Köd
Fenn a magasban vadlibák húznak dél felé. A vezérgúnár kiált dallamos- lágyan, és kiáltása csak éppen megsimogatja a csendet. Aztán feltámad a szél, és zsongani kezd az erdő orgonája.
A vén legény, a November a muzsikus /Mindenszentekkor ő ül az orgonánál/, és az öreg sípok nehéz sóhajtásokat búgtak, mint a szél, amely temetőről temetőre járt ebben az időben, és zúgása nehéz volt, mint maga a bánat. Kései szüreteken is az ő sípja jajongott, és szeles éjszakákon az ő hárfája szomorú zendüléseit vitték a szelek széles, nyárfás utakon, amelyeken valamikor lakodalmas kocsik jártak.
Nem hallgatja senki, csak anyja, a borongós szemű Ősz. De ő is elsírta már könnyét, eltemette minden örömét, menni akar.
Szelíden megérinti fia karját.
- Gyere már fiam... Halott itt minden...
Kinek muzsikálsz?
/ Fekete istván /
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése