-Nem kell várnod -mosolygott a tölgy ezer ránca és a fa mögül előlépett Április.A Tavasz kitárta karját.
-Mindig az és mindig más....-susogott és lágyan átölelte a lányt.
-Mindig más és mindig az....omlott a lány az ölelésben,s akkor egyszerre bódult alkony lett az erdőn.A vacsoracsillag szemérmesen behunyta szemét,a békák kórusa nászindulót pengetett.
/ Fekete István /
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése