Április
Remy Bellau
Április,
te évek éke,
fák
reménye,
bolyhos
bimbók szoptatója:
fényed
jár a fák fölött,
ág
között -
s
búvó zsengéinket ójja.
Április,
ha jössz, a rét
sok
színét,
új
virágát szórod, sárga,
piros,
kék s kékeslila
bomlik
a
feltündöklő
szép
világra.
Április,
Zefíreid
lesnek
itt,
fák
alatt vidám szövetség:
hűvös
hálót bontanak
hallgatag,
hogy
a szép Flórát elejtsék.
Április,
szelíd kezed
hinteget
szerteszét,
bokorra, fára,
könnyű
szirmot, harmatot,
s
illatod
leng
fölöttünk,
mint a pára.
Április,
te kedvesem
kedvesen
bomlószőke
varkocsán
is
ott
lebegsz, nevetve rám,
s
telt nyakán
úgy
ragyogsz, akár a kláris.
Április,
te Cypria
illata,
teste
édes szusszanása:
rétjeid
fölött remeg
istenek
jószagának
földi mása.
Jössz,
te hívó, jó idő,
s
visszajő
mind,
ki messze járt
a télen,
s
visszatér a lenge, szép
fecskenép,
-
villan
és fecseg ledéren.
A
patakok partjain
kankalin
forgolódik
s a vadrózsák,
liliomok
táncosan,
rangosan,
-
új
ruháikat kibontják.
Ifjú
lomb közt, fenn a fán
csalogány
ring
az ágon és egyszerre
rápereg
a szerelem
s
hirtelen
dalra
dobban borzas melle.
Visszatérsz
s kényeskedőn,
-
téli
tőn,
rajtunk
vágy
fakad s a fáradt
tűz
erünkben
lángra kap,
szétszalad
-
és
szerelmünk újra árad.
Láthatod,
hogy száll a méh
százfelé,
a
virágról rabló kedve
új
virágra lopja át
hímporát,
combocskáin
rejtegetve.
Május
fú majd el, te friss
Április,
csordul
méz és sűrű
gyanta,
érik
mind a sok gyümölcs,
s
önti bölcs
kellemét
szétfútt hajadba.
S
mégis téged zengelek
gyermeteg.
Gytheréa
legszebb éke,
fák
között és bokrokon
átoson
pillantásod
égi fénye.
(Fordította:
Radnóti Miklós)