Október vége

 

M. J. Kata: Szép őszi vers

     Szép őszi vers

Megérkezett október

az ősz hava.

Mindszent havának

nevezték vala.

Gyümölcsöt érlel,

fa lombot színez.

Levegője, finom

illatoktól terhes.

Vidáman kergetőzik,

jól elvan egymással,

a sülő gesztenye,

az édes must illatával.

Most van ideje

a szüreti bálnak.

Méltó ünneplése

a sok-sok munkának.

Csak a virágok búsulnak,

dér csipkedi őket.

Tudják, hogy sorsuk,

a szomorú enyészet.

Erdők, mezők lakói

a télre készülnek.

Titkos éléstáraik

szépen megteltek.

Október, október,

te sokszínű hónap.

A berregők közt,

a legszebb vagy.

                          / M.J.Kata /

                                                 

Benedek Elek : Október ( Hónapok )

 

Gabi Kavics: Álmodó október

Álmodó október

Sötét a reggel és korán lesz este

az október már a télről álmodik

hideg a pad, a bokor sem nyújt

óvó menedéket, hisz levelét vesztve

meztelen, mint a fák csupasz ágai.

Apró kis bogár haldokló levél alá bújik,

alig van zöldje a fűnek,

lassul az élet, a Nap is bújik az égen,

varjak repülnek csúf károgással

az egyre csípősebb szélben.

Fakulnak az ősz csodás színei,

szürke ködbe bújnak a házak,

elmúlik lassan ez a néhány hónap

várunk még kicsit az éledő tavaszra

és közben örülünk a talán lehulló hónak.

                      / Gabi Kavics /

                                             

Október 23: Tollas Tibor

 

Fekete István : Október

 

FEKETE ISTVÁN :

𝙾𝚔𝚝ó𝚋𝚎𝚛

📖 Hullott a makk, és megszólalt az erdő őszi távírója.

Csak úgy magától szólalt meg egyszerre, hogy akinek füle van, értse meg, s aki gondolkodik, hát gondolkodjon rajta.

Hullott a makk, kopogott az avaron, röviden, hosszan, verte a jeleket a leveleken, mint a vasúti irodában a távírógép, ahol nincs ott a forgalmista, de a jelek ott maradnak a papírszalagon; mint a riadt szív a betegágyon, ahol a kopogás gondolatok közé fészkeli magát, és majd az álmok visszahozzák, mint gyógyító vagy kétségbeesett jeleket.

Megszólalt az erdő őszi távírója, hogy akinek füle van, hallja meg a terített asztal hívogatását.

A tölgy meg a cser nem titkolta, mert nem is titkolhatta gyermekei zajongását, mert akinek élni kell, az élve marad, akit pedig megesznek az erdei népek, abból nem lesz fa, de nem is lenne jó, ha minden makk kikelne, hiszen abból kendersűrű bozót lenne és nem erdő.

Egyik hajnalon szólalt meg az erdő távírója, tapogatózva, mint a keresgélő hívójelek, mint a szerény bolt, amelynek nem kell nagy reklám. Természetesen először a mátyásmadár hallotta meg, aki felborzolta fején a tollat, ami nála a gondolkodást jelenti. Az irányt mindenesetre megjegyezte magának, és majd ha éhes lesz, emlékezni fog erre az irányra, és emlékezni fog, hogy a távíró neki azt mondta: élelem.

Ezen a napon melegen közel hajolt az erdőhöz a nap, és megszámlálhatatlan sugara közül pár ezer talán éppen a makkokat vette kezelésbe, mert elérkezett az ideje.

Az öreg tölgy elálmosodott. A gyökerek csak úgy tessék-lássék szívtak fel egy kis táplálékot, nedvességet, mert a fa jóllakott már, s némelyik makk olyan kövér volt, hogy diónak is elmehetett volna. Ezek azután fészkelődni kezdtek a bölcsőben, a földre néztek, ami az élet nagy kalandjának ígéretével csábította őket, s az őszi nap melegarany sugarai kitágították a kis csészéket, az éjszakai hideg összehúzta, másnap a meleg újra kitágította, s az öreg fa levelei zizegve sóhajtottak.

– Menjetek!

S a kis makkok fejest ugrottak a mélységbe.

Ekkor szólalt meg az erdő ősi, őszi távírója, és most már nem is hallgat el, amíg egy szem lesz a fán, mert az öreg fa küldi őket, és szólt már a szélnek is, hogy mozgassa meg az ágakat.

A szél elfolyva aludt a domboldalon, és kedvetlenül szedte össze magát, de az öreg fa tekintély volt az erdőn, és nem akart vele kikezdeni.

– Zuzuuuuu – lódult meg nagy hangon, bár elég lagymatagon, meg is perdült az ágak között, és hullott a makk, mint a jégverés. Aztán megült az ágak között a szél, mert unta az egészet.

– Csodálatos vagy, öreg tölgy – suttogta ravaszul –, és erős, mint a hegy. Alig tudlak megmozgatni. Holnap újra eljövök.

Az öreg fának jólesett a dicséret, de mire válaszolhatott volna, a szél már nem volt sehol, mert átlendült a dombon, s elfeküdt a túlsó oldalon a kellemes őszi napsütésben.

„Azt hiszi az öreg Böhönc, hogy engem ugráltathat – gondolta még elalvás előtt szuszogva és tiszteletlenül –, hullik már a makk magától is...”

Hullott is! És most újra csendesen jelzett az erdő távírója, de az előbbi nekilódulást már meghallotta mindenki, akit a terített asztal érdekel. A völgy hajlásában egy óriás, de sovány vaddisznó ült fel, és pontosan odanézett, ahol záporozva hullott a makk, és körülötte hat kis süldő ugyanúgy ült fel, mint anyjuk, ugyanoda néztek, bár a sűrűtől semmit nem láthattak. Így ültek pár másodpercig, mint nagy hajó mellett a kis csónakok, és bár az idén születtek, és makkhullást most hallottak először, tudták, hogy a távíró a terített asztalt jelenti.

Feljebb a sarjerdő egy kis tisztásán egy vén szarvastehén fordította arra füleit, s mellette borja. Bele is szagolnak az elvonuló szélbe, amelynek kellemes, kesernyés, frissen hullott makkszaga van. A vén tehén szimatol, és biztatóan néz fiára. A kisborjúnak ez a nézés jólesik, mert – a fene tudja, miért – az anyai szeretetet pár napig nélkülöznie kellett. Furcsa volt ez nagyon. Addig kötelessége volt anyjával járni, most meg, hogy követni akarta, az anya dühösen toppantott, sőt el is lökte, és a szeme villogott: „Itt maradsz!”

És peckesen elvonult valami furcsa ordítozás irányába, éppen csak a farát nem riszálta.

A kisborjú ijedten és éhesen lapult, mert a derék anya szopni sem engedte. És rémülten, borzongva hallgatta az ismeretlenül is ismerős hangokat: a bikák bőgését. Lapult hát és félt, de valamit evegetett.

Anyja pár nap múlva ugyan előkerült, de olyan szaga volt, hogy undorral fordította el a fejét, mintha azt mondta volna: „Anyám, büdös vagy...” – s a tisztes anya talán megsértődött, mert éppen csak végignézte tavalyi szerelme gyümölcsét, és majdnem tánclépésben távozott.

A borjú elkeseredetten nézett utána.

Aztán megjött újra az öreg tehén, és már nem ment el, de idegensége és szemének taszító villanásai csak most múltak el véglegesen, hogy ismét anya lett, és megszólalt az erdő időjelző, ősi távírója.

– Este oda megyünk – nézett az öreg tehén fiára szelíden, mint a jó anyák általában.

És oda is mentek, megzavarva egy rókát, aki szintén megértette a guruló kis makkok zörgésének titkos jeleit, bár neki nem azt mondta a távíró, hogy makk, hanem azt, hogy egér.

Mert az egerek is szerették a makkot, majdnem annyira, mint őket a róka. Mindezeken felül az ember is szereti a makkot, nem enni ugyan, de elültetni... és tudja, hogy az öreg tölgy alá ilyenkor odajárnak az erdei népek, és rókát, elmaradt borjút, egy süldőcskét esetleg meg is lőnek.

Az ember ezért fent ül a fán, és úgy határoz, hogy a rókát hagyja még egy kicsit egerészni, aztán agyonlövi. Hadd pusztítsa még az egereket, akik az ember tulajdonát, a makkot pusztítják. Mert itt minden az ember tulajdona, tehát a róka is.

A róka már három egeret megfogott, a negyediket elügyetlenkedte, mert ideges. Mert van valami a levegőben, ami nyugtalanítja. Amikor a vadász arra gondol, hogy a rókát most már mégiscsak meglövi, a róka kis, sunyi szemei riadtan néznek körül, a gerincén mintha hangyák mászkálnának, de a híres rókaorr hiába kutat áruló szimat után, és füle sem jelez semmi veszedelmet.

A vadász aztán elhalasztja a lövést, mert nemcsak szeme van, aminek ragadozó sugarai felborzolják a róka idegeit, de szíve is, ami ellaposítja a gyilkos gondolatokat. Hiszen most hasznos a róka koma... de itt egyébként sincs apróvad...

Ezeknek a gondolatoknak is lehet valami kisugárzásuk, mert a róka megnyugszik, és már a hatodik egeret nyeli, amikor:

– Reccs! – A makkra érkező borjú valami rejtett ágra lépett, az erdész szeme odaugrott a sűrűségre, ahol még nem láthatott semmit, s amikor visszavillant a fa alá, a rókának már csak eltűnő farka végét látta, mert a reccsenéstől rémülten ugrott a bokrok közé, mintha a menekülés halkuló zörgésébe ugrott volna.

A vadász azt gondolja, hogy előbb kellett volna meglőni... de belül valahol mélyen, egy kis puha öröm takargatja ezeket a hivatalos gondolatokat. Szinte vidáman néz az elmosódó zörgés után, s amikor visszafordítja fejét, szinte megdöbben – pedig hányszor látta már ezt a jelenetet –, az öreg tehén és borja már kint áll a tisztáson. Most már a borjú is vigyázott, hová lép, mert megjelenésük csendesebb volt, mint egy látomás.

És most állnak, mint két szobor. A tehénnek csak az orra szívja a levegőt, s mivel a levegő tiszta, a róka elugrásáról pedig tudta, hogy mi volt, hát minden félelem nélkül vezette borját a fa alá. Felcsípett egy makkot, ropogtatni kezdte, s a borjúra nézett.

– Egyél!

A vadász a fán mosolyog. Az öreg tehenet ismeri, a borjú erős, életrevaló, a puskára nem is gondol.

Esteledik. Valahol egy bagoly jajong, feltünedeznek a csillagok, halkan hull a makk. A föld sötétsége emelkedik, mint az áradat, s amikor a vadász lenéz, a fa alá, a két szarvas már nincs sehol.

A vadász ennek is örül, mert nem kell megriasztani őket, hát gyorsan lekúszik a magaslesről, s amint hazafelé ballag, olyan érzése van, mintha egy kicsit tolvaj lenne, mintha az erdő talán mégis az erdőé lenne, s minden, ami benne van. Minden, amíg él, minden, ami élet. Kivágni lehet, agyonlőni lehet, kell is néha, de ez már nem erdő, és nem az erdőé.

– Igen... igen – kopog a vén fa őszi távírója –, s hogy ezt most megérted, te is az erdőé vagy. Amíg csak élsz. Hogy aztán mi lesz, azt csak te tudod. Ember. Te mindent tudsz, ami az élet, és az átalakulás között van, mi nem tudunk semmit... bizony semmit... de mi csináljuk.

A vadász már a szőlők alatt ballag, s szívében álmodozó béke van, mintha egyedül lenne a világon.

Pedig nincs egyedül.

Az egyik szőlőtőke alól keskeny, ravasz rókaszem figyeli a legnagyobb nyugalommal. Ilyenkor az ember nem ártalmas, mert nem lát...

Egyébként a róka is most érkezett, egy másik makkhullató öreg fa alól, ahonnét sürgősen távoznia kellett, mert ott meg az öreg koca zavarta meg nyüzsgő, erőszakos malacaival. A szegény kis róka az eget lekáromkodta volna, ha ember, hogy még enni sem hagyják, de mivel csak egy kis róka volt, nem káromkodott, hanem tűnődött egy kicsit; aztán a szőlők felé fordult, mert a lenyelt, zsíros egérkék határozottan gyümölcsöt kívántak.

– Jó! – egyezett bele a róka, és most egy szép, terjedelmes tőke alatt fekszik, amelyen a dús fürtök majd a földet érik. Itt nincs szarvas, nincs disznó, és nincs ember. S a szőlő, mint a méz...

Közben észre se veszi, hogy a dombtetőre, mint egy kedélyes, pohos vincellér, felballag a hold, szelíd derengést szitál a világra, s palacsintaképe csak akkor derül kerekre, amikor meglátja, hogy a malomkő asztalnál venyigetűz mellett várja már a régi barát, szőlővel és lágy kenyérrel a derűs, kedves, mustszagú Október.

(1962)

                   

Október

 

Dsida Jenő : Október végén

 Október végén

Már mindig-mindig nagyobb úr az esti

felpirosító, megdidergető láz,

mely tűzrózsáit homlokomra festi.

Már mindig jobban közeleg a tél

s a ködköpenyű, széltarolta tájon

fakó paripán menekül az álom –

Lehullt a dér,

minden fehér

s csókos ereje messze jár a napnak, –

s szinte örvendek, hogy a rózsák,

a piros rózsák, íme, megmaradtak.

Mert oly szépek a rózsák,

a pirosak, a tüzesek,

mit rámcsókol a láz –

s ezek az ősszel jöttek,

s az őszben megmaradtak

és hirdetik, hogy szép a búcsuzás…

Mindegyik rózsa egy-egy emlék:

szirom, vers, séta, álom,

öröm, kacagás tűz-jele,

mely kőként áll és pörösen lobog

keresztül száz halálon…

Csak néha jön egy álmos alkony,

egy visszasíró, buta alkony

s akkor zokogva jajdulok fel:

Én jó Istenem, miért fájnak úgy

az októberi rózsák?

1924. október

/  Dsida Jenő  /

                               

Üdvözöllek Október!

 

Radnóti Miklós: Októberi vázlat

 Októberi vázlat

Reggel, fa alatt fagyott verebet

tépett a kutyám és napsütött

nyári tornyok alatt most sárban jár

cifra lábakkal, legény a lány után;

ma már dalolva vár testvérei közt

régen halottan a nagy fa, sötét

erdőkön tüzelésre és leveles,

bő élete jajdul a fejsze alatt,

mint kispapok őszülő bánata fordúl

imásan, miséken lesett fiatal

apácák hites, hófehér teste

felé, a hűvösödő esti időben;

ökörnyál kötött ki újra már szigorú

bokrainkon, de a Tiszán még mesélnek

dévajos játékról titkosan az árnyak

és csöndesen elmulat a táj.

1930. október 6.

          /  Radnóti Miklós  /

                                         

Október

 

Október jött: Gani Zsuzsanna

Október jött

Hagymahéjszínű október ragadott karon,

aranyló avar szundikált aljában.

Olyan édesen szendergett, mint ahogy

kisded alszik édesanyja óvó karjában.

Csendben lépkedtem rajta, már-már lábujjhegyen,

dalos madarak se búgtak zenével,

csak hogy a nesztől nehogy megzörrenjen,

s az ősz ízét kóstolgattam nyelvem hegyével.

Harmatcsepp ragyogott minden egyes levélen,

sóhajtozott, mi fönt maradt, oly nagyon,

must bukéjától részegen regéltem,

kinek árt s kinek használ hirtelen jött vagyon.

Egy felleg állt őrt vigyázzba ott fent kevélyen,

egy csepp lábujját dugta a langy tóba,

majd hirtelen ugrott a pillanat hevében,

épp szakadni kezdett őrült tempóban.

Aztán elállt, nyirkos, hűvös lett a takaró,

szél tépázta kabátom összébb húztam,

hajam mint a szénakazal, oly nagyon csapzott,

most tombol az ősz, de már tél jő dúltan.

             /   Gani Zsuzsanna  /

                                              

Nagy Ildikó :Októberi hajnal

 

Szabó László Dezső : Október 23

 Október 23.

Egy bomba robbant a szívemben:

Tüntetés lesz, testvér, tüntetünk!

Forró szívvel, és mit se várva

Egy eszme indult el velünk.

Az idő ősködéből pattant,

És telt vele a csillogó este:

Ezrek és ezrek az utcákon,

Nem lehet ráismerni Pestre.

Az égen száz csillag hunyorgott,

Lenézett egy-két vörös fényre;

Csattant, kiáltott a jelszó:

A rabságnak már legyen vége!

Egy autó oldalán fityegtem,

És alig hittem a szememnek:

Rendőr sehol, s házak tövéből

Asszonyok, lányok integetnek.

,,Ruszkik haza!" - dörren az orkán,

,,Sztálint ledöntjük!" dübörögtek;

ömlött a nép, torok kiáltott,

a jelszavak meg mennydörögtek

Százfejű szörnyek mesévé váltak,

A provokátort meg kikacagták.

A szobor előtt a nagy téren

Régi világuk megtagadták.

Kemény csapás volt mindazokra,

Akik előtt tapsoltak egykor!

Álltak és néztek várakozva,

Ezer és ezer, százezer sor.

Diadal szállt végig a téren,

S mint tűzvész, orkán ült a tájra:

A magasságban zúgni kezdett

Hegesztőpisztoly kékes lángja.

Motorok zúgtak, erőlködtek,

Megingott végre a Gyalázat:

,,Ledöntöttük a Sztálin szobrot!"

Verték, döngették a vázat.

A Rádióhoz, stúdióba!"

,,Vesszen Gerő, a gaz áruló!"

A forró éjszakában indult

Véres útjára száz golyó.

Én is rohantam, és jött Csepel,

Katonák, lányok, asszonyok,

Rendőrök, munkások, ezren, ezren,

Igaz és bátor magyarok.

És sztrájk is indult. Árva népünk

Kezébe vette végre sorsát.

Másnap már vérben fürdött minden,

De feltámadott Magyarország!

Aranybetűkkel, vérrel írva,

Új, nagy fejezetet nyitottunk

Ország-világ történetében:

Szabadságunkat marokra fogtuk!

Új eszme ragyog fenn az égen,

Dátum született a világon,

Mely tűzbe hoz ma minden szívet

            /   Szabó László Dezső    /

                                                     

                                                      

Sinka István :Ősz

                 Ősz

Fű, fa, virág, dal ma mind olyan szomorú,

Ó, ősz rőthajú Október, te zöld aranyú

pergesd csak, pergesd ezernyi sárga, holt

leveledet s mondd nekik így: Hullongjatok!

S míg édes mákonyoddal ízesül új borod

s drága, ritka fényt szór hideg, kába hold,

jöjj, hervadt ősz s hallgasd: sír az őszi síp.

Ma még úgyis szeretlek, ma még úgyis imádlak,

te rőthajú kedves, képe a méla bájnak.

Mert holnap már, lehet: egy holt sziget

leszel te is s körötted néma roncsok

vergődnek majd, te szép, te múló! Sárguló lombot,

piros levelet adsz most nekem? A nyár, úgye, messze ment?

Csatold le hát ragyogó övedet s várj míg lehet,

Ó, ősz, te szép, te múló, te hervadt, te szent.

                         /  Sinka István  /

                                            

Októberi köszöntő

 

Októberi népszokások, hiedelmek

                                             

Októberi hiedelmek, népszokások

Nálunk régen az októbert Mindszent havaként vagy Őszhóként ismerték. Az évnek ebben a szakában a Csízió meglehetősen engedékeny volt: elődeink szabadon ehettek, ihattak minden kedvükre valót, különösen sülteket, borokat, mustot, kecsketejet és juhtejet. Számos népszokás, hiedelem kapcsolódik a betakarítás, a szüret hónapjára.

Az európai népek körében az október - hasonlóan a szeptemberhez - elsősorban a betakarítás, a szüret időszaka, de számos egyéb mezőgazdasági tevékenységre is ilyenkor kerítenek sort. Ekkor van az őszi vetés ideje is.

E hónap ünnepei a márciusi jeles napok tükörképei. Tehát a halász, a hajós márciusban vízre tolt hajóját ekkor vontatta partra, a földművesek a márciusban elővett s az egész nyáron és ősszel használt szerszámait most eltette, a katona a harcban használt fegyvereit most olajozta be.

Október 4. Assisi Szent Ferenc

Amikor a szegények pártfogójára, a ferences rendet megalapító Assisi Szent Ferencre emlékezik a keresztény világ, a vidéki emberek kotlóst ültetnek, s hogy a csirkék el ne pusztuljanak, a gonosz szellemek távol tartására nyírfaágat tesznek a fészekaljba. E nemes szenttől sokan remélnek vigaszt, patrónusa többek között a magányosan haldoklóknak, az állatoknak, a madaraknak, a környezetnek és a környezetvédőknek, a családoknak, a kárpitosoknak és tapétakészítőknek, valamint az állatkerteknek. Szokás volt ezen a héten kanászostorral durrogtatni a hegyen a gonosz szellemek elűzésére.

Október 6. Szent Brúnó

A kölni Szent Brúnóra (1030 körül - 1101. október 6.) emlékezik a keresztény egyház. Brúnó már fiatalon papi pályára készült, felszentelése után a Reimsi Katedrális kanonokja és a káptalani iskola tanára lett. Igen széles körű egyházi és világi műveltségre tett szert, számos tanítványa volt, köztük a későbbi II. Orbán pápa is.

Október 11.

Ez a nap mely a naptárreform előtt Szent Mihály napja volt - elsősorban a britek számára nevezetes, ugyanis a néphiedelem szerint ezen a napon a Sátán levizeli és összeköpködi a szederbokrokat, ezért október 10-e után a szeder már nem ehető. A legenda szerint a Lucifer haragját e növény iránt az váltotta ki, hogy amikor október 11-én Mihály arkangyal seregei a mennyei háborúban győzedelmeskedtek felette, a harc során egy szederbokorba esett, mely csúnyán összekarmolta őt.

Október 15. Avilai (Nagy) Szent Teréz

Ez a nap hagyományosan a szüret kezdete. Bácskában és a Bánságban egykoron dologtiltó nap volt, amikor az asszonyok nem moshattak, és kenyeret sem süthettek.

Október 18. Szent Lukács

Szent Lukács evangélistára emlékezik a katolikus világ. Őt tartják az Újtestamentum harmadik (Lukács evangéliuma) és ötödik (Az apostolok cselekedetei) könyve szerzőjének. A Biblia azt írja róla, hogy orvos volt, ezért a doktorok és a sebészek, valamint a kórházak és a gyógyfürdők védőszentjeként tisztelik. A keresztény hagyomány szerint ő volt az első ikonográfus, lefestette Szűz Mária, Péter és Pál képeit, emiatt a művészek pártfogójának is tekintik.

Október 20. Vendel

Szent Vendel a legenda szerint a 7. században élt ír királyfi volt, aki remetéskedett, majd egy birtokoshoz szegődött, ahol annak nyáját ellenőrizte, ezért a jószágtartó gazdák és pásztorok védőszentjükként tisztelték. Emiatt mondták azt, ha állatvész ütött ki, hogy Vendel viszi az állatokat. Sokfelé e napon a templomból körmenettel vonultak Szent Vendel szobrához, akit pásztoröltözetben, lábánál kutyával és báránnyal ábrázoltak. E napon a jószágtartó gazdák és pásztorok nem fogták be a jószágot és vásárra sem hajtották ki.

Október 21. Orsolya

Október 21-én a pogány hunok ellen vívott harcban, 383-ban Kölnben mártírhalált szenvedett, a középkorban nagy kultusznak örvendő, Szent Orsolyának és 11 szűz társnőjének van az ünnepe. Úgy tartják, hogy ha Orsolya napján szép az idő, akkor karácsonyig olyan marad, sőt az egész tél kellemes lesz.

Október 25.

Ez a nap a II. Vatikáni Zsinatig az ikerszentek - Crispin és Crispian - ünnepe volt. A legenda szerint a 287 körül Maximiar Hercules uralkodása alatt, Soissons városában vértanúhalált szenvedett szentek cipészként keresték kenyerüket. Noha a létezésükre nem találtak elegendő bizonyítékot, ezért 25-e ma már csak fekete betűs ünnep, mindazonáltal védőszentjükként tisztelik őket a foltozóvargák, bőrkesztyű- és cipőkészítők, a bőrdíszművesek és a takácsok.

Október 26. Dömötör

Az ország keleti felében ő volt a juhászok pártfogója. Juhászújévnek is nevezik e napot, mert ezen a napon számoltatták el, vagy hosszabbították meg a juhászok szolgálatát, akik a plébánia udvarán birkapaprikást főztek, a juhásznék bélest sütöttek. Az Alföldön ezen a napon állatvásárokat, többnapi mulatságokat tartottak. (Hortobágyon, Szegeden juhásztort, juhászbált rendeztek). Régen időjárásjelző nap volt, a Dömötör napi hideg szélből kemény telet jósoltak. Dömötört, a keleti egyház szentjét, a juhászok pártfogójának tartják.

Október 28. Zelóta Simon és Júdás Tádé

Keveset tudunk róluk, a legrégebbi egyházi autoritások szerint e keresztény szentek halászok voltak. Manapság hagyományosan gesztenyét esznek ezen a napon. Régi brit szokás szerint ezen a napon a hajadonok meghámoznak egy almát, gondosan ügyelve rá, hogy a lehámozott almahéj egybe maradjon. Miután végeztek a hámozással, leendő szerelmük nevének kezdőbetűjét tudakolva Júdáshoz és Simonhoz fohászkodva, jobb kezükben háromszor körbeforgatják, majd a bal válluk felett hátradobják az almahéjat. Ha szerencséjük van, az a dobást követően is egyben marad, és leesve a jövendőbelijük nevének a kezdőbetűjét rajzolja ki, ha viszont elszakad, nem várható házasság. Nálunk október 28-a, Simon és Júdás napja a Hegyalján a szüret kezdete.

                                                   

          

Helló Október

 

Október

 "Októberben van néhány nap, amely majdnem tökéletes. Az ég kifeszül a fejünk fölött, tiszta kék,              olyan mély és  makulátlan, hogy minden megszépül tőle.

 Az országút mentén vörös, arany, rozsdabarna, bordó és narancsszínben 

  játszanak a fák. Minden szín neonfénnyel ragyog, lüktet a nehéz, aranyló napfényben."

                                   (Laurell Kaye)

Juhász Gyula : Vértanúik

 VÉRTANÚINK

A föld alól, a magyar föld alól

A vértanúk szent lelke földalol:

E nagy napon, hol emlék s béke leng,

A bús bitókra hittel nézzetek!

Hittel, reménnyel, mert most kél a nap,

Minden napoknál szebb és szabadabb!

A nap, melyért mi vérben esve el,

Nyugodtan haltunk ama reggelen.

Szemünk nem látta, lelkünk látta csak,

Hisz onnan jönnek mind e sugarak;

Hisz onnan árad, új világ felett,

Szentháromságunk, mely jövőt teremt:

Szabadság minden népnek, aki él

S halni tudott egy megváltó hitér,

Egyenlőség, hogy Ember ne legyen

Mások szabad prédája, becstelen.

Testvériség, mely át világokon

Kézt fog a kézbe, hisz mind, mind rokon.

Ó magyarok, ti élő magyarok,

A halhatatlan élet úgy ragyog

Rátok, ha az egekbe lobogón

Igazság leng a lobogótokon,

Az Igazság, mely tegnap még halott,

Világ bírájaként föltámadott.

A népek szent szövetségébe ti

Úgy lépjetek, mint Kossuth népei.

A föld alól, a magyar föld alól

A vértanúk szent lelke így dalol.

                      /   Juhász   Gyula        /