A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ősz. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ősz. Összes bejegyzés megjelenítése
Reviczky Gyula Ősz felé
Ősz felé
Vágy, szenvedély bevonja szárnyát;
Dalaim immár csendesek;
Bennük csak néha-néha zendül
Egy álom, egy emlékezet.
A szép tavasznak álma őszkor;
Virágokról édes regék.
A szív, mely lemondásra készül
S ugy megzokog; Ne még! ne még!
Lehajtja szép fejét a rózsa;
Nem éli túl a hév nyarat.
S az édes vágyak, a virágok,
Szívemben is hullonganak.
Bágyadt a nap, bágyadt a tájék;
A télre fázva gondolok,
S a langyos őszi napsugárnál
Vérem még egyszer föllobog.
Tavasz mosolyog reám keresztül
Egy rózsaszínű fátyolon.
Látom virulni a világot,
S csak álmodom, csak álmodom
/ Reviczky Gyula /
.jpg)
Móra Gyöngyi : Őszi akkordok
Őszi akkordok
Ablakom előtt diófa sóhajt,
Ősz tépegeti dús koronáját,
Álmos fövenyre levelet hullajt,
Csak a csend hallja halk suhogását.
Valahol messze, blues zene szól,
Panaszos hangja lelkemig száll,
Zengő bariton karcosan dalol,
Egy szép régi nyár újra rám talál.
Pilláit zárja a fáradt vidék,
Ráterül az est sötét kabátja,
Sápadt fényekbe mélyed a környék,
Hangjegybe zárul szívem magánya.
Lassan elhalkul a rekedtes hang,
Végsőt jajdul a szájharmonika,
Este nyolcat üt a templomharang,
Csenddé válik a blues ritmusa.
(Szerző: Móra Gyöngyi)
Bőr István : Lopakodó ősz
Lopakodó ősz
Alig vettük észre, és már nyakunkon az ősz,
ide lopódzott hangtalan, nem vártuk még őt.
Azért néhány jelet küldött, itt lesz nemsoká,
de nem hittük el ezeket, nem is vártunk rá.
Élveztük a nyárutót, a meleg napokat,
azt hittük az ősz minket most még csak riogat.
Hittük, el nem múlik a nyár, ragyog ránk a Nap,
de éjszaka rádöbbentünk, néha már harap.
Csípőssek már a hajnalok, volt ahol fagyott,
a didergő fűcsomókra deret is rakott.
Próbálgatja az erejét, mutatja mit tud,
a hegyeink völgyeiben bizony ott száguld.
Csipkedi a leveleket, néhány földre hullt,
amikor a barátja, a hideg szél is fújt.
De azért napközben gyengéd, lágyan simogat,
érleli a szőlőszemet, finom bogyókat.
Néhány hét és megcsipkedi az érett kökényt,
amerre jár szertehórdja bokrok levelét.
Néha szürke köpenyt visel, és le sem veszi,
misztikussá válik a táj, ezt úgy szereti.
De hát emiatt szép az ősz bármit tartogat,
néha, derűs éjszakákon csillag ragyoghat.
Lassan elpihennek a fák, alszik már a táj,
ahhoz, hogy újjáéledjen, pihenni muszáj.
/ Bőr István /
Ősz
Mert az Ősz olyan, hogy nem lehet megunni. Minden évben rácsodálkozunk és talán kicsit érzelmesebb szemmel sétálunk egy parkban, vagy egy hétvégi, erdei sétán. Nem véletlen, hogy a lírához érzékenyebben kötődő lelkek ilyenkor többször nyúlnak verseskötethez, a korszellemnek és a divatnak megfelelően közösségi megosztó portálon lelkesen hívják ki egymást párbajra: Na, ki hoz szebbet. Van, hogy pillanatnyi élmény, varázslat.
Wass Albert : Ősz lesz
Ősz lesz
Tudom: egyszer majd messze száll a szellő,
s a lomb homályban többé nem nevet.
Ősz lesz.
És ősszel hullanak a levelek.
Eljárok majd a temetőkbe,
és álmodó leszek, és kedvtelen.
Bánat kisérget: lomha, őszi bánat,
és felhő lesz, és Csend a lelkemen.
Megnézem majd a régi fákat,
és elbúcsúzom utoljára.
Megkérdezem: melyikük fáradt?
Megkérdem: vágynak még a nyárra?
Szívem az őszt még megcsodálja,
de a halált már vele érzi;
mert minden nyár csak tarka álom,
s az álmok sorsa: elenyészni.
És látom majd: nincs több virág.
S a holt mezökről én is elmegyek.
Ősz lesz: nagy Ősz.
És ősszel hullanak a levelek.
/ Wass Albert /
Ősz olyan, hogy nem lehet megunni.
Mert az Ősz olyan, hogy nem lehet megunni.
Minden évben rácsodálkozunk és talán
kicsit érzelmesebb szemmel sétálunk egy parkban,
vagy egy hétvégi, erdei sétán. Nem véletlen, hogy
a lírához érzékenyebben kötődő lelkek ilyenkor
többször nyúlnak verseskötethez, a korszellemnek és a divatnak megfelelően
közösségi megosztó portálon lelkesen hívják ki egymást párbajra:
Na, ki hoz szebbet. Van, hogy pillanatnyi élmény, varázslat.
Palotás Petra: Szeretem az őszt
Szeretem az őszt,
ahogy méltóságteljesen átveszi a hatalmat az elhervadt nyár után.
Szeretem az esőt az avaron koppanva,
lágyan, szelíden, puhán.
Az aranyat, a bronzot, a bíbort,
a sárgát és mind e színeket,
hogy öltöztessék díszbe az álomra éhes , megkopott szíveket.
Hogy megmutassák nincs még itt a búcsú ideje,
csak most egy kicsit más a természet ölelő,
óvó szerepe.
Most nem csobbani hív,
nem is hócsatára,
a szüret, mi csábít,
a bor a mámor ára.
Szeretem az őszt,
és az ősz is szeret engem,
ketten lépdelünk a ködös végtelenben.
/ Palotás Petra /
Csiha Kálmán : Ősszel a ligetben...
Ősszel a ligetben....
Ültem a padon a halk ligetben,
s ölembe hullt egy falevél.
Jöttéért postát sem fizettem,
- gondoltam - s mégis ideér.
Halk
pergamen. Finom szövésű,
illatos, sárga kis levél.
A fáról hullt, hol néma fésű,
a sárga Ősz neszez, zenél,
s
kifésül mindent és lehullat.
Míg lefoszlik a lomb-ruha,
s mi élt, remélt, kifakulhat;
zörgő avar lesz, halk, puha.
Néztem
a sápadt, kis levélre,
és megborzongtam (jött a szél),
s a liget fáit, ahol érte
suhogva, hullt ezer levél.
De
ő
pihent a kezemen,
mint aki hazaérkezett.
Érezte meleg tenyerem
s a fent mosolygó kék eget.
Ó,
Istenem, ha majd az ősz
jön,
s elkéred földi életem,
majd ott a végső élet-őszön
ilyen lombhullást adj nekem!
Kezedre
szállva én - hulló levél -
elsárgult, földi pergamen;
engedd, pihenjek, hol élet zenél
kezeden, e végtelen kézen.
/ Csiha Kálmán /
.jpg)
Dsida Jenő : Súgás az ősznek
SÚGÁS AZ ŐSZNEK
Ősz, te sokat tudsz:
mert sétálsz furcsán és hallgatagon,
s hervasztó, irgalmatlan
szomorú szemeiddel
befigyelsz minden ablakon.
Ősz, te sokat tudsz,
s tudásod soha el-nem-vehető,
mert a halottak nagy-erősek
és tanítód a temető.
Ősz, te sokat tudsz
és ajtómat ha titkon benyitod,
mellém lopózva böngészed ki,
miket szitálón, csöndesen
a papírra írok.
Ősz, te sokat tudsz,
de most nyílik a szám
s oly valamit súgok,
mit te se tudsz talán:
Most, hogy üvöltő, lázadt szél rohan
köd-váraktól köd-várakig,
van egy búsongó kis fiú,
van egy sóvárgó kis fiú, -
- ki ibolyákat álmodik.
Szatmár, 1924. szeptember
/ Dsida Jenő /
.jpg)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)