Hidasi Judit : Ősz

 Az ősz a bizonyíték arra, hogy a változás jó. Az ősz

Az ősz a bizonyíték arra, hogy a változás jó. Az ősz a bizonyíték arra, hogy van szépség az elmúlásban, hogy van szépség a kevés fényben.

Az ősz a bizonyíték arra, hogy a hangos nevetés után érkező elcsendesedésben erő van.

Az ősz a bizonyíték arra, hogy nem kell mindig odatennünk magunkat, hogy nem kell mindig mutatkozni, jelen lenni, nyüzsögni, pezsegni.

Az ősz a bizonyíték arra, hogy van érték a csöndben, a halvány napfényben, a gyenge sugarakban, a lehulló, halott levelekben.

Az ősz a bizonyíték arra is, hogy azért, mert valami elvesztette a fényét és a földre hullt, még lehet szép, még lehet csodálatra méltó.

Az ősz a bizonyíték arra, hogy a változás mindig előbbre visz, nem torpan meg az idő, még ha néha úgy is tűnik.

Válozás jön...

Ha engeded...

                           /    Hidasi Judit  /

                                                          

Várnai Zseni : Őszi Napsütés

Őszi Napsütés

A nyár szerelme forró és merész,

de édesebb az őszi napsütés,

a csókja nem éget, mint a láng,

csak simogat, mint egykor jó anyánk,

szívünkre mézes, enyhe csókja hull...

és minden nap korábban alkonyul,

korábban alkonyul!

Az ősz szerelme, mint a kósza szél,

halk suttogás, majd vészes szenvedély,

a fény és árny oly gyorsan változó,

mint életünk, e hullámzó folyó...

Még kék az ég, de máris elborul,

és minden nap korábban alkonyul,

korábban alkonyul!

Az ősz szerelme hervadó virág...

lombdíszeit hullatja minden ág,

csak hallgatom ez édes bús zenét:

a búcsúzó madarak énekét...

Csak hallgatom, és szívem elszorul:

jaj, minden nap korábban alkonyul,

korábban alkonyul!

        / Várnai Zseni  /

                                    

                                       

                                 

Ősz

 

Szabolcska Mihály : Őszi tájon

 Őszi tájon

Őszi tájon járok elmerengve,

S gondolok a saját életemre,

Valami nagy, biztató varázs van

E mosolygó őszi elmúlásban.

Hajlik a nap csendes alkonyatra,

Az árnyékot messze nyújtogatja...

S mintha onnan valamit várnának:

Kelet felé húzódnak az árnyak.

A sárguló harasztok tövébe:

Sarjadozik egy-egy zöld levélke;

Előlege egy más kikeletnek,

Biztatása csüggedő szívemnek.

S őszi alkony, őszi tájék képe

Elringat egy édes merengésbe...

És kibékít a nagy elmúlással:

Minden élet folytatódik mással!

Örökre itt semmi el nem múlik,

Az árnyék az éjszakába nyúlik,

De reggelre gyönyörű sors vár rá:

Átváltozik hajnali sugárrá.

Én lelkem te, ne félj a haláltól,

Új élet lesz minden elmúlásból.

Örök és jó a mindenek Atyja,

S a változást keze igazgatja!

                  /  Szabolcska Mihály  /

                                                       

Őszi képek

"A természet nap nap után elénk varázsolja

a végtelen szépségét csak észre kell venni ."

 

Petőfi Sándor: Ősz elején

ŐSZ ELEJÉN

Üres már a fecskefészek

Itt az eszterhéj alatt,

Üres már a gólyafészek

Tetejében a kéménynek...

Vándor népe ott halad.

Ott a messzeség homályin,

Ott az égnek magasán.

Látom még, mint kis felhőket,

Vagy már nem is látom őket?

Csak úgy képzelem talán.

Elröpülnek, elröpültek,

Tavasz s nyár vendégei,

És őket már nemsokára

A kertek s mezők virága

S a fák lombja követi.

Mint szeszélyes hölgy, a mennybolt

Majd borul, majd kiderül.

Ajka még mosolyog, s szemébe

Könny tolul... ennek sincs vége,

S ajkán újra mosoly ül.

Bús mosolygás és vidám könny!

Csodálatos keverék.

Észrevétlen karon fogja

És egy más világba vonja

A merengés emberét.

Órahoszat elmerengek,

És ha egy elejtett tárgy

Vagy harang, amely megkondul,

Fölriasztott álmaimbul:

Elmém, nem tudom, hol járt?

           / Petőfi Sándor   /

         /

                                     

Ősz

 

Lőrinczi Emese: Úgy kell most berendezni a lelkünket....

Úgy kell most berendezni a lelkünket a közelgő hideg télre, mint az otthonunkat. Ki kell takarítani a koszt belőle, időről időre, be kell gyújtani, hogy ne fázzunk. Legyen a lelkedben egy kis zúg, ami csak a tied, ahol meg lehet pihenni és szeretni lehet az életet egy hűvös estén. Zárd be a lelked ajtaját is, ne engedd be aki gyanús, aki meglophat, az álmokat, vágyakat rablóktól védd meg lelked otthonát. De engedd be, ki szeretettel lépi át házad küszöbét, lásd vendégül és öleld meg, ha búcsúzik. Tartalékolj a télre éléskamrádban nyugalmat, békét, csendességet, vidámságot kis színes  befőttes üvegekben. Szelektálj. Dobáld ki végre a sok régi kacatot, a sérelmeket, a bánatot, húzd ki a rozsdás szögeket lelked falából. Legyen helye az újnak, az érkező szépségeknek. Táplálékod legyen egy jó könyv, egy zene, bármi, ami által több leszel.

Legyen a lelked egy olyan hely, ahova jó lesz hazatérni fáradtan, átfázva. Készítsd el úgy lelked otthonát, hogy szeress ott élni, legyen számodra menedék bármit is hoznak a borongós napok.

(Lőrinczi Emese)

                                   

Benedek Elek :Őszi ének

 

Vajda János : Őszi hangulat

Őszi hangulat

Vége már a szép napoknak.

A virágok hervadoznak.

Bágyadoz a nap sugára.

Lombjai a rengetegnek

Mélabúsan integetnek;

El kell menni, úgy-e, nemsokára?

Közelebb megyek hozzájuk,

Hallgatom a suttogásuk,

Ha nekem is felelnének.

Ülök a füves bozótba,

Mint ki virraszt, hallgatózva,

Ágya mellett vonagló betegnek.

Az erdőnek érverése,

Hegyi patak csörrenése

Egyre lágyabb, egyre lankad.

Odafönn a gyászfelhőbe

Készül már a szemfedője,

És egyszerre majd eláll, elhallgat.

Elmerengve tépelődőm,

Mi az ember itt e földön,

És a nagy rejtély, a lélek?

E csodás, e képzelhetlen

Vég nélkül való mindenben

Elenyész-e csak e percnyi élet?

A levegő halkan mozdul,

És a haldokló falombrul

Egy levélke hull a földre.

Ez talán az égi válasz,

E halott kép, néma, száraz?

Hátha mégis... nézem eltűnődve.

Mintha írva volna rája:

E világ egy játékkártya;

Elkeverik, meg kiosztják.

Porszem, ember, falevél, mind

Megannyi pillangó lény itt.

Újulásban forgó mulandóság...

             / Vajda János /