Dsida Jenő : Súgás az ősznek

 SÚGÁS AZ ŐSZNEK

Ősz, te sokat tudsz:

mert sétálsz furcsán és hallgatagon,

s hervasztó, irgalmatlan

szomorú szemeiddel

befigyelsz minden ablakon.

Ősz, te sokat tudsz,

s tudásod soha el-nem-vehető,

mert a halottak nagy-erősek

és tanítód a temető.

Ősz, te sokat tudsz

és ajtómat ha titkon benyitod,

mellém lopózva böngészed ki,

miket szitálón, csöndesen

a papírra írok.

Ősz, te sokat tudsz,

de most nyílik a szám

s oly valamit súgok,

mit te se tudsz talán:

Most, hogy üvöltő, lázadt szél rohan

köd-váraktól köd-várakig,

van egy búsongó kis fiú,

van egy sóvárgó kis fiú, -

- ki ibolyákat álmodik.

Szatmár, 1924. szeptember 

              /   Dsida Jenő    /

                                              

Szent Mihály napi szólások

 

Ady Endre : Az ősz muzsikája

 

Pósa Lajos : Ősszel

 Ősszel

Fecskemadárt tudakozom:

Hová készül olyan nagyon?

Csak azt mondja csicseregve:

Szép virágos napkeletre.

Kérdezem a falevelet:

Mért oly sárga? Talán beteg?

Azt feleli a falevél:

Nemsokára viszi a szél.

Ne szállj, kedvem a fecskével,

Sem a sárga falevéllel,

Majd visszajön még a fecske,

Lesz még a fán levelecske!

                            /  Pósa Lajos  /

                                                     

Őszi rózsa: Pósa Lajos

 

Csorba Győző :Tevékeny ősz

 TEVÉKENY ŐSZ

Szó sincs itt semmiféle gyászról az ősz

teljes iparkodással ténykedik:

szervezi a kerti brancsot a kezdőket

kitanítja a haladókat emlékezteti

s fokozatosan adagolja

a kopárságot hideget olykor

a gürcölésbe csöpp játékot is kever:

például ökörnyálat úsztat szusszanó

sündisznóval zörgeti végig az avart

s a gyöngyvirág-tövön piros bogyót fakaszt

De persze többnyire mégiscsak dolgozik

hogy meglegyen aminek meg kell lennie:

az ál-halál a visszatartott lélegzet

a tág-üres terek a hasznos türelem

mikor majd agresszíven és hatalmasan

a zúzos talpú tél megérkezik.

                       /  Csorba   Győző   /

                                                           

                                                          

                                                        

                                                          

Leander Kills - Hull az elsárgult levél - Leander 10

Sík Sándor : Az első sárga levél

  Az első sárga levél

A fák alatt feküdtem,

Merengve fölfelé.

Hát ellibeg fölöttem,

Bénán, aszály-ütötten

Egy sárga tölgylevél.

Könnyelmű szél zilálja

Az asszu lombokat,

De nem leng több utána,

Csak ő az ősz leánya,

Az első áldozat.

Egyetlen, aki lenni

S nem-lenni is megért.

Valami hívja menni

- Menni-e vagy pihenni? -

Nem kéri, hogy miért.

Mért éppen ő az első?

És mért ilyen korán?

Mért nem dajkálta eső

Kis életének első

És utolsó nyarán?

Nem kérdez és nem lázad,

Panasza, könnye sincs.

Hűlt erein alázat

Halk zizegése bágyad

És lelkemen legyint:

"Törvényemet betöltöm:

Édes volt odafönn,

És jó lesz lenn a földön.

Azt, ami lesz, köszöntöm,

Ami volt, köszönöm."

                 /   Sík Sándor    /

                                          

Ősz

 

Ősz

 "Ez az én időm, áttetsző, ragyogó, szelíd csillogású szeptember.

Édes a levegő, a színek, a nap. Valami egészen különös édesség van a levegőben,

harapni, enni lehet." (Gyarmati Fanni)

Radnóti Miklós : Nyugtalan őszül

Nyugtalan őszül

Vasszínű, vad lobogói közül

nyugtalanul gomolyog ki a nap,

gőzei dőlnek, az ellebegő fény

hulló ködbe harap.

Borzas a felleg, az ég tükörét már

fodrozza a szél, a kék tovaszáll.

Felsikító betűt ír alacsony röpüléssel

s készül a fecskemadár.

Nyugtalan őszül, emelkedik,

süllyed a lombon a rozsda,

hűvös az égi lehellet:

nem melegít, csak füstöl az ég,

csak sóhaja van ma a napnak.

Gyík surran a nagy temetők fala mellett

s húsraboló dühe dong,

Izzik az őszi nyalánk darazsaknak.

Férfiak ülnek az árkok partjain és a halál

mély tüzeit figyelik,

szálldos a vastag avar szaga már.

Szálldos az úton a láng

s lebben! fele fény, fele vér!

lebben a szélben az égő

barna levél.

és súlyos a fürt, a kacsok zsugorodnak,

zörren a sárga virágok

szára, a mag kipereg.

Úszik az alkonyi ködben a rét

s a távoli, vad szekerek

zörgése lerázza a fák

maradék levelét.

Aludni tér a vidék,

száll a halál fehér,

szép suhanással, az ég

dajkálja a kertet.

Hajadban nézd! arany őszi levél,

ág sírt feletted.

Ó, de te lobbanj föl az ősz, a halál fölé,

s emelj föl engem is Édes:

légy szerelemre okos ma,

csókra okos, álomra is éhes.

Szeress vidáman, ne hagyj el, az álom

sötét egébe is zuhanj velem.

Aludjunk. Alszik már odakinn a rigó,

avarra hull le ma már a dió,

nem koppan. S bomlik az értelem.

              /   Radnóti Miklós   /

                                              

Őszi eső

 

Kassák Lajos : Őszutó

 Őszutó

Hallani a domb mögül

hallom még lovának zaját

haraggal szakadt el tőlem

de azt mondta, visszatér még.

Már nem is tudom biztosan

fehér vagy fekete paripán

indult. Ujján gyűrűt viselt

örökhű szerelmünk jelét.

Mindennek vége már, vége

bronzszín haja tűnő emlék

s a vidékre, ahol élek

maholnap leesik a hó.

Üres és hideg éjszaka

ömlik be zárt ajtómon át

s én aludni szeretnék, mint

a gyermek, ha beteg szegé

             /  Kassák Lajos   /

                                       

Ősz

 

Palotás Petra: Szeretem az őszt

Palotás Petra : Szeretem az őszt

Szeretem az őszt, ahogy méltóságteljesen átveszi a hatalmat az elhervadt nyár után.

Szeretem az esőt az avaron koppanva, lágyan, szelíden,puhán.

Az aranyat, a bronzot, a bíbort a sárgát és mind e színeket,

hogy öltöztessék díszbe az álomra éhes , megkopott szíveket.

Hogy megmutassák nincs még itt a búcsú ideje, csak most egy kicsit más a természet ölelő, óvó szerepe.

Most nem csobbanni hív, nem is hócsatára,

a szüret, mi csábít, a bor a mámor ára.

Szeretem az őszt, és az ősz is szeret engem,

ketten lépdelünk a ködös végtelenben. 

                                     /   Palotás Petra   /

                                                                     

Ősz

 

Kertész Nóra : Hull a fáról

 

Hull a fákról

Hull a fákról sárga levél

játszik velük bús őszi szél

ágak siratják lombjukat

fák kérgét eső áztatja.

Ágak siratják lombjukat

tarka levelek a nyarat

dideregve összebújnak

társaikkal az avarban.

Fák kérgét eső áztatja

törzsét vizesre simítja.

Hová tűntek a bogarak?

Mókus lapul hűs odúban.

Hull a fákról a sok levél

rázza őket a hideg szél.

Érzem kitárt ablakomban

tél oson a lombok alatt.

           /   Kertész Nóra   /

                                       

Ősz

 

Őszi gondolatok

 

Őszi gondolatok

Ülök a padon. Lassan őszbe fordul a nyár. Jól esik még ez a délutáni meleg. Nézem az embereket. Siet a világ. Pedig nem érdemes. Sajnos ezt már csak idős fejjel érti meg az ember. Lassan hullnak a levelek. Szép ez a nap. Élvezem minden pillanatát a múlt gondolataival együtt. Nagy dolgokra már nem vágyom. De tervek még vannak. Olyan nekem valók. Olyan ősziesek, kényelmesek. Ha mégsem tudnám befejezni őket akkor sem lesz gond. Egy zöld levél hull lágyan az ölembe. Nem engedte, hogy az ősz megérintse. Van így az emberrel is. Nem érti a világot, vagy nem érzi jól magát benne és haza vágyik, lemondva sok szép dologról, amit az élet még adhatna neki. Talán későn született, mind néha az álmok, amire már nem marad idő, hogy beteljesedjen.

S ennyi lenne az élet? Kérdem magamtól. Á! Dehogy! Kezemben tartott levélre nézek. Nekem több jutott. Van időm megcsodálni mindent. Szülőként, nagymamaként örülni, hogy rendben vannak a dolgok a családban. Unokámra sem kell lassan már felügyelni. Tizenkét éves és már olyan magas, mint én. De lehet, én mentem össze. Hát bizony ez már így van. Zsugorodik az élettér. Barátok, ismerősök szótlanul mennek el. Marad a család és egy szűk baráti társaság, akikkel még lehet kicsit beszélgetni, nevetni. Pedig már itt-ott nagyon fáj. Nekem is nehéz a járás, de fel kell álljak. Hűvösödik. Megszűnt a sétányon a rohanás és szerelmes párok sétálnak össze bújva. Már ez is elmúlt. Szépen megélni az időskor az élet utolsó ajándéka. Szembe nézek a fájdalmammal és lassan felállok. Rám mosolyog a lenyugvó nap utolsó előtti sugara. A zöld levelet oda teszem a többi közé. Ott a helye. Kényelmesen haza sétálok. Nap sem rajzolja tovább az árnyakat. Holnap már hivatalosan is beköszön az ősz. Kezembe adja majd kiskabátom s perceket rabol a naptól.

Barátaim ezek a szép rozsdabarna levelek. Velük már jobban érzem magam.

Valami bölcs gondolatot kellene most írnom! Talán! Aki túl van a hatvanon, az már érti a dolgokat. A fiatalok meg el vannak foglalva a tanulással, szerelemmel. A negyvenesekkel meg még robog a világ. Látom a lányaimon.

Csak annyit írok, legyen szép minden napod akár hány éves vagy.

                                Tóth Ágnes

                                                     

                                                         

Tóth János : Ősz így is, úgy is

Ősz így is, úgy is

Megjött az Ősz, s ecsetét elővette,

Tarka színeket festett a falevelekre.

Sárgát kavart, hol gyönyörű vöröset

Rajzolt sok-sok apró narancsos köröket.

Szebbnél szebb színek olvadtak egymásba,

S lett az erdő a szivárvány pompás földi mása.

Kéklő égen bárányfelhők között,

Ezernyi fecske cikázva körözött,

Készülődnek lassan indulnak az útra,

Szólítja az ösztön őket a tengeren túlra.

Rájuk szegezem fájó, bús szempillantásom,

"Gyertek Tavasszal, csicsergő ezernyi barátom!"

Szél támad fel, az avarba belefúr,

Tudja nem sokára Ő lesz itt az úr.

Fölkap egy levelet, s meg is forgatja,

Roppant erejét Nékem ekképp fitogtatja.

Mosolyogtam magamban: Ez aztán az erő!

De eszembe jut mikor hatalmas fákat tépett ki Ő!

Haza indulok apró andalgó léptekkel,

Keverem a jelent a múltbéli képekkel,

Eszembe jutnak rég feledésbe merült arcok,

Történetek, lelkemnek kedves meghitt pillanatok.

Az őszi természet szépsége szomorúsággal keveredik,

Mert az idő, mit Nékem kiszabtak egyre gyorsabban telik!

                          /Tóth János  /