Május
Széles
szeleket
az ég tereget:
kibomlik a fény lobogója.
Tapsos levelek
csapnak tenyeret:
fellép a Nap a magas dobogóra.
Láng jegenyék
friss lelke ég,
kifeszítik az égre az út-szált,
és sorakozva
mennek a dombra,
s kivágják az égre a harsona hurrát!
Himnuszokat énekelők,
mennek a felkelt tájak előtt:
madarat csalogat zokogásuk.
Viharban vezérek.
A szelekbe tévedt
bokrok bodorodnak utánuk.
Szítja az álnok
szél bennük az álmot:
üvölteni, fájni,
a fényre kiválni!
- Gyökerüknél fájnak az árkok.
Gyönyörű göngyölű
fátylakban az akácok, az áldott arák,
mennek a mennynek
elérni a fényre kitárt kapuját.
Fésülve a füzek,
az aranyhajú szüzek:
rajtuk a rügyek aranykönnye patak:
hegedülik
a fejfákra kottázott dallamokat.
Parti angyalraj:
ég tűzű hajjal
tetten érve remegnek a nyírfák:
térdeik közt
feszített ki a szél sikolyos hintát.
A büszke ekék
tekintete ég,
s a gazok gyökerét szaggatva vonulnak.
Utánuk örök
sorban a zömök
barázdák egymás vállára borulnak.
Esküre ujjak:
a fényre kinyúlnak,
fogadalmat súgnak, a hű búzaszálak:
s a tavasz írt
jelszavait
egekre terítve a vadludak szállnak.
/ Váci Mihály /
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése