November :Szent András hava

 

Kormány Vera : November

 November

A november a kilencedik hónap volt a rómaiaknál (,,novem" = kilenc). A ,,novem" a görög ,,ennea", ,,enneva" származéka, ez viszont a ,,neosz-neá"-ból eredt, s ez azt jelenti, hogy ,,új, félig felnőtt, tapasztalatlan" - eléggé plauzibilis megjelölése a jobb kéz gyűrűsujjának.

November első két-három napja a halottak kultuszát szolgálja, de nem római hagyatékképpen, hanem kelta befolyás alatt. Ezt bizonyítja, hogy úgy a november elsején megtartott Mindenszentek napját, mint a másodikán (vagy ha ez vasárnapra esik, akkor harmadikán) megült Halottak napját csak a 9. és 10. század óta ünnepli meg az Egyház, holott Angliában, kelta területen már a 8. században is közünnep volt. November 1. volt ugyanis a kelta év kezdete, amikor halotti áldozatokat hoztak az elhunytak tiszteletére. Amikor aztán a kelta elem a francia Egyházban is megerősödött, akkor a maguk ősi ünnepét - persze átkatolizálva - áthozták a katolikus egyházi évbe is. A november elsejei Mindszentet Kr. u. 835 óta, a másodikán tartott Halottak napját pedig 998 óta tartja meg az Egyház. Az utóbbi ünnep főként a chiliasmus hatása alatt született meg: a Krisztus utáni 1000-ik évre várt világvége szorongásos hangulatában, amikor is a halandók iparkodtak az elhunytak szellemeivel jó barátságba kerülni. Sírjaikon gyertyákat gyújtottak fel, hogy a szegény fázós lelkek ezek fényénél melengethessék magukat. A gyertyát azért is kellett a sírokon meggyújtani, hogy az ezen a napon sírjaikból kiszabadult lelkecskék újra visszataláljanak a sötétben a maguk sírjába, s ne nyugtalanítsák aztán tovább az élőket. Ilyenkor persze illett a sírokat is rendbe hozni, hogy az elhunytak szívesen maradjanak otthonukban. Sőt némely - főként szláv - vidékeken élelmet is helyeztek a sírokra, nehogy a lelkek bármiben is hiányt szenvedjenek és ,,hazajárjanak". Ezen a napon hosszan szólnak a harangok, hogy a harangszóval elfeledjék a szellemek siránkozását. Szóval itt szólal meg igazában az emberiségnek egész halálfélelme, amely a mágikus koroknak egyik leghatalmasabb szellemi mozgatóerő.

            /    Kormány Vera /

                                         

Jékely Zoltán : November csodája

 

Novemberi eső: Guns N`Roses

 NOVEMBERI ESŐ

Egyre hull, s a lelkem mossa,

sós patakkal egyesül.

Ég haragja bennem sorsa,

vízzé váltja legbelül

időm ostorát és a kínt,

mi szép szavakkal öltve

vágyakból hamis csöndet int,

hát hagyom, hogy e csöndbe

úgy vegyüljön, mint mi örök,

hol hiába halnak körök,

értően látom sorát,

bár játszom az ostobát.

Guns N' Roses - November Rain

                                                 

November 13: A magyar nyelv napja

 

Fekete István : Köd

Köd

 Fenn a magasban vadlibák húznak dél felé. A vezérgúnár kiált dallamos- lágyan, és kiáltása csak éppen megsimogatja a csendet. Aztán feltámad a szél, és zsongani kezd az erdő orgonája.

A vén legény, a November a muzsikus /Mindenszentekkor ő ül az orgonánál/, és az öreg sípok nehéz sóhajtásokat búgtak, mint a szél, amely temetőről temetőre járt ebben az időben, és zúgása nehéz volt, mint maga a bánat. Kései szüreteken is az ő sípja jajongott, és szeles éjszakákon az ő hárfája szomorú zendüléseit vitték a szelek széles, nyárfás utakon, amelyeken valamikor lakodalmas kocsik jártak.

Nem hallgatja senki, csak anyja, a borongós szemű Ősz. De ő is elsírta már könnyét, eltemette minden örömét, menni akar.

Szelíden megérinti fia karját.

- Gyere már fiam... Halott itt minden...

Kinek muzsikálsz?

                                                        /   Fekete istván  /

                                                                                              

Márton-nap

 

Fónay Jenő 1956 November 4.

 

Fónay Jenő

1956. NOVEMBER 4.

Álmodtam én fényről

győzelemről

ragyogásról

a sugárzó fényben boldogságról

álmodtam még akkor is

mikor már... sejtettem a végét,

mikor még nem láttam elejét

a lánctalpas szörnyeknek...

bár hírlett már hogy jönnek... özönlenek.

Csak tudnám, miért?

Csak tudnám, mi ringatta álomba testem

Ennyire nem kábulhattam el.

Álmomban láttam egy keresztet

s nem láttam a megfeszítettet

éreztem a fájdalmat is

– talán engem feszítettek? –

Engem vett le a keresztről anyám?

Talán díszlövéseket adnak rám?

Valami őrült hang üvöltött

s felriadva hirtelen

forró hamuba léptem meztelen lábakkal.

Gönceimet még magamra se’ rángattam

mikor a rádió!... a rádió... már

szórta szét a valót.

Fel sem fogtam... mégis

koponyámba szúrt a tövis

homlokomból kiserkent a vér

s bennem már le is bukott a Nap

a messzi horizonton

még mielőtt beért a vetés.

Rohantam én, de hiába már

hol van János bácsi, Kemál

a sok kis budai srác?

ott már meg volt az aratás...

a kövezeten fiatal hullák

a lánctalpak hangosan csörögtek

ágyúik ugattak, mint veszett kutyák

úgy hörögtek.

Itt ma újra elveszett az ország.

Barátaim! Gyújtsuk meg a gyertyát!

          /     Fónay Jenő /

                                     

Nincs Halál és nincsenek Halottaink

 

NINCS HALÁL. És nincsenek HALOTTAINK. Mindenki él, csak nem itt, hanem ott. Tovább ment. Átköltözött. Akit szeretsz, az VAN. Szándékosan nem azt mondom, hogy akit ,,szerettél" - mert a szeretet nem múlik el soha. Gondolj rá, idézd meg magadban a lényét - s ő is azt teszi majd, mert ha valóban szeretitek egymást, összeköt benneteket az Aranyfonál.

Csak arra kérlek, ha anyádat, apádat, vagy nagyszüleidet idézed meg, ne öregemberként gondolj rájuk, mert nem azok! A lélek világában nincs elmúlás, így öregség sincs. Fiatalok ők. Ahogy lelked mélyén te is fiatal vagy. Akkor is, ha a tükör nem ezt mutatja. A rózsa csak a kibomlott Rózsa - a hervadó már nem az.

Halottak napja nincs, csak Szeretet napja van, amikor a földön élők az eltávozottakra, az eltávozottak pedig ránk, földön élőkre gondolnak. És azt gondolják rólunk: ,,Szegénykék, nekik még nagyon nehéz!"...

,, Kedvesem! Közöttünk vannak! Csak ez az ostoba, mai, beszűkült 'racionális' kor hiszi, hogy a halállal minden megszűnik. Nem igaz! A lélek végtelen úton jár, s a halállal nem hal meg. Él, csak nem abban a komor érzékvilágban, ahol még te élsz. (...) Az igazi szeretet nem múlik el soha.

,, Az arcunk megváltozik, a világunk megváltozik, csak a szeretet nem, mert az örök. "

                                          /  Müller Péter   /

                                                                     

Simon István :Mindenszentek napja

 

Ferenczy Hanna : November

 

November

 November

A télbe úgy lépünk e napokban, mintha egy komor mondakör valóságosan életre kelt volna. A tél egyszerre mondakör és barlang, kissé betegség és kissé városiasság, s ugyanakkor vannak benne fókák, rozmárok, átutazó külföldi énekesek, diplomás hólapátolók, van benne kamillatea és forralt bor, s van benne fülledt és szorongó várakozás, mintha magunkra maradtunk volna a világban, egyedül sorsunkkal, mely zúzmarás és komor.

Novemberben sértődötten kezdek élni. Kezdődnek az irodalmi felolvasások, melyek untatnak, kezdődik az a csendes és szanatóriumszerű szobaélet, mikor úgy ébredünk a szürkén-nyálkás reggelre, mint a betegség napjaira, kezdődik a mesterséges fény és mesterkélt hő időszaka.

                                                   

                                                             

Vitéz Mihály: November

 

Rácsai Róbert: Itt van a november

Itt van a november

Lusta pihe száll fehéren,

alszanak egy zöld levélben

a kerti barackfák.

Durván harap a levegő,

számomra alig hihető,

hogy érzem illatát.

Vége lett a hosszú ősznek,

dermesztő hónapok jönnek,

talán el sem hinnék,

hogy elmegy, bár nem örökre...

Csak ólmos, jéghideg ködbe

bújik a hegyvidék.

Reggelre ráfagy a pára

a vénséges szilvafára

a csendes udvaron;

fülelek: hogyan, s mit beszél

nekem a csípős, téli szél...

Zúgását hallgatom.

Alattam megroppan a dér,

jövőre úgyis visszatér

a napsugár-tenger.

A fákhoz temetem magam,

addig nekik súgom szavam:

Itt van a november.

/  Rácsai Róbert /

                            

November

 

Várnai Zseni : Novemberi napsütés

Novemberi napsütés

"Délben mégis győzött a nap sugárka,

az ősz ködét átfúrta, mint a dárda

s a szürke ködmön fénylő díszt kapott

magára tűzte ékül a napot.

S míg a fénygömb ott tündökölt az égen

én földi porszem megigézve néztem,

olyan volt mint egy óriási mosoly

s szerte foszlott tőle a ködgomoly.

Így harcol ő a köddel és sötéttel,

s mikor a föld elfordul tőle éjjel,

ő akkor is ott virraszt őrhelyén,

s rést vág az egek sötét függönyén.

Ó, jól tudom, hogy nem miattunk fénylik,

de a gyümölcs, mégis csak nékünk érik,

belőle árad minden, ami élet:

a kezdettől változó őstenyészet.

Tudom, de mindig újra meg csodálom,

mikor áttör a ködlő láthatáron,

tavaszidőn dicsfényben tündökölve,

s ősszel, mikor búcsúzva néz a földre." 

          

                           / Várnai Zseni  / 

                                                     

               

Haász Irén: Novemberi válasz

 

Novemberben

"A magány nehéz. Novemberben kinézni reggel a szürke derengésbe, kijönni a tornácra -, és nincs senki, senki. A hegyoldalon barna levelekre szürke köd telepszik. Ezt az érzést csak a legerősebb ellenméreggel lehet gyógyítani. Mi az? A tudat, hogy az ember egyedül át tudja élni a világ legnagyobb szépségeit, éspedig nem képzeletben, elégtételként, hanem, mint az örök egy, aki a legközelebb áll a mindenséghez. Az ember csak közösségben élhet boldogan, de csak a magányban lehet Isten."

         

                          /  Hamvas Béla  /

                                                        

                              

Ady Endre:Hervadáskor

Hervadás

Hervadáskor, pusztuláskor,

Novemberi dérhulláskor

Tinálatok, lent a kertben

Ránk hullott a falevél.

Az öreg fa hervadt lombja

Mintha nékünk szólott volna,

Mintha minket intett volna:

Vigyázzatok, jön a tél!

Hervadáskor, pusztuláskor,

Novemberi dérhulláskor,

Visszasír a lelkem hozzád,

Szép szerelmem, kedvesem.

Mintha ott a kertben lennék...

Száll a levél, száll az emlék,

Szálló levél, szálló emlék

Körülrepdes csendesen...

Hervadáskor, pusztuláskor,

Novemberi dérhulláskor,

Tinálatok, lent a kertben

Most is hull a falevél.

Most is hervadt a fa lombja,

De most mintha sírva szólna:

Ugye, ugye nem hittétek,

Rövid a nyár, itt a tél...

             / Ady Endre /

 

Üdvözöllek November!