A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ősz. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ősz. Összes bejegyzés megjelenítése
Wass Albert : Ősz lesz
Ősz lesz
Tudom: egyszer majd messze száll a szellő,
s a lomb homályban többé nem nevet.
Ősz lesz.
És ősszel hullanak a levelek.
Eljárok majd a temetőkbe,
és álmodó leszek, és kedvtelen.
Bánat kisérget: lomha, őszi bánat,
és felhő lesz, és Csend a lelkemen.
Megnézem majd a régi fákat,
és elbúcsúzom utoljára.
Megkérdezem: melyikük fáradt?
Megkérdem: vágynak még a nyárra?
Szívem az őszt még megcsodálja,
de a halált már vele érzi;
mert minden nyár csak tarka álom,
s az álmok sorsa: elenyészni.
És látom majd: nincs több virág.
S a holt mezökről én is elmegyek.
Ősz lesz: nagy Ősz.
És ősszel hullanak a levelek.
/ Wass Albert /
Ősz olyan, hogy nem lehet megunni.
Mert az Ősz olyan, hogy nem lehet megunni.
Minden évben rácsodálkozunk és talán
kicsit érzelmesebb szemmel sétálunk egy parkban,
vagy egy hétvégi, erdei sétán. Nem véletlen, hogy
a lírához érzékenyebben kötődő lelkek ilyenkor
többször nyúlnak verseskötethez, a korszellemnek és a divatnak megfelelően
közösségi megosztó portálon lelkesen hívják ki egymást párbajra:
Na, ki hoz szebbet. Van, hogy pillanatnyi élmény, varázslat.
Palotás Petra: Szeretem az őszt
Szeretem az őszt,
ahogy méltóságteljesen átveszi a hatalmat az elhervadt nyár után.
Szeretem az esőt az avaron koppanva,
lágyan, szelíden, puhán.
Az aranyat, a bronzot, a bíbort,
a sárgát és mind e színeket,
hogy öltöztessék díszbe az álomra éhes , megkopott szíveket.
Hogy megmutassák nincs még itt a búcsú ideje,
csak most egy kicsit más a természet ölelő,
óvó szerepe.
Most nem csobbani hív,
nem is hócsatára,
a szüret, mi csábít,
a bor a mámor ára.
Szeretem az őszt,
és az ősz is szeret engem,
ketten lépdelünk a ködös végtelenben.
/ Palotás Petra /
Csiha Kálmán : Ősszel a ligetben...
Ősszel a ligetben....
Ültem a padon a halk ligetben,
s ölembe hullt egy falevél.
Jöttéért postát sem fizettem,
- gondoltam - s mégis ideér.
Halk
pergamen. Finom szövésű,
illatos, sárga kis levél.
A fáról hullt, hol néma fésű,
a sárga Ősz neszez, zenél,
s
kifésül mindent és lehullat.
Míg lefoszlik a lomb-ruha,
s mi élt, remélt, kifakulhat;
zörgő avar lesz, halk, puha.
Néztem
a sápadt, kis levélre,
és megborzongtam (jött a szél),
s a liget fáit, ahol érte
suhogva, hullt ezer levél.
De
ő
pihent a kezemen,
mint aki hazaérkezett.
Érezte meleg tenyerem
s a fent mosolygó kék eget.
Ó,
Istenem, ha majd az ősz
jön,
s elkéred földi életem,
majd ott a végső élet-őszön
ilyen lombhullást adj nekem!
Kezedre
szállva én - hulló levél -
elsárgult, földi pergamen;
engedd, pihenjek, hol élet zenél
kezeden, e végtelen kézen.
/ Csiha Kálmán /
.jpg)
Dsida Jenő : Súgás az ősznek
SÚGÁS AZ ŐSZNEK
Ősz, te sokat tudsz:
mert sétálsz furcsán és hallgatagon,
s hervasztó, irgalmatlan
szomorú szemeiddel
befigyelsz minden ablakon.
Ősz, te sokat tudsz,
s tudásod soha el-nem-vehető,
mert a halottak nagy-erősek
és tanítód a temető.
Ősz, te sokat tudsz
és ajtómat ha titkon benyitod,
mellém lopózva böngészed ki,
miket szitálón, csöndesen
a papírra írok.
Ősz, te sokat tudsz,
de most nyílik a szám
s oly valamit súgok,
mit te se tudsz talán:
Most, hogy üvöltő, lázadt szél rohan
köd-váraktól köd-várakig,
van egy búsongó kis fiú,
van egy sóvárgó kis fiú, -
- ki ibolyákat álmodik.
Szatmár, 1924. szeptember
/ Dsida Jenő /
.jpg)
Kopogtat az ősz
Kopogtat az ősz
Amikor még kicsik voltunk, együtt játszottunk a levélbe borult nyári fák alatt;
pitypangot szedtünk a mezőn, hogy hazavigyük; egész nap rúgtuk a port az
árnyas ösvényeken, dagasztottuk a sarat, élvezettel szórtuk egymásra az
őszi leveleket. A kor nem aggasztott bennünket. Az évszakok rendre elhozták
ajándékaikat, és nem éreztették velünk, hogy az idő nem múlik nyomtalanul
felettünk. Ám a fák közben kidőltek, a mezők és a poros ösvények nyomtalanul
eltűntek. És mi lassan elérkeztünk életünk deléhez. Sétálj velem egyet és
beszélgessünk el az elveszett időkről, melyek oly élénken élnek emlékeinkben,
melyeket szívünk mélyén őrzünk! Az élet most is szép, csak immár más világban
élünk és felismerjük egymás szemében a még mindig bennünk lakozó gyermeket,
és elmosolyodunk, mert tudjuk, hogy semmi fontosat nem veszítettünk el útjaink
során.
(Pam
Brown)
Pósa Lajos : Ősszel
Ősszel
Fecskemadárt tudakozom:
Hová készül olyan nagyon?
Csak azt mondja csicseregve:
Szép virágos napkeletre.
Kérdezem a falevelet:
Mért oly sárga? Talán beteg?
Azt feleli a falevél:
Nemsokára viszi a szél.
Ne szállj, kedvem a fecskével,
Sem a sárga falevéllel,
Majd visszajön még a fecske,
Lesz még a fán levelecske!
/ Pósa Lajos /
Csorba Győző :Tevékeny ősz
TEVÉKENY ŐSZ
Szó sincs itt semmiféle gyászról az ősz
teljes iparkodással ténykedik:
szervezi a kerti brancsot a kezdőket
kitanítja a haladókat emlékezteti
s fokozatosan adagolja
a kopárságot hideget olykor
a gürcölésbe csöpp játékot is kever:
például ökörnyálat úsztat szusszanó
sündisznóval zörgeti végig az avart
s a gyöngyvirág-tövön piros bogyót fakaszt
De persze többnyire mégiscsak dolgozik
hogy meglegyen aminek meg kell lennie:
az ál-halál a visszatartott lélegzet
a tág-üres terek a hasznos türelem
mikor majd agresszíven és hatalmasan
a zúzos talpú tél megérkezik.
/ Csorba Győző /
Sík Sándor : Az első sárga levél
Az első sárga levél
A
fák alatt feküdtem,
Merengve fölfelé.
Hát ellibeg fölöttem,
Bénán, aszály-ütötten
Egy sárga tölgylevél.
Könnyelmű
szél
zilálja
Az asszu lombokat,
De nem leng több utána,
Csak ő az ősz leánya,
Az első áldozat.
Egyetlen,
aki lenni
S nem-lenni is megért.
Valami hívja menni
- Menni-e vagy pihenni? -
Nem kéri, hogy miért.
Mért
éppen ő
az első?
És mért ilyen korán?
Mért nem dajkálta eső
Kis életének első
És utolsó nyarán?
Nem kérdez és nem lázad,
Panasza, könnye sincs.
Hűlt erein alázat
Halk zizegése bágyad
És lelkemen legyint:
"Törvényemet
betöltöm:
Édes volt odafönn,
És jó lesz lenn a földön.
Azt, ami lesz, köszöntöm,
Ami volt, köszönöm."
/ Sík Sándor /
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)