Októberben
I.
Úgy
vártalak, virághullásnak,
Bús
hervadásnak ünnepe!
Úgy
vártalak, örök enyészet
Édes
gondjának fellege...
Úgy
vártalak... és itt vagy végre,
Van,
ami fásult lelkem tépje,
Hozsánna
néked, elmulás!...
Az
őszi
fényt
láttam először.
Bölcsőmre
bús
mosolyt vetett,
Akkor
zizegtek halkan búcsut
A
sárgult, hulló levelek,
Amikor
még örök törvényed
Nem
ismertem, változó élet...
Hozsánna
néked, elmulás!...
Az
örök halált ismerem csak.
Oly
édes bánat ez nekem.
Én
csak lemondani tanultam,
Mióta
rovom életem.
S
ha elér a létezők
vége,
Bús,
őszi
szél
édes zenéje
Csengjen
fülembe csendesen -
Hozsánna
néked, elmulás!...
II.
Itt
is olyan, olyan a nap sugára,
Mint
messze, otthon: fényes, ragyogó.
Hogy
itt a vég - jól tudja - nemsokára
És
mégis vígan táncol a bohó.
Itt
is olyan, olyan az én szivem még:
Hiu
reménnyel mély sebet takar
S
bár érzi jól az elmulás keservét,
Lemondani
még nem bír, nem akar!...
/ Ady Endre /