Téli szendergő
Hecsedliszín
Hűvös tájon
Ágak között
Ködlő fátyol
Fűszálbojton
Deres kócok
Itt van a tél
Éppen jókor
Kékcinkedal
Faggyá érik
A tócsákban
Jég fehérlik
Kies
minden
Egykori szép
Havat hoz az
Északi szél...
/ Kövecses Anna /
Télben : Aranny János
Télben
Álmodám
tavasszal,
Szép, derűlt, virágos tavaszi napokkal;
Zöld berek aljában susogó szellővel,
Csevegő patakkal.
Jártam
új mezőn,
hol
Ménták illatoznak oldalán az érnek,
Mely az őszvetés közt elbolyong, de ismét
Azon helyre tér meg.
Hullámzó
vetés közt
Búvócskázik a fürj; suttog a nő: "vá-vá",
Nyomon űzi a hím s három pitypalattyot
Örömmel kiált rá.
Majd egy nyúl szökik fel
S indul az ugarnak, gyorsan karikázva;
"Elébe! elébe!" kurjogat a szántó
Ösztökéjét rázva.
Elkiséri
szemmel
Ameddig belátja, csaknem az égaljig;
Most szólítja ökrét, szánt, szánt csöndesen, csak
Síró füttye hallik.
Kis
pacsirta is szánt,
Mint a szegény költő, fényes levegőben:
Dalt zengve repült fel, dalt zeng a magasban...
Hallgat leesőben.
Karimás
kalappal
A juhőrző gyermek meglopni akarja;
A madár tovább száll, s a fiú mérgében
Nyáját megzavarja.
Szöszke
fürtű
bárány
Át- meg átszökdécsel a zöld hantu mesgyén,
Anyját, aki most a nyáj közé vegyűlt el,
Bégetve keresvén.
Távolabb a csorda
Szanaszét fehérlik, mintha ott valaki
Széjjel a pázsitra szép mosott ruhákat
Terített volna ki.
Túl
a kékes erdő,
A tájnak sötétebb keskeny karimája;
Jól kilátszik, mert még délibáb nem önte
Árvizet alája.
Száz
meg száz madárhang
Szól az árnyas erdőn, titkait beszélvén;
Bokorról bokorra lomha kakuk szállong
Szellős róna szélén.
Olvasatlan
ígér
Hosszu, hosszu évsort, melyből egy se tölt el,
Melynek mindenikén örökös tavasznak
Reményszíne zöldell. -
De
oly hűs
az erdő
És a tiszta égre felhők gyülekeztek:
Hallom a szélzúgást, arcomon is érzem -
Szinte fázni kezdek.
Ah,
vagy úgy!... szobámat
Hosszu éj kihűté s nyughelyemen fázom:
Künn vad förgeteg száll, az kotorja szárnyát
Röptiben a házon.
Hold-,
vagy hóvilág ez,
Mely a telet éjjel sem hagyja feledni?
Vagy talán a nap jő, unalmas robotját
Így-úgy elkövetni?...
Kívül
a hideg szél
Sűrü apró pelyhet csapdoz ablakomba;
Benn fagyott virágok: a szeszélyes télnek
Dús virágu lombja.
Mily
sivár ez a tél!
Vastag hó takar be udvart, házi kertet;
Országuton is csak az jár mostan, akit
Isten átka kerget.
Országut...
hol az most
A mezőt borító tenger hólapályon?
Itt-amott ha látszik ut nélkül bolyongni
Egy magános lábnyom.
Az
is elvesz egyszer:
Két sarut találni s emberlábat abban;
Erdőn farkas ordít; a síkon esik, fú
Mindig vastagabban...
Hagyjuk
e zord képet,
Hisz' ez a való, ez sivatag életem:
Deríts szép álmokat örökzöld tavaszról
Oh költészet! nekem.
/ Arany János /
Petőfi Sándor : A puszta télen
A PUSZTA, TÉLEN
Hej, mostan puszta ám igazán a puszta!Mert az az ősz olyan gondatlan rosz gazda;
Amit a kikelet
És a nyár gyüjtöget,
Ez nagy könnyelmüen mind elfecséreli,
A sok kincsnek a tél csak hült helyét leli.
Nincs ott kinn a juhnyáj méla kolompjával,
Sem a pásztorlegény kesergő sípjával,
S a dalos madarak
Mind elnémultanak,
Nem szól a harsogó haris a fű közűl,
Még csak egy kicsiny kis prücsök sem hegedűl.
Mint befagyott tenger, olyan a sík határ,
Alant röpül a nap, mint a fáradt madár,
Vagy hogy rövidlátó
Már öregkorától,
S le kell hajolnia, hogy valamit lásson...
Igy sem igen sokat lát a pusztaságon.
Üres most a halászkunyhó és a csőszház;
Csendesek a tanyák, a jószág benn szénáz;
Mikor vályú elé
Hajtják estefelé,
Egy-egy bozontos bús tinó el-elbődül,
Jobb szeretne inni kinn a tó vizébül.
Leveles dohányát a béres leveszi
A gerendáról, és a küszöbre teszi,
Megvágja nagyjábul;
S a csizmaszárábul
Pipát húz ki, rátölt, és lomhán szipákol,
S oda-odanéz: nem üres-e a jászol?
De még a csárdák is ugyancsak hallgatnak,
Csaplár és csaplárné nagyokat alhatnak,
Mert a pince kulcsát
Akár elhajítsák,
Senki sem fordítja feléjök a rudat,
Hóval söpörték be a szelek az utat.
Most uralkodnak a szelek, a viharok,
Egyik fönn a légben magasan kavarog,
Másik alant nyargal
Szikrázó haraggal,
Szikrázik alatta a hó, mint a tűzkő,
A harmadik velök birkozni szemközt jő.
Alkonyat felé ha fáradtan elűlnek,
A rónára halvány ködök telepűlnek,
S csak félig mutatják
A betyár alakját,
Kit éji szállásra prüsszögve visz a ló...
Háta mögött farkas, feje fölött holló.
Mint kiűzött király országa széléről,
Visszapillant a nap a föld pereméről,
Visszanéz még egyszer
Mérges tekintettel,
S mire elér a szeme a tulsó határra,
Leesik fejéről véres koronája.
(Pest, 1848. január.)
/ Petőfi Sándor /
Farkas Éva : Januári séta
Januári séta
Fehér palást van a fenyőkön,
Águk hajlik, majdnem földet ér,
Talpaink alatt ropog a hó,
Ágakról ránk szórja kósza szél.
Az
erdő
útjai
eltűntek,
Rajtuk puha, vastag takaró.
Nyugalom van itt, csend és béke,
Messze menni, veled volna jó.
Varázslatos
ma ez az erdő,
Némán beszélgetnek itt a fák.
Talán épp rólunk, s mosolyognak,
Mert érzik, hogy szép lett a világ.
Kezem
a kezedbe bújtatom,
Elfogynak lassan mind a szavak,
Talán el sem kell azt mondanom,
Mily régóta, téged vártalak.
Hány
tél és hány víg nyár szaladt el,
Borús ősz és virágos tavasz,
Az idő soha vissza nem jön,
Még sincsen a szívemben panasz.
Itt
vagy végre, karod átölel,
Tested melegéből adsz nekem,
Már nem fázom, béke van bennem,
Álmok erdején sétálsz velem.
Szívednek
dobbanását érzem,
Szívem szíveddel együtt dobog,
A néma erdő most megszólal,
A fák azt súgják, ők boldogok.
/ Farkas Éva /
Schmidt Livia : Január
Január
Ez is csak úgy indul,
mint az összes
többi reggel:
lassan, álmosan -
majd az ember felkel,
és kinéz a párás,
maszatos ablakon,
deres január áll
némán az udvaron...
Vár vigyázban, fegyelmezetten,
mogyoróág meg sem rezzen,
s ne gondoljam, oly szigorú,
terve is van, édes bosszú -
megengedi a
napnak kegyesen,
kis házunkba beleshessen...
A cinkos nap meg
akkorát köszön,
lakásunk csupa fényözön,
akárcsak nyár derekán.
Pedig ez az Újév napja,
a két cimbora olyan csalfa,
azt gondolják, félrevezetnek...
Bár nyoma sincs a régi teleknek,
látom, kint mínuszok vannak:
szomszéd ház teteje
behódol a fagynak,
fehéren csillognak a
picike cserepek,
büszke kémény szája
lágy füstöt ereget.
Hideg van, morcos január
és minden, ami vele jár:
befagyott tócsák,
zúzmarás ágak,
a macskák
összebújnak, fáznak,
talán azt gondolják,
amit én - meglehet -
A kutya vigye már el
ezt a zord telet!
/ Schmidt Livia /
Kányádi Sándor : Jön január
Jön január
Porka havak esedeznek,
sopánkodnak a verebek.
Jegenyefán óvsárolják
Januárt a zajgó csókák.
De
Január rá se ránt a
fákon csárogó csókákra,
sem a tetőn dideregve
siránkozó verebekre.
Azért
van a csűrön
cserép,
bújjon alá, aki veréb
s a füstölgő kémény mellett,
aki csóka, melegedhet.
Jön
Január, megy Január,
kinek-kinek kedvébe jár,
szánkót csusszant, ródlit lódít,
gyermekekkel hógolyózik.
A
kucsmáján, lám, mit látok,
egy korai hóvirágot.
Sorra sétál minden házat,
s boldog újévet kívángat.
/Kányádi Sándor /
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)