Vannak napok, melyek nem szállnak el, De az idők végéig megmaradnak, Mint csillagok ragyognak boldogan S fényt szórnak minden születő tavasznak. Valamikor szép tüzes napok voltak, Most enyhe és derűs fénnyel ragyognak. Ilyen nap volt az, melynek fordulója Ibolyáit ma a szívünkbe szórja.
Ó, akkor, egykor, ifjú Jókai És lángoló Petőfi szava zengett, Kokárda lengett és zászló lobogott; A költő kérdett és felelt a nemzet. Ma nem tördel bilincset s börtönajtót Lelkes tömeg, de munka dala harsog, Szépség, igazság lassan megy előre, Egy szebb, igazabb, boldogabb jövőbe.
De azért lelkünk búsan visszanéz, És emlékezve mámoros lesz tőled, Tűnt március nagy napja, szép tavasz, Mely fölráztad a szunnyadó erőket, Mely új tavaszok napját égre hoztad, Mely új remények ibolyáját fontad. Ó nagy nap, szép nap, légy örökre áldott, Hozz mindig új fényt, új dalt, új virágot!
1 Langy, permeteg eső szemerkél, új búza pelyhe ütközik. Kéményre gólya s a levert tél jeges csúcsokra költözik. Zöld robbanásokkal kitört a kikeleti víg erőszak. Asztalos műhelye előtt remény legyint meg, friss fenyőszag
Mit ír a hírlap? Dúl a banda Spanyolhonban és fosztogat; Kínában elűzi egy bamba tábornok a parasztokat kis telkükről. Had fenyeget, vérben áznak a tiszta vásznak. Kínozzák a szegényeket. Hadi uszítók hadonásznak.
Boldog vagyok: gyermek a lelkem; Flóra szeret. S lám, álnokul, meztelen, szép szerelmünk ellen tankkal, vasakkal fölvonul az ember alja. Megriaszt a buzgóság e söpredékben. S csak magunkból nyerek vigaszt, erőt az élet érdekében.
2 Zsoldos a férfi, a nő szajha, szívüket el nem érhetem. Gonoszságuk is föl van fújva, mégis féltem az életem. Hisz nincs egyebem e kívül. Számol ezzel a gondos elme. A megbántott Föld ha kihűl, ég Flórám és szívem szerelme.
Mert mi teremtünk szép, okos lányt és bátor, értelmes fiút, ki őriz belőlünk egy foszlányt, mint nap fényéből a Tejút, – és ha csak pislog már a Nap, sarjaink bízóan csacsogva jó gépen tovább szállanak a művelhető csillagokba.
Szláv és dák legendák is őrzik a tavasz első napjának ünnepét. Az egyik dák dajkamese úgy jegyzi, hogy egy sárkány ellopta a napot három évszakkal együtt, a nyarat, tavaszt, az őszt bekebelezte, és így a világra örök sötétség és farkasordító hideg szakadt. Ezt aztán még maga a tél is megelégelte, és az embereket megszánta, a hideg ura nekiment a gonosz pikkelyesnek, és visszaszerezte az évszakokat meg a napot, ám az ősgyíkkal való küzdelemben a tél halálosan megsérült és a vére a hóra hullott, ott, a cseppek nyomában azonban hóvirágok bújtak elő, így ők lettek a tavasz hírnökei. Ezt a szimbolikát, színvilágot látszik éltetni az a fentebb említett szokás is, amely szerint, ki tudja már, mióta, de Vlagyivosztoktól Bukaresten át, a bolgárokig és nem bezárólag, a férfiak piros/fehér szalagos vagy sodort cérnás szerencsehozó lóherés, vagy hóvirágot mintázó kitűzőt ajándékoznak a hölgyeknek március elsején.
Már
javában tart a farsangi időszak,
sőt, hamarosan véget
is ér, hiszen nemsokára beköszönt a tavasz.
Ennek ellenére
rengeteg helyen még most ünneplik, vagy most fogják tartani a
farsangi mulatságot.
Ez az ünnep elsősorban
a télbúcsúztatásról
szól, emellett természetesen a jelmezbálok és bőséges
lakomák időszaka
is. A legtöbb
óvodában, iskolában is a napokban rendeznek farsangi
jelmezbálokat, amelyeken leggyakrabban beöltöznek a gyerekek.
A
karnevál vagy hagyományos magyar nevén „a farsang farka” a
farsangi időszaknak
a farsangvasárnaptól
húshagyó keddig tartó utolsó három napja, ami nagy mulatságok
közepette zajlik. A karnevál valójában ősi
télbúcsúztató,
tavaszköszöntő
jelmezes, táncos
népünnepély, amelyet beiktattak a vallási ünnepek közé. A
farsang hagyományosan január 6-ától (vízkereszttől)
hamvazószerdáig
tart. Ebben az értelemben a farsangi karnevált, mint jelmezes,
táncos népünnepélyt a húsvétot megelőző
47. napon, húshagyó
kedden rendezik meg és még aznap éjfélkor befejeződik.