangó

A harmadik este.

Álom az első nap

Csudálat a másik

Harmadik hajnalra

Szívem szakadásig!

          / Szép Ernő /

                                   


                            



                                      



Csodálatos természet tavasszal

 Minden esztendő tavaszán izgatottan várom az erdők mélyén élő, színes virágok újjászületését. Kedvező időjárás estén már február végén elkezdik szirmaikat bontogatni a téltemetők, a kikeleti hóvirágok, melyeket sorra követnek a többi, korán életre kelő fajok.

a virágok színes pompája sok örömteli pillanattal kárpótolt. A lombfakadás előtt nyíló virágok már mind ébren és teljes szépségükben álldogáltak a sudár fák óvó védelmében. Odvas és ujjas keltikék, erdei ibolyák, erdei madársóskák, erdei kutyatejek, erdei szélfüvek, foltos kontyvirágok, különleges szépségű tavaszi lednekek, piros árvacsalán, kerek repkények, fehér acsalapuk, üde sárga színű salátaboglárkák, bogláros szellőrózsák és egyedi megjelenésű kónya vicsorgók színesítették a megfakult avart. Az erdő mélyén halkan csörgedező kis patak mentén pedig, élénk sárga színű a mocsári gólyahírek álldogáltak csodaszép tavaszi virágcsokorba sokasodva.

                                 

















A fák ágai már nem csupaszon álldogálnak, apró üde zöld levelek díszlenek rajtuk, a vadkörte, a vadalmafák és a kökénybokrok pedig hófehér virágba öltözve csalják a nektárjukra éhes rovarokat, és a turisták tekintetét. Gyönyörű ilyenkor a táj, a tavasz és a természet újjászületése valami csoda, mely szebbnél-szebb kincseket tartogat mindenki számára, aki az ösvényeit járja.

                                              










                                          




Viktor Hugo : Lásd, érdes ez az ág

Victor Hugo

LÁSD, ÉRDES EZ AZ ÁG


Lásd, érdes ez az ág, fekete; és a mennyből

az esővíz csupasz kérgére szüntelen dől;

de várj csak, megy a tél, s meglátod azután:

átüti egy levél kemény görcsét a gallynak,

véknyan, törékenyen, s te kérded: hogy fakadhat

ily zöld, ily gyönge rügy ilyen fekete fán?



Kérdezd, szerelmesem, kérdezd meg tőlem akkor,

hogy jaj! már kérgesen, érdesen annyi bajtól

lelkem, ha átsuhan rajta leheleted,

mért űzi, szökteti szikkadt nedveim újra,

mért tárja szirmait, és virágba borulva

s eléd hullatva mind, miért hajt verseket?



Mert törvénye van itt az életnek, a sorsnak,

mert a holdtalan éj majd megleli a holdat,

mert minden mély apály új hullámot dagaszt,

mert szélnek kell a fa, szellő a leveleknek,

mert annyi kín után mosolyod rám vetetted,

mert múlóban a tél meghozta a tavaszt!


               (Nemes Nagy Ágnes)

                                                       







Minden tavasz....


"Minden tavasznak van egy kitüntetett napja, ami minden más tavaszi napnál fényesebb. 

 Mikor a napsugár még csiklandóbban játszik a tarkón, mikor a szellők még huncutabbul fütyülnek, 

mikor a kikelet ritmusára még veszélyesebben ver a szív, mint más tavaszi reggeleken. 

Naptárakban sajnos nincs jelölve ez a kacér és szédítő ünnep, ezzel a páratlan reggellel csakis a lélek számol."


                                             /   Cserna-Szabó András  /

                                                                                            


Tavaszi ébredés: Vágréti Irma

 TAVASZI ÉBREDÉS


Mily szép a csodás, szent ébredés!

Az illatozó, szerény kis virág.

Mily szép künn a hímes, üde rét,

Virágtól ékes, friss gyümölcsfaág.


Mily szép a madárdaltól hangos

Határunkban a zöld erdő, berek…

Mily szép az Istent dicsérő lantos,

Ki új tavaszban zeng új éneket!


Mily szép a hívő szívben a tavasz,

Ige szárnyán jött szent ébredés,

Elhal ekkor ajkakról a panasz,

Dermedtség helyett: – felengedés…


Mily szép az Úrért égő szeretet,

Mely szerte áraszt csodás illatot –

Tavasz kertjének ösvénye mellett

Isten legkisebb virága vagyok.




                          /  Vágréti Irma   /

                                                          


                                                            



                                                          



Petőfi Sándor : Tavaszhoz

Tavaszhoz

Ifjú lánya a vén télnek,
Kedves kikelet,
Hol maradsz? mért nem jelensz meg
A világ felett?



Jöszte, jöszte, várnak régi
Jóbarátaid;
Vond föl a kék ég alatt a
Fák zöld sátrait.

Gyógyítsd meg a beteg hajnalt,
Beteg most szegény,
Oly halványan üldögél ott
A föld küszöbén;

Áldást hoz majd a mezőre,
Ha meggyógyítod:
Édes örömkönnyeket sír,
Édes harmatot.

Hozd magaddal a pacsirtát,
Nagy mesteremet,
Aki szép szabad dalokra
Tanít engemet.

S ne feledd el a virágot,
Ne feledd el ezt,
Hozz belőle, amennyit csak
Elbír két kezed.

Nagyobbodtak a halálnak
Tartományai,
S bennök sokan a szabadság
Szent halottai;

Ne legyenek szemfedőtlen
Puszta sír alatt,
Hintsd reájok szemfedőül
A virágokat!

           /  Petőfi Sándor /