A gyógyulást választani nem a könnyebbik út.
Szembe kell fordulni a valóságommal. Lépésről lépésre közel kell menni ahhoz a rettenetes fájdalomhoz, amiről nem akarnék tudomást venni, amit az évek során megtanultam lehasítani magamról.
El kell gyászolni a veszteségeim. Bele kell nézni a hiányok tátongó űrjébe, a szédítő mélységbe, és ki kell tudni mondani: olyan vagyok, amilyen lenni tudtam, de minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy azzá váljak, aki mindezt az elméjével megértette, a lelkével befogadta és törött szárnyával képes volt fölé emelkedni.
Gyakorolni kell a könyörületet. Másokkal és saját magammal szemben.
A gyógyulás nem a könnyebbik út. De számomra az egyetlen lehetőség egy értelmes életre.
/ Lőrinczi Emese /
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése