Orgovány Anikó : Október 4 az állatok világnapja
(Október 4. az Állatok Világnapja)
Hej, de nagy a sürgés-forgás,
zsong a tisztás széle,
ünnepnapra készülődik
erdő-mező népe.
Batyus bálba hívogatják
ma a vadvilágot,
összehordják egykettőre
a sok finomságot.
Száraz rőzsét gyűjt a szarvas,
gombát szed a medve,
kerek üstben rotyog már az
ízletes csiperke.
Hangyák morzsákat cipelnek,
torta lesz belőle,
méhek mézet csurdítanak
majd a tetejére.
Misi mókus diót tördel
ízes tölteléknek,
mogyorót is rakosgat rá,
színes díszítésnek.
Tücsök koma hegedűjén
felcsendül a nóta,
ugrándozik a kisveréb
meg nem áll a lába.
Szöcske szökken, darázs zümmög,
lepke libben szépen,
rózsabogár keringőzik,
pont mint a mesében.
Egész nap tart a vigasság,
aki bírja, ropja,
mert ez a nap, ugye tudod,
az állatok napja.
/ Orgoványi Anikó /
.jpg)
Nadányi Zoltán Hold ragyogta őszi éjjelen...
Hold ragyogta őszi éjjelen...
Csöndes éj... A hold ezüst sugára
Szétterül a földön fényesen.
Álmodóan zizegnek a lombok
Hold ragyogta őszi éjjelen...
Harmat csillog minden kis fűszálon,
Harmat csillog minden levelen,
S úgy ragyognak, mint apró gyémántok,
Hold ragyogta őszi éjjelen...
Álmatlanul ülök az ablaknál
És lehajtom zsibongó fejem'...
De boldog is, ki aludni tud
Hold ragyogta őszi éjjelen... Kevese
/ Nadányi Zoltán /
Reviczky Gyula Ősz felé
Ősz felé
Vágy, szenvedély bevonja szárnyát;
Dalaim immár csendesek;
Bennük csak néha-néha zendül
Egy álom, egy emlékezet.
A szép tavasznak álma őszkor;
Virágokról édes regék.
A szív, mely lemondásra készül
S ugy megzokog; Ne még! ne még!
Lehajtja szép fejét a rózsa;
Nem éli túl a hév nyarat.
S az édes vágyak, a virágok,
Szívemben is hullonganak.
Bágyadt a nap, bágyadt a tájék;
A télre fázva gondolok,
S a langyos őszi napsugárnál
Vérem még egyszer föllobog.
Tavasz mosolyog reám keresztül
Egy rózsaszínű fátyolon.
Látom virulni a világot,
S csak álmodom, csak álmodom
/ Reviczky Gyula /
.jpg)
Móra Gyöngyi : Őszi akkordok
Őszi akkordok
Ablakom előtt diófa sóhajt,
Ősz tépegeti dús koronáját,
Álmos fövenyre levelet hullajt,
Csak a csend hallja halk suhogását.
Valahol messze, blues zene szól,
Panaszos hangja lelkemig száll,
Zengő bariton karcosan dalol,
Egy szép régi nyár újra rám talál.
Pilláit zárja a fáradt vidék,
Ráterül az est sötét kabátja,
Sápadt fényekbe mélyed a környék,
Hangjegybe zárul szívem magánya.
Lassan elhalkul a rekedtes hang,
Végsőt jajdul a szájharmonika,
Este nyolcat üt a templomharang,
Csenddé válik a blues ritmusa.
(Szerző: Móra Gyöngyi)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)