Szent Mihály napja - szeptember 29
Szent Mihály napja a népi hagyományban a legkiemelkedőbb szeptemberi jeles nap. Mi sem mutatja ezt jobban, minthogy a hónap régi elnevezését is a mennyei seregek fejedelméről, Szent Mihály arkangyalról kapta. A franciák és a németek védőszentjeként ezen országokban számos hegy, vár, várkápolna, templom és városkapu őrzi nevét. Mihály a haldoklók védelmezője, aki kíséri és átvezeti a lelkeket a másvilágra.
Szent Mihály napja a népi hagyományban a gazdasági év végét, a betakarítás befejezését jelzi, amikortól az idő valóban hűvösebbé, ősziessé válik. Ez a nap a kisfarsang kezdőnapja, amely november 25-ig, Katalin napjáig tart. Ez az időszak hagyományosan az esküvők, lakodalmak és bálok őszi időszaka.
Zsigai Klára : Várj, ne siess még !
Várj, ne siess még!
Nyár forró csókja, mint zamatos szőlő,
Ősz pompája szemet gyönyörködtető.
Szeptember édes sóhajtása, maga a báj,
Tél csupa hópehely, fátyol, csipkevirág.
Mintha parttalan álomba merülnék,
Leheletnyi élet kincse, utolsó percei,
Szeptember édes sóhajtása, csillagok
Mámoros fénye, - Várj, ne siess még!
Élet gyarló percei egyre közelednek,
Engedd, álmodjam újra, mi szép,
Táncoljunk csillagok vakító fényében,
Hozd vissza lelkünkbe nyár melegét!
Ősz rozsdás levelei pajkosan kergetőzve,
Pörgős táncukat lejtve sorra elköszönnek,
Megdermedt hóban roppannak léptek,
Perceket nem számolom, csókodat kérem !
/ Zsigai Klára /
Szeptember
Eljött újra szeptember, a nyár most búcsút int kicsit neked!
Kopog majd a gesztenye, sárgás színre váltanak majd a levelek!
Csodás ősz tartogat még szép színeket, hiszen nem csak sárga lesz majd a fáknak levele!
Csodás lesz látni majd a sok kis gyermeket akik a levelet dobálják majd, vagy épp bele ugranak egyet!
Gesztenyével tele lesznek a kicsi kezek!
Ne bánd, hogy beköszöntött hiszen ebben is lesz majd szép pillanat, csak nyitott szemmel járj, és tiszta szívvel!
Legyen szebb minden pillanat!
Csodaszép pillanatot mindenkinek!
/ Lona /
Szeptember 1
A szeptember egy bizonytalan tér, egy új kezdet, egy hosszú lélegzet, egy esély. Diéta, iskolák, munkák és szerelem kezdődik. . Ruhákat, könyveket, repülőjegyeket veszek.
A szeptember lassan eloltja a nyári izgalmakat, és visszahoz a téli valóságba.
Az átalakulás szeptemberben történik. Hátrahagyva a régit, átölelve az újat. A fejemben egy új év szeptemberben kezdődik, nem januárban. Szeptemberben döntjük el, mivel töltsük az új évet. Szeptemberben döntünk úgy, hogy nehéz pulóverekben, fahéjas teában, hópehely zokniban és sötétben meggyújtott gyertyákban éljük meg a telet.
De az augusztusi nappal a szemedben. Ezt kívánom magamnak ezen a télen, és mindenkinek. Jó kezdetet ... "Boldog új évet".
/ Erica Bianconi /
Szeptember
SZEPTEMBER - SZENT MIHÁLY - ŐSZELŐ - FÖLDANYA HAVA
Szeptember
az év kilencedik hónapja a Gergely-naptárban,
és 30 napos. E hónap neve a latin septem szóból ered,
melynek jelentése hét, mivel szeptember eredetileg az év
hetedik hónapja volt a római naptárban.
Ezt a nevét megtartotta akkor is, amikor már a kilencedikké lépett elő.
Szeptember mind a földműves lét, mind a csillagászat
és a naptár szempontjából jeles hónap.
A hónap régi magyar nevei: Mérleg hava, Szent Mihály hava.
Az előbbi a Mérleg jegy szeptember utolsó dekádjában kezdődő
uralmára utal (időszámításunk kezdetéig az őszpont a Mérleg
csillagképbe esett), Szent Mihály arkangyal viszont a szeptember
utolsó, és a Mérleg első dekádjának legrangosabb szentje.
(forrás: Jankovics Marcell - Jelkép-kalendárium; wikipedia.org)
Szeptember
Bizonnyal mindannyiunknak sokféle képzettársítása fűződik az őszhöz, s annak első hónapjához a szeptemberhez. Gyerekkorunkban leginkább az iskolakezdést, a nyári gondtalan, hosszú, ráérős napok után a tanulás, a rövidülő nappalok órarendbe szabályozott kötelmeit jelentette. És persze a színes, lepréselésre gyűjtött faleveleket; ,,a fák alatti barna ékszert", a vadgesztenyét, amit oly jó volt burkából kibontani, kedves figurát készíteni belőle; a ropogósra érett almát, az édes-lédús körtét, a kezet feketére színező diót...és sorolhatnánk.
De, ahogy mind több szeptembert ,,érünk meg ésszel", a lehullott falevelekhez, a betakarított terméshez, a ,,fáradt fákhoz", a hervadás, az elmúlás, a búcsúzás képe is hozzátársul. Ahogyan Radnóti Miklós Szeptember című versében is. Ám a csodás, kissé keserédes alliteráció - ,,fáradt fákra fátylas fény" - után, mintegy pajkosan, már az ,,édes" jelzővel illeti a kissé ziláltan, rendetlenül ,,kibomló konttyal" érkező őszt:
Ó hány szeptembert értem eddig ésszel!
a fák alatt sok csilla, barna ékszer:
vadgesztenyék. Mind Afrikát idézik,
a perzselőt! a hűs esők előtt.
Felhőn vet ágyat már az alkonyat
s a fáradt fákra fátylas fényes őz.
Kibomló konttyal jő az édes ősz.
Gulyás Pál : Szeptemberi szivárvány
Szeptemberi szivárvány
Forog égő kereke,
szép színes kereke.
Most gördül fel az égre,
a nyár utolsó fénye.
Eltűnik és előjön
a hamúszín felhőkön.
S mint a hangra a visszhang,
fölötte egy másik van.
Most a felhőkben kutat,
keresi a másikat.
Honnan
jönnek e színek,
e szép csillogó színek?
Az alma innen piros?
Innen lesz sárga a rozs?
Hát a szilva innen kék?
Innen zöldek a cinkék?
A
Nap az édesapja,
égre ő rajzolgatja.
Az ő szíve jó, szelíd,
ő éteti színeit!
Bárcsak egy percre enyém
lenne ez a messze fény.
Nem lennék többé beteg,
meggyógyítná lelkemet,
belátnék a sírokba,
a porladó csontokba,
a halált másképp látnám,
ez lenne esti lámpám...
Égő
kereke forog,
színe, tánca egyre fogy,
a felhőkön már olvad
s hozza az éj a Holdat.
Nincsen már csak egy ága,
belehajlik a fákba.
/ Gulyás Pál /
Kosztolányi Dezső : Szeptemberi áhítat
Szeptemberi áhítat
Szeptemberi reggel, fogj glóriádba,
ne hagyj, ne hagyj el, szeptemberi nap,
most, amikor úgy lángolsz, mint a fáklya,
s szememből az önkívület kicsap,
emelj magadhoz. Föl-föl, még ez egyszer,
halál fölé, a régi romokon,
segíts nekem, szeptember, ne eressz el,
testvéri ősz, forrón-égő rokon.
Én
nem dadogtam halvány istenekhez
hideglelős és reszkető imát,
mindig feléd fordultam, mert hideg lesz,
pogány igazság, roppant napvilág.
Méltó vagyok hozzád: nézd, itten állok,
még sok hívő száj büszkén emleget,
vérembe nőnek a termékeny álmok,
s nők sem vihognak a hátam megett.
Nem is kívánok egy pincét kiinni,
vagy egy cukrászdát, vendéglőt megenni,
csak
az élet
örök kincsébe hinni,
s a semmiség előtt még újra lenni.
Ki érleled a tőkén a gerezdet,
én pártfogóm és császárom, vezess,
az életem a sors kezébe reszket,
de lelkem és gerincem egyenes.
Uralkodásra a karom erős még,
adj kortyaidból nekem, végtelen,
s te aranyozd, aki vagy a dicsőség,
még most se rút, nem-őszülő fejem.
Érett
belét mutatja, lásd, a dinnye,
fehér fogától villog vörös ínye,
kövér virágba bújik a darázs ma,
a hosszú út után selymes garage-ba,
méztől dagadva megreped a szőlő,
s a boldogságtól elnémul a szóló.
Bizony,
csodás ország, ahova jöttünk,
mint hogyha a perc szárnyakon osonna,
el-nem-múló vendégség van köröttünk,
hosszú ebéd és még hosszabb uzsonna.
Húgom virágokat kötöz a kertbe,
aranytálban mosakszik reggelente,
s ha visszatér az erdőn alkonyatkor,
a csillagokról ráhull az aranypor.
Olyan
ez éppen, mint gyermekkoromba.
A felnőttek érthetetlenül beszélnek
egymás között, minden nesz oly goromba,
estente búgó hangja van a szélnek,
tán megriadt lenn egy sötét falombtól,
s a télre, sárra és halálra gondol.
Aztán
a délután is furcsa nékem,
hogy a napot árnyékok temetik,
a zongorán, mint hajdan a vidéken,
örvénylik a Sonata pathétique,
bukdácsol a billentyűn tompa búban
az édes elmebeteg, árva Schumann,
s mert nem lehet már jobban sírnia,
száján kacag a schizophrénia.
Nem
volt a föld még soha ily csodás,
a fák között mondhatlan suttogás,
a fák fölött szalag, beszegve kancsal
fénnyel, lilába lángoló naranccsal,
az alkonyat csókot hajít a ködnek,
és rózsaszín hullámokon fürödnek.
Miféle ország, mondd, e gyermek-ország,
miféle régen elsüllyedt mennyország?
Jaj,
minden oly szép, még a csúnya is,
a fájdalom, a koldus gúnya is,
jaj, hadd mutassam e kis templomot,
mely déli tűzben csöndesen lobog.
Imádkozó lány, száján néma sóhaj,
mint mélyen-alvó, ferde szemgolyóval,
vakok meresztik égre szemüket,
Isten felé fülel egy agg süket.
Vagy
nézd az estét, a kormos zavarba
kis műhelyébe dolgozik a varga,
csöpp láng előtt, szegényen és hiába,
mint régi képen, ódon bibliája.
Most
az eső
zuhog le feketén,
most a sötétbe valami ragyog,
mint bűvös négyszögön a mese-fény,
fekete esőn arany-ablakok.
Künn a vihar, elfáradt, lassu rívás,
benn villanyfénynél őszi takarítás,
a készülődés télre, az igéret,
s az ámulattól szinte égig érek.
A csillagok ma, mondd, miért nagyobbak,
s mint a kisikált sárgaréz-edények
a konyha délutánján, mért ragyognak?
Mit akar tőlem ez a titkos élet?
Ki nyújtja itt e tiszta kegyeket?
Ki fényesít eget és hegyeket?
Mily pantheizmus játszik egyre vélem,
hogy századok emlékét visszaélem?
Az
Orion süvegje mért parázsló?
Miért, hogy mindent lanyha pára mos?
Ki tette ezt? Ki volt ez a varázsló?
Miért csodálkozol, csodálatos?
Szép
életem, lobogj, lobogj tovább,
cél nélkül, éjen és homályon át.
Állj meg, te óra és dőlj össze, naptár,
te rothadó gondoktól régi magtár.
Ifjúságom zászlói úszva, lassan
röpüljetek az ünnepi magasban.
/ Kosztolányi Dezső /
Kányádi Sándor : Szeptember
Szeptember
Fagyó mosolyú
délután:
sárguló alma
fönn a fán.
Borzongó
lombok
reszketeg,
útra készülő
levelek.
Hóharmat
színű
kikerics:
hűvösödnek
a vizek is.
Ezüst
szakállú
holdvilág:
szigorodnak
az éjszakák.
Gyapjasodik
a
kicsi őz:
észre se vettük,
itt az ősz.
/ Kányádi Sándor /