Advent illata, hangulata .
December reggel
Kora reggel sötétszürke fellegek ülték meg az égbolt minden szegletét, még a legrejtettebb zugokban is a félhomály uralkodott. A virradat nehezen köszöntött rá az erdőre, és mintha ezen a reggelen esze ágában sem lett volna átadni a helyét a nappali világosságnak. Majd egészen lassan, komótosan csak helyet nyert ezen a reggelen is. Nyolc óra felé járt az idő, amikor könnyed pihék kezdtek el táncolni a mozdulatlan levegőben. Ahogy teltek a percek egyre több és több kristály érkezett fentről a magasból és halk, szinte alig hallható csilingelő zenéjük betöltötte a tájat. A milliónyi hókristály újra felfogta a fényt és a reggeli világosságot. De mégis oly csodálatosan szép volt az idei első, igazi havazás. Örömmel néztem táncukat, mintha felhőtlen jókedve kerítette volna őket is hatalmába. Csak könnyedén lebegtek, és mintha eszük ágában sem lett volna célhoz érniük. Végül annak rendje és módja szerint mindannyian betöltötték rendeltetésüket, és egyre-egyre vastagodó bundába öltöztették az erdők, mezők ösvényeit. Puhán feküdtek rá mindenre, ami az útjukba került, súlytalan fehér takaróval fedték be a fák, a bokrok csupasz ágait, a fűszálakat, és a talajon pihenő őszi avart.
Az égbolt kiszakadt dunnájából egész álló nap, egész este csak hullottak és hullottak a könnyed pihék, egy kósza pillanatra sem hagyott alább a havazás.
Kora reggel sötétszürke fellegek ülték meg az égbolt minden szegletét, még a legrejtettebb zugokban is a félhomály uralkodott. A virradat nehezen köszöntött rá az erdőre, és mintha ezen a reggelen esze ágában sem lett volna átadni a helyét a nappali világosságnak. Majd egészen lassan, komótosan csak helyet nyert ezen a reggelen is. Nyolc óra felé járt az idő, amikor könnyed pihék kezdtek el táncolni a mozdulatlan levegőben. Ahogy teltek a percek egyre több és több kristály érkezett fentről a magasból és halk, szinte alig hallható csilingelő zenéjük betöltötte a tájat. A milliónyi hókristály újra felfogta a fényt és a reggeli világosságot. De mégis oly csodálatosan szép volt az idei első, igazi havazás. Örömmel néztem táncukat, mintha felhőtlen jókedve kerítette volna őket is hatalmába. Csak könnyedén lebegtek, és mintha eszük ágában sem lett volna célhoz érniük. Végül annak rendje és módja szerint mindannyian betöltötték rendeltetésüket, és egyre-egyre vastagodó bundába öltöztették az erdők, mezők ösvényeit. Puhán feküdtek rá mindenre, ami az útjukba került, súlytalan fehér takaróval fedték be a fák, a bokrok csupasz ágait, a fűszálakat, és a talajon pihenő őszi avart.
Az égbolt kiszakadt dunnájából egész álló nap, egész este csak hullottak és hullottak a könnyed pihék, egy kósza pillanatra sem hagyott alább a havazás.
December
December, december,
a világ csilingel,
hóember hófején
fazék a cilinder.
Kis bunda, nagy bunda,
kell már a szőrkucsma,
hópaplant sző a tél
medvére, mókusra.
Kis csizma, nagy csizma
csikorgó hóban jár,
piros kis orroddal
cinegét foghatnál.
December deret fúj,
december fagyot hoz,
a világ mégiscsak
ünnepre harangoz.
Hamvadó alkonyban
csillag gyúl faágon,
meglátod, egyszer csak
itt lesz a karácsony!
Pásztorok hirdették,
angyalok dalolták,
meséknél szebb ez a
tündöklő valóság.
/ Fésüs Éva /
Decemberi
Oh, illatos decemberi ének,
narancsparkok és ropogó neszek
koszorúján suhannak a rének,
mint mikor a szeretet csak rezeg
a mellkason és hirtelen fakad, árad
s elönti a félszeg, szomjas porcikákat.
Az óra lengve jár még, ha jár még
s a Hold az éj köntösébe hízva
kémleli, a sok csilló ajándék
mint leli meg rejtekét a csizma
belsejében: mint rémült egérke bújik
s összekuporodik a holnapi újig.
S az ajkakról lemálló méla szó,
a pillák közötti árvácska jaj,
a csókokra billenő tél, a hó,
s e tiszta, gyermeki lármás kacaj
most a világnak nyugodt fejére terül:
a hitetlen se éljen reménytelenül.
/ Budai Zolka /
Oh, illatos decemberi ének,
narancsparkok és ropogó neszek
koszorúján suhannak a rének,
mint mikor a szeretet csak rezeg
a mellkason és hirtelen fakad, árad
s elönti a félszeg, szomjas porcikákat.
Az óra lengve jár még, ha jár még
s a Hold az éj köntösébe hízva
kémleli, a sok csilló ajándék
mint leli meg rejtekét a csizma
belsejében: mint rémült egérke bújik
s összekuporodik a holnapi újig.
S az ajkakról lemálló méla szó,
a pillák közötti árvácska jaj,
a csókokra billenő tél, a hó,
s e tiszta, gyermeki lármás kacaj
most a világnak nyugodt fejére terül:
a hitetlen se éljen reménytelenül.
/ Budai Zolka /
Tóth Árpád : Téli verőfény
Téli verőfény
Mit
ablakom körülfog vén kerettel,
Megfrissül most az únt, szomoru táj,
Víg napsugár pingál aranyecsettel
Az ócska képen és restaurál:
A régi Mester megkopott müvét
Ragyogni szítja most az új lazúr,
E vén világba zárt örök szivét
Feldobogtatja nékem most az Úr.
Egy ócska házon a rőt téglakémény
Most ég felé bíbor kedvvel feszül,
Az égbe szökken víg erotikával,
S az édes levegőbe idvezül.
A lanka dombok telt, kerek vonalja
Kigömbölyül szelíden a leples, tiszta hóra,
Hűs paplana alatt a dús föld, mélyen alva,
Most szívja kebleit tán duzzadóra.
Jó volna a mezőkre futni mostan,
Ugy-e szivem, bánat beteg bolondja?
Torkomból, melyből vér hördült pirossan,
Hurrák skárlát szökőkútja bugyogna.
Két fáradt, bús karom a ragyogásba fúrnám:
E két karon, mely az égbe ivel,
E két feszülő, lüktető csatornán
A boldog magasságba folyni fel!
Csitt! megvakult a fény, oda a részeg percek ...
/ Tóth Árpád /
Alakszandr Szergejevics Puskin : Téli reggel
Téli Reggel
Csodás
idő:
fagy - napsütésben,
s te szenderegsz még, drága szépem?
Kelj fel, elmúlt az éjszaka.
Még álom rezg szemed tavában,
ébredj észak szép hajnalában,
s kelj föl, mint Észak csillaga.
Az este még, tudod, vihar dúlt,
a szél felhőt kergetve zajdult...
A hold, a sápadt és sovány,
sárgán bujkált felhők nyomában...
Te búsan ültél kis szobádban,
de mindez elmúlt mára, lám.
Ma kéklőn domborul a mennybolt,
a hó leplén nincs csöppnyi szennyfolt,
szűzen fehérlik rajt a fény;
csak távol erdők barna fátyla,
sötétlik a zöld fenyők sudárja,
s a nap sétál a tó jegén.
Borostyánszínű fényben fürdő
szobánkban izzik már a kürtő,
a kályhatűz vígan recseg,
be jó is itt a langymelegben!
De még jobb lesz a friss hidegben
szánkázni, kedvesem, veled.
Tüzes csikó röpíti szánunk,
hajrá, vidáman messze szállunk,
a tarlót is bejárjuk ott,
hol nyáron zöldelt, és az erdőt,
a nemrég lombosan merengőt,
s minden szívünkhöz nőtt zugo
/ Alakszandre Szergejevics Puskin /
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)