József Attila

 

Todorovits Rea

 Az első tánc ma a hit lángja.

Hinni. Amikor hiszed, lesz alkalom meggyújtani majd mind a négyet. Lesz erőd átvészelni azt, ami most oly nehéznek tűnik. Amikor hiszed lesz erőd túllépni, átlépni vagy meglépni azt, amit a holnap tartogat. Hiszed, hogy van erő még a szíved mélyén, és nem hagy magadra, ha úgy érzed majd, nem megy tovább. Hinni, hogy ami ma fáj, majd leplet terít rá az éj, és holnap végre mosollyal ébredsz. Hinni abban, hogy van út, van esély, van még lépés, számtalan, a boldogság felé. Hinni abban, hogy egyszer majd benned is hisznek, annyira, mint te magadban. Hogy az út, amire rálépsz jó irányba visz majd. Hinni. A szerelemben, a magány édes csendjében, a zajban, a kacajban, vagy egyetlen hópihében, a fahéj illatú mézeskalács boldogságban, Istenben, a holnapban, vagy a pillanatban, de leginkább önmagadban. Máskülönben elvesztél.

                                                                (Todorovits Rea)

Barátság

 

Kalimonasz

 KALIMONASZ - Akkor szeretsz jól

Akiket rád bízott az Ég, engedd repülni. Ajtód ne falazd be előttük, hogy szárnyai mindkét irányba nyílhassanak. Ablakod tárd szélesre, hogy mindig láthassák a világot. És egész életedben kísérd őket a szíveddel.

Akkor szeretsz jól, ha nem is tudsz róla, hogy szeretsz. A földbéli szeretet csupa kívánság. De ezt nem tarthatjuk többre az emberi akaratnál.

Akkor szeretsz jól, ha tudod, hogy ami neked gondot jelent, azok a gondok másokat is kísértenek.

Akkor szeretsz jól, ha nem kérdezel, hanem vársz, hogy akarnak-e szólni, és ha mégis kérdeztél, nem követeled a választ.

Akkor szeretsz jól, ha tudsz hallgatni. Hallgatni, amikor ha szólnál, bántanál vele. És hallgatni, amikor a csönd szebb a szónál, amit kimondanál.

Akkor szeretsz jól, ha meghallgatsz másokat, és nem csupán a füleddel hallod a hangok zenéjét, hanem a szíved is érti a szavak mély muzsikáját.

Akkor szeretsz jól, ha tudod, hogy nem kell mindent a szívedre venni.

Akiket rád bízott az Ég, azoknak a lelkedben bocsáss meg, mielőtt ezt kérték volna.

Akiket nem ismersz közelről, azokra nincs okod neheztelni.

Akkor szeretsz jól, ha tudod, hogy mindenkinek sok munkája van a szeretettel. Értsd meg az embereket - ennyi elég is lesz.

                                            Ford: Vágó Gy. Zsuzsanna

                                                                                      

Adventi gyertyaláng

 

Müller Péter

 

"Lejátszani csak azt a kottát tudod, melyet magaddal hoztál.

Sok mindent variálhatsz. Elronthatod.

Rosszul játszhatod. Szépen játszhatod. Rögtönözhetsz.

Szólamokat megváltoztathatsz benne;

oda is vághatod a hegedűdet, hogy darabokra törjön,

- de a Nagy Kottádtól nem térhetsz el lényegesen.

Elronthatod az életedet, és kihozhatsz belőle gyönyörűséget is:

de akár csúnyán, akár szépen, sőt csodálatosan játszod:

a TE DALOD SZÓL!"

                                                   /   Müller Péter  /

                                                                                  

Robert Brault

 

Agárdi Zsóka

 Manapság már nem javítunk semmin, inkább elhajítjuk.

Veszünk helyette másikat.  Újért kutatunk.

Nem merünk érzelmileg kötődni, mert nem bízunk, nem szívvel, ésszel döntünk.

Nem akarunk harcolni, elfogadjuk, ami van, és megyünk tovább.

Hajtunk valami felé, hisszük, hogy mennünk kell, el, előre, alrébb, még a fejünket is elfordítva, és közben sehova sem jutunk.

Azt mondjuk, harcolni akarunk, de nincs erőnk, nem vállalunk felelősséget.

Azt mondjuk, mindent megtettünk, majd ezzel lezárjuk.

Igen, néha tényleg mindent megteszünk, de legtöbbször inkább semmit sem.

Mert nem vagyunk hajlandóak várni, nincs türelmünk senkihez és semmihez, valahol az évszázadok során elveszett ez a tulajdonság belőlünk.

Ha döntünk is, akkor kis időre, aztán valami szebb, csillogóbb vonja el figyelmünket, és azt választjuk inkább. Így az első dolog, ami mellett letettük a voksunkat, amibe időt fektettünk, vágyakat és érzéseket tápláltunk iránta, lassanként elhalványul és a múlt martaléka lesz.

Nem hallgatunk a szívünkre, a profitot keressük, a múlandó örömöket, az üres kielégültséget, amire csak később jövünk rá, hogy semmit sem jelentett.

Bátortalanok vagyunk.

Félünk saját érzéseinktől és döntéseinktől, és hagyjuk, hogy a múltunk belénk kapaszkodjon és irányítson.

Nem hallgatunk a lelkünk hangjára.

Nincs bennünk becsület, sem tisztelet, egymásra mutogatunk, miközben legbelül darabokra esünk, s az egyetlen, ami talán összefog bennünket, az a mérhetetlen egoizmus, a tökéletesség délibábja, mert azt hisszük, mindent jól csinálunk, ha csupán arra hajtunk, ami időszakos, ami másnak tetszik, ami kívül maga a megtestesült ideál.

Kritizálunk, de magunkba nem nézünk, és mivel folyton másokkal és a véleményükkel vagyunk elfoglalva, nem fejlődünk.

Bátortalanok lettünk, és nem szégyelljük.

Nem akarunk már semmin sem javítani, mert az fárasztó, abban munka van, ahhoz nem értünk.

Nem azt becsüljük meg, amink van, hanem azért siránkozunk, mink nincs.

Ezért van annyi válás, ezért nem dolgozunk már a kapcsolatainkon sem, nem törődve a következményekkel, ha eldobunk magunktól valakit, akinek lehet, hogy csak egy

újabb esély kellett volna, akinek lehet, csak egy pici löket hiányzott, hogy újra talpra álljon.

Már nincs értéke a fogadalomnak, sem a karika gyűrűnek, sem a holtodiglannak.

Már nem tudunk igazán szeretet adni, mert nem tudjuk hogyan kell, és nem tudunk elfogadni sem, mert minket sem fogadtak el.

Már nem tudunk és nem is akarunk javítani rajta, hogy újra egymásra találhassunk az élet kihívásai közepette, mert nincs bennünk elég bátorság és kitartás sem.

Pedig szívből szeretni, szerelmesnek lenni az igazi bátorság ezen a Földön.

Valahol elromlott a világ, és kifordult magából.

Valahol az emberek elvesztették önmagukat, és nem találnak vissza.

A bátorságot nem keresni kell, mert bennünk van, mélyen eltemetve, csak elő kellene hoznunk...mert mindig is ott volt, csak hinnünk kell magunkban.

                                            /   Agárdi Zsóka  /

                                                                            

Bob Marley

 

Csitáry-Hock Tamás

 Mindig van okunk egy ajándékra...

Mindig van okunk egy ajándékra... Ha más nem, önmagában az, hogy élünk. Élünk és szerethetünk. Hogy mosolyoghatunk. Hogy lehet egy szép történetünk. Hogy lehet múltunk, lehet jövőnk. Hogy egymás szemébe nézhetünk. Hogy adhatunk. Mindent. Akár az egész világot. Hiszen az emberben ott van az egész világ. Benned is. Ha magadat adod - az egész világot adod. Csak ki kell választanod azt, amit ma adni akarsz. A világot. Csomagold be szeretettel, és helyezd el az ajtó elé. És várj. Ajándékod, ha szeretettel adtad, célba ér. És ajándékodnak bármikor örül, aki kapja. Mert mindig van alkalom az ajándékra.

                                                       /     Csitáry-Hock Tamás:   /

                                                                                                        

Lakatos Menyhért

 

Deverdics Éva

Az ölelés a lélek tápláléka, érzelmi tápanyag, egyidős az emberiség kialakulásával, élünk és létezünk általa. Az ölelés egy gesztus, egységélmény, összekapcsol, közös sorsot ír azzal, akit szeretek. Az ölelés a figyelem fizikai megnyilvánulása.

Pontot tesz egy konfliktus végére, szeretetfolyamot indít el, eltávolít a krízishelyzetektől. Felolvassza a jéghideg egót. Segít újra gyermekké válni. Biztonságot, melegséget, értelmet ad a létezésnek. Hidat épít a szeretethez. Értékes pillanatokat ad a mindennapoknak. Hatásosan csillapítja a szeretetéhség fájdalmát. Szemtől szembe fordít az együttérzéssel. Természetes stresszoldó, nyugtat, ellazít, reményteljes érzésekkel lát el.

Érzékeljük egymás szívének dobbanását. A rezgést, mely megnyit, élettel tölt el, boldogít. Közös szívdobbanást ad, mely hazavezet. Egy ölelés azt jelenti: nem vagy fenyegető, nem félek ennyire közel kerülni hozzád, el tudok lazulni, otthon érzem magam, védett helyen vagyok, ahol megértenek.

                                         (Deverdics Éva)

                                                                     

Darren Shan

 

Eileen Caddy

 

"Az élet szépsége mindenhol ott van körülötted. Nyisd ki a szemed, és lásd meg, idd magadba, becsüld meg, sugározd vissza, és válj a részévé! Amikor szépséget akarsz látni, meg fogod látni; míg, ha csúnyaságot, akkor azt is meglátod. A választás tőled függ. Meríts mélyen a szépség forrásaiból, és önkéntelenül is vissza fogod tükrözni a szépséget, mert ami belül van, az tükröződik kifelé is. Olyan vagy, mint egy tükör; nem tudod elrejteni. ami benned van, bármennyire próbálnád is, mert azt, ami belül van, nem lehet benn tartani. Előbb vagy utóbb, de a külső világ számára is megnyilvánul; hagyd ezért, hogy szabadon áramoljon, és soha ne próbáld megállítani áramlását."

                                                       / Eileen Caddy  /

                                                                                         

Idézetek

 

Lőrinczi Emese A gyógyulástv választani nem....

 A gyógyulást választani nem a könnyebbik út.

Szembe kell fordulni a valóságommal. Lépésről lépésre közel kell menni ahhoz a rettenetes fájdalomhoz, amiről nem akarnék tudomást venni, amit az évek során megtanultam lehasítani magamról.

El kell gyászolni a veszteségeim. Bele kell nézni a hiányok tátongó űrjébe, a szédítő mélységbe, és ki kell tudni mondani: olyan vagyok, amilyen lenni tudtam, de minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy azzá váljak, aki mindezt az elméjével megértette, a lelkével befogadta és törött szárnyával képes volt fölé emelkedni.

Gyakorolni kell a könyörületet. Másokkal és saját magammal szemben.

A gyógyulás nem a könnyebbik út. De számomra az egyetlen lehetőség egy értelmes életre.

                                                       /   Lőrinczi Emese  /

                                                                                             

Sápadt levelekkel

 

Deverdics Éva ősz van....

 

Ősz van. A levegő nyirkos, borzongatóan hűvös. Köd tompítja az élet fényét. A természet őszi színekbe öltözik, hozza magával a változást. Elalszik, így emlékeztetve minket az elmúlásra. Ebben a csendes melankóliában a fákról színpompás levelek hullanak a földre elengedve az életet, mindazt, ami pótolható, mindazt, ami valóban számít. Ott maradnak a fák csupaszon, védtelenül, de mégis egy új tavaszt várva, amikor ismét életre támad a természet.

Egy ilyen lelassult, megállásra és elgondolkodásra intő időszakban van mindenszentek és halottak napja. A temetőkben több millió gyertya fénye jelzi hűségünket eltávozott szeretteink felé. Sírok mellett állva lapozunk emlékeink között, és imádkozunk. Mindenki a saját imáját, melyet csak ő ért, és talán az, akihez érkezett. A lelkek találkozása ez, az emlékezés hullámhosszán, végtelenségben, a pislákoló mécsesek fényénél, a fákról lehulló, őszi levelek alatt...

                                             /  Deverdics Éva   /

                                                                              

Halottak napja

 

Erdei B.Ágnes : Messzire nézek

    Messzire nézek

Október utolsó napjai ácsorognak a küszöbön indulásra várva. Búcsúzkodnak. Talán kevéske melegséget remélnek még, mielőtt átengedik az öreg, agyonkoptatott macskaköves utat a Novembernek. Hátukon a múló idő terhei nehezednek, de megfáradt szemhéjuk mögött fel-felsejlenek a közelmúlt pillanatainak örömfényei is. Bocskoruk talpát elnyűtte a megtett út, pelerinjük kissé már rozsdás, hajnalokban fázósan nyirkos, de az örök megújulás virágai, melyeket a végtelenség hímzett rájuk, sosem kopnak.

Halottak napja közeledik. Soha nem tudom elfogadni ezt az elnevezést. Nekem nem voltak és nem lesznek halottaim, csak szeretteim, akik - bár ebben a percben testi valójukban nincsenek érinthető közelségben - velem, bennem élnek.

Messzire nézek, nagyon messzire, és érzem, hogy a távol itt van, karnyújtásnyira, és még annál is közelebb. Szívdobbanások ritmusa lüktet körülöttem, ráhangolódva szívverésemre.

Nincs szükségem egyetlen napra, amikor emlékezem, mert elválaszthatatlanok vagyunk térben és időben, és ez az érzés nagyon mélyen ül bennem. Általuk és belőlük születtem, a testem az ő sejtjeikből épült fel. Őrzöm, amit kaptam, és igyekszem átörökíteni. Mi nem búcsúztunk el. Én csak elkísértem őket egy útkereszteződésig. Amit érzek nem a gyász komor feketesége. Melegség van a szívemben, helyszínek, történetek, hagyományok, színek, szerető érintések, hangok, illatok, mosolyok - olykor könnyek is - és fény.... Hosszú téli esték, beszélgetések, együttgondolkodás, összekapaszkodás.

Ezzel a melegséggel bocsátom útjára most a távozó októbert, és ezzel várom a novemberi napokat is.

Boldog örökségem van, amelyet óvón ölelek, amíg csak lehet.

                                        /  Erdei B.Ágnes  /