.jpg)
Müller Péter
"Lejátszani csak azt a kottát tudod, melyet magaddal hoztál.
Sok mindent variálhatsz. Elronthatod.
Rosszul játszhatod. Szépen játszhatod. Rögtönözhetsz.
Szólamokat megváltoztathatsz benne;
oda is vághatod a hegedűdet, hogy darabokra törjön,
- de a Nagy Kottádtól nem térhetsz el lényegesen.
Elronthatod az életedet, és kihozhatsz belőle gyönyörűséget is:
de akár csúnyán, akár szépen, sőt csodálatosan játszod:
a TE DALOD SZÓL!"
/ Müller
Péter /
.jpg)
Agárdi Zsóka
Manapság már nem javítunk semmin, inkább elhajítjuk.
Veszünk helyette másikat. Újért kutatunk.
Nem merünk érzelmileg kötődni, mert nem bízunk, nem szívvel, ésszel döntünk.
Nem akarunk harcolni, elfogadjuk, ami van, és megyünk tovább.
Hajtunk valami felé, hisszük, hogy mennünk kell, el, előre, alrébb, még a fejünket is elfordítva, és közben sehova sem jutunk.
Azt mondjuk, harcolni akarunk, de nincs erőnk, nem vállalunk felelősséget.
Azt mondjuk, mindent megtettünk, majd ezzel lezárjuk.
Igen, néha tényleg mindent megteszünk, de legtöbbször inkább semmit sem.
Mert nem vagyunk hajlandóak várni, nincs türelmünk senkihez és semmihez, valahol az évszázadok során elveszett ez a tulajdonság belőlünk.
Ha döntünk is, akkor kis időre, aztán valami szebb, csillogóbb vonja el figyelmünket, és azt választjuk inkább. Így az első dolog, ami mellett letettük a voksunkat, amibe időt fektettünk, vágyakat és érzéseket tápláltunk iránta, lassanként elhalványul és a múlt martaléka lesz.
Nem hallgatunk a szívünkre, a profitot keressük, a múlandó örömöket, az üres kielégültséget, amire csak később jövünk rá, hogy semmit sem jelentett.
Bátortalanok vagyunk.
Félünk saját érzéseinktől és döntéseinktől, és hagyjuk, hogy a múltunk belénk kapaszkodjon és irányítson.
Nem hallgatunk a lelkünk hangjára.
Nincs bennünk becsület, sem tisztelet, egymásra mutogatunk, miközben legbelül darabokra esünk, s az egyetlen, ami talán összefog bennünket, az a mérhetetlen egoizmus, a tökéletesség délibábja, mert azt hisszük, mindent jól csinálunk, ha csupán arra hajtunk, ami időszakos, ami másnak tetszik, ami kívül maga a megtestesült ideál.
Kritizálunk, de magunkba nem nézünk, és mivel folyton másokkal és a véleményükkel vagyunk elfoglalva, nem fejlődünk.
Bátortalanok lettünk, és nem szégyelljük.
Nem akarunk már semmin sem javítani, mert az fárasztó, abban munka van, ahhoz nem értünk.
Nem azt becsüljük meg, amink van, hanem azért siránkozunk, mink nincs.
Ezért van annyi válás, ezért nem dolgozunk már a kapcsolatainkon sem, nem törődve a következményekkel, ha eldobunk magunktól valakit, akinek lehet, hogy csak egy
újabb esély kellett volna, akinek lehet, csak egy pici löket hiányzott, hogy újra talpra álljon.
Már nincs értéke a fogadalomnak, sem a karika gyűrűnek, sem a holtodiglannak.
Már nem tudunk igazán szeretet adni, mert nem tudjuk hogyan kell, és nem tudunk elfogadni sem, mert minket sem fogadtak el.
Már nem tudunk és nem is akarunk javítani rajta, hogy újra egymásra találhassunk az élet kihívásai közepette, mert nincs bennünk elég bátorság és kitartás sem.
Pedig szívből szeretni, szerelmesnek lenni az igazi bátorság ezen a Földön.
Valahol elromlott a világ, és kifordult magából.
Valahol az emberek elvesztették önmagukat, és nem találnak vissza.
A bátorságot nem keresni kell, mert bennünk van, mélyen eltemetve, csak elő kellene hoznunk...mert mindig is ott volt, csak hinnünk kell magunkban.
/ Agárdi Zsóka /
.jpg)
Csitáry-Hock Tamás
Mindig van okunk egy ajándékra...
Mindig van okunk egy ajándékra... Ha más nem, önmagában az, hogy élünk. Élünk és szerethetünk. Hogy mosolyoghatunk. Hogy lehet egy szép történetünk. Hogy lehet múltunk, lehet jövőnk. Hogy egymás szemébe nézhetünk. Hogy adhatunk. Mindent. Akár az egész világot. Hiszen az emberben ott van az egész világ. Benned is. Ha magadat adod - az egész világot adod. Csak ki kell választanod azt, amit ma adni akarsz. A világot. Csomagold be szeretettel, és helyezd el az ajtó elé. És várj. Ajándékod, ha szeretettel adtad, célba ér. És ajándékodnak bármikor örül, aki kapja. Mert mindig van alkalom az ajándékra.
/ Csitáry-Hock Tamás: /
.png)
Deverdics Éva
Az ölelés a lélek tápláléka, érzelmi tápanyag, egyidős az emberiség kialakulásával, élünk és létezünk általa. Az ölelés egy gesztus, egységélmény, összekapcsol, közös sorsot ír azzal, akit szeretek. Az ölelés a figyelem fizikai megnyilvánulása.
Pontot tesz egy konfliktus végére, szeretetfolyamot indít el, eltávolít a krízishelyzetektől. Felolvassza a jéghideg egót. Segít újra gyermekké válni. Biztonságot, melegséget, értelmet ad a létezésnek. Hidat épít a szeretethez. Értékes pillanatokat ad a mindennapoknak. Hatásosan csillapítja a szeretetéhség fájdalmát. Szemtől szembe fordít az együttérzéssel. Természetes stresszoldó, nyugtat, ellazít, reményteljes érzésekkel lát el.
Érzékeljük egymás szívének dobbanását. A rezgést, mely megnyit, élettel tölt el, boldogít. Közös szívdobbanást ad, mely hazavezet. Egy ölelés azt jelenti: nem vagy fenyegető, nem félek ennyire közel kerülni hozzád, el tudok lazulni, otthon érzem magam, védett helyen vagyok, ahol megértenek.
(Deverdics Éva)
.jpg)
Eileen Caddy
"Az élet szépsége mindenhol ott van körülötted. Nyisd ki a szemed, és lásd meg, idd magadba, becsüld meg, sugározd vissza, és válj a részévé! Amikor szépséget akarsz látni, meg fogod látni; míg, ha csúnyaságot, akkor azt is meglátod. A választás tőled függ. Meríts mélyen a szépség forrásaiból, és önkéntelenül is vissza fogod tükrözni a szépséget, mert ami belül van, az tükröződik kifelé is. Olyan vagy, mint egy tükör; nem tudod elrejteni. ami benned van, bármennyire próbálnád is, mert azt, ami belül van, nem lehet benn tartani. Előbb vagy utóbb, de a külső világ számára is megnyilvánul; hagyd ezért, hogy szabadon áramoljon, és soha ne próbáld megállítani áramlását."
/ Eileen
Caddy /
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)