Hónapokról versek : nyár

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nyár. Összes bejegyzés megjelenítése

Balogh József: Nyár

Nyár

Nyár kacsint be az ablakon

egy tikkadtságos hajnalon,

fénye a redőnyt törve át

magával füröszt hűs szobát.

Paplant ébreszt és takarót,

lajháros-lusta ágylakót,

tarisznyájában új virág,

– nem kap a szirma hőgutát -,

s van benne friss vakáció,

egy tópartra szánt rádió,

fecskék cikázó röpte száz,

veríték-lázas kerti ház…

A dinnye tőle cukrosul,

nevet a Nap rá huncutul,

izzad az erdő, fű, a rét,

patak párolog, és az ég

szinte önmagát fényli szét.

Vihar, ha orvul mennydörög:

kugliznak fönn az ördögök,

fürge felhő száll, dús-esős,

lenn fű között időz az őz,

hisz’ messzi még az ősz, a csősz.

/ Balogh József /

Nemes Nagy Ágnes: Nyári éj

Nyári éj

Emelkedik a lassú tenger.

Az álom sűllyed, olvadok.

Tárt ablakunk alatt a mélyben

a júniusi éj csobog.

Üvegzöldszínű habja szélén

mint fel-felbukkanó halak,

a csillagok kecses csapatban

csobbannak és villámlanak.

S a fák között – kövér korállok

árnyékot-lengető bogán,

haján világító moszattal

átúszik lassan Szent-Iván.

/ Nemes Nagy Ágnes /

Petőfi Sándor : Mint felhők nyári égen....

MINT FELHŐK A NYÁRI ÉGEN...

Mint felhők a nyári égen,

Érzeményim jőnek-mennek

Majd fehéren, majd sötéten;

S egy sem áll, egy sem pihen meg.

Hova mennek? honnan jőnek?

Nem tudom, nem sejthető;

Hozza és elfúja őket

Az örök szél, az idő.

A szerelem fellegéből

Hulltanak reám villámok;

A barátság fellegéből

Záporesők szakadának.

Zápor és villám multával

Csendes tiszta lett az ég,

S a másik perc fuvalmával

Ujra felhő érkezék.

S a felhők, habár fehérek,

Árnyat akkor is csak vetnek.

Majd ha én oly időt érek,

Hogy felhőim megrepednek!

S széleikre rózsaszínben

Száll az égő napsugár,

S ők úgy állanak fölöttem,

Mint megannyi tündérvár!

Oh ez idő el fog jőni,

Amidőn majd szerelmemnek

S barátságomnak felhői

Rózsaszínben tündökölnek;

Hanem akkor már indulhat

Temetésemre a pap,

Mert ha a felhők kigyulnak

Lemenőben van a nap.

Szalkszentmárton, 1846. április 10-24.

Zyefy Zsanett : Szerelmem, nyár....

Szerelmem, Nyár...

Csak a nyár tudja őrizni a titkot:

a moccanatlan fákon ülő dalt,

ha susogja vagy intim pillanatban

rád érinti, már az felkavar.

Mert a nyár idézi a Szerelem ízét,

vezet kapcson bíbelő` kezet,

hamis mosollyal vetkezi le ingét,

hogy észrevétlen mezítlen legyen.

A nyár tudja csak megmutatni arcod,

szemedben a földi színvarázst,

a Mindenséget, mit hordozol s míg alszom

elhiszem, hogy lesz még pirkadás.

Csak a nyár tudja őrizni a titkot:

az esték hűsét takargató fény

míg átölel a színek között itt-ott

lassan fáradt kékkel földet ér az ég.

/ Zsefy Zsanett /

Nyári örömök

Nézd csak meg jól, mi minden van körülöttünk. A víz háborog, a föld rá sem

hederít. Látod a magasba nyúló hegyeket?! A fákat, a fényt, amely a nap minden

percében változtatja erejét és színét. A halakat, amelyek más halakat kergetnek,

miközben azon vannak, hogy elkerüljék a sirályok csőrét. Hallod a zajokat, a

hullámok moraját, a szél susogását, a homok neszezését, a sokféle zajt, amely

harmóniává olvad? És az élet meg az anyagok e valószerűtlen hangversenyének

kellős közepén itt vagyunk mi, te meg én és a körülöttünk lévő sok-sok ember.

Vajon hányan látják meg közülünk azt, amit most leírtam? Hányan értik meg

reggelenként, micsoda kiváltság, hogy fölébrednek, hogy láthatnak, szagolhatnak,

tapinthatnak, hallhatnak, érezhetnek? Közülünk hányan képesek egy pillanatra

megfeledkezni a nyűglődéseikről, hogy elámuljanak ezen a csodás látványon?

Úgy tetszik: az ember éppen annak van a legkevésbé tudatában, hogy él.

/ Marc Lévy: Mint a mennyben /

Cher Louis : Nyár

Nyár

Pipacsok színe bólint,

a rét piros sebét

zölden kötözi be a táj.

A legelésző bárányok

zarándok bogáncsot cserélnek,

s az izzadt meleg

forró bilincsbe fogja

a bágyadt délidőt.

Zörög a patak,

és inni térdel hozzá

a szédelgő délibáb.

Eltagadott árnyékok

sovány testtel

várakoznak a fák alatt.

Majd előlépnek,

ha súlyát vesztve

trónjáról legurul a Nap.

Száraz rögökre áll,

s onnan strázsál

a sokáig virrasztó fény.

Meggyúlik körötte

a reszkető messzeség,

a vetés közt tűzként lobog,

s tikkadt szántók közepén,

barázdák közé heveredik

izzó szívvel a nyár.

/ Cher Louis /

Kőmüves Klára : Nyár

Nyár

Ameddig elláthat a szem a kéklő ég alatt

csodálja mindenem a szőke kazlakat. S

habár a rendszerét nem értve kémlelem,

festménnyé pingálja bennem képzetem.

Alant keret – a föld. Fentről leánykás felhő

nyelvet ölt. Balról képbe lógó pimasz faág,

jobbjáról a döntés végtelen nehéz, talány…

vagy éppen ő a Végtelen, ki még tengernyi

kazlat ringat, mint hullám is habot, amit

egyetlen sirály sem láthatott, mert partot

el nem érve nyelte el a víz… Pillanat!

Már látom is; kép jobbja tarka ló,

ropogtató fogak… friss széna íz.

/ Kőmüves Klára /

koranyár, képlékeny még az idő,
kerékvágását keresi, a régit, majd
belezökken; hétágról tüzel a nap
már kora reggel, harmatot hörpint
a kert és megszólalnak a hangok,
lekaszált fű illata zúdul, nyitva az
ablak, zöld a határ még, de jósol
a naptár: kánikula lesz, égzengés
jöhet és vihar, tele jéggel-veréssel;

Már vágják az érett búzatáblákat,
ha szél fú át a tarlón – mondják: –
Tiszavirágéletű lesz ez a nyár is!

de hát ne fussunk ennyire előre;

vadgerle-búgás rendezi át a játék-

színt, meleg lesz ma is, ha a Nap

zenitre hág; vicces ez az évszaki

körforgásjáték: leszünk és múlunk
egy felsőbb karnagy kottája szerint…

/ Koosán Ildikó /