Őszutó
Hallani
a domb mögül
hallom még lovának zaját
haraggal szakadt el tőlem
de azt mondta, visszatér még.
Már
nem is tudom biztosan
fehér vagy fekete paripán
indult. Ujján gyűrűt viselt
örökhű szerelmünk jelét.
Mindennek
vége már, vége
bronzszín haja tűnő emlék
s a vidékre, ahol élek
maholnap leesik a hó.
Üres
és hideg éjszaka
ömlik be zárt ajtómon át
s én aludni szeretnék, mint
a gyermek, ha beteg szegé
/ Kassák Lajos /
Palotás
Petra : Szeretem az őszt
Szeretem az őszt, ahogy méltóságteljesen átveszi a hatalmat az elhervadt nyár után.
Szeretem az esőt az avaron koppanva, lágyan, szelíden,puhán.
Az aranyat, a bronzot, a bíbort a sárgát és mind e színeket,
hogy öltöztessék díszbe az álomra éhes , megkopott szíveket.
Hogy megmutassák nincs még itt a búcsú ideje, csak most egy kicsit más a természet ölelő, óvó szerepe.
Most nem csobbanni hív, nem is hócsatára,
a szüret, mi csábít, a bor a mámor ára.
Szeretem az őszt, és az ősz is szeret engem,
ketten lépdelünk a ködös végtelenben.
/ Palotás Petra /
Hull a fákról
Hull a fákról sárga levél
játszik velük bús őszi szél
ágak siratják lombjukat
fák kérgét eső áztatja.
Ágak siratják lombjukat
tarka levelek a nyarat
dideregve összebújnak
társaikkal az avarban.
Fák kérgét eső áztatja
törzsét vizesre simítja.
Hová tűntek a bogarak?
Mókus lapul hűs odúban.
Hull a fákról a sok levél
rázza őket a hideg szél.
Érzem kitárt ablakomban
tél oson a lombok alatt.
/ Kertész
Nóra /
Őszi gondolatok
Ülök a padon. Lassan őszbe fordul a nyár. Jól esik még ez a délutáni meleg. Nézem az embereket. Siet a világ. Pedig nem érdemes. Sajnos ezt már csak idős fejjel érti meg az ember. Lassan hullnak a levelek. Szép ez a nap. Élvezem minden pillanatát a múlt gondolataival együtt. Nagy dolgokra már nem vágyom. De tervek még vannak. Olyan nekem valók. Olyan ősziesek, kényelmesek. Ha mégsem tudnám befejezni őket akkor sem lesz gond. Egy zöld levél hull lágyan az ölembe. Nem engedte, hogy az ősz megérintse. Van így az emberrel is. Nem érti a világot, vagy nem érzi jól magát benne és haza vágyik, lemondva sok szép dologról, amit az élet még adhatna neki. Talán későn született, mind néha az álmok, amire már nem marad idő, hogy beteljesedjen.
S ennyi lenne az élet? Kérdem magamtól. Á! Dehogy! Kezemben tartott levélre nézek. Nekem több jutott. Van időm megcsodálni mindent. Szülőként, nagymamaként örülni, hogy rendben vannak a dolgok a családban. Unokámra sem kell lassan már felügyelni. Tizenkét éves és már olyan magas, mint én. De lehet, én mentem össze. Hát bizony ez már így van. Zsugorodik az élettér. Barátok, ismerősök szótlanul mennek el. Marad a család és egy szűk baráti társaság, akikkel még lehet kicsit beszélgetni, nevetni. Pedig már itt-ott nagyon fáj. Nekem is nehéz a járás, de fel kell álljak. Hűvösödik. Megszűnt a sétányon a rohanás és szerelmes párok sétálnak össze bújva. Már ez is elmúlt. Szépen megélni az időskor az élet utolsó ajándéka. Szembe nézek a fájdalmammal és lassan felállok. Rám mosolyog a lenyugvó nap utolsó előtti sugara. A zöld levelet oda teszem a többi közé. Ott a helye. Kényelmesen haza sétálok. Nap sem rajzolja tovább az árnyakat. Holnap már hivatalosan is beköszön az ősz. Kezembe adja majd kiskabátom s perceket rabol a naptól.
Barátaim ezek a szép rozsdabarna levelek. Velük már jobban érzem magam.
Valami bölcs gondolatot kellene most írnom! Talán! Aki túl van a hatvanon, az már érti a dolgokat. A fiatalok meg el vannak foglalva a tanulással, szerelemmel. A negyvenesekkel meg még robog a világ. Látom a lányaimon.
Csak annyit írok, legyen szép minden napod akár hány éves vagy.
Tóth
Ágnes
Ősz így is, úgy is
Megjött az Ősz, s ecsetét elővette,
Tarka színeket festett a falevelekre.
Sárgát kavart, hol gyönyörű vöröset
Rajzolt sok-sok apró narancsos köröket.
Szebbnél szebb színek olvadtak egymásba,
S lett az erdő a szivárvány pompás földi mása.
Kéklő égen bárányfelhők között,
Ezernyi fecske cikázva körözött,
Készülődnek lassan indulnak az útra,
Szólítja az ösztön őket a tengeren túlra.
Rájuk szegezem fájó, bús szempillantásom,
"Gyertek Tavasszal, csicsergő ezernyi barátom!"
Szél támad fel, az avarba belefúr,
Tudja nem sokára Ő lesz itt az úr.
Fölkap egy levelet, s meg is forgatja,
Roppant erejét Nékem ekképp fitogtatja.
Mosolyogtam magamban: Ez aztán az erő!
De eszembe jut mikor hatalmas fákat tépett ki Ő!
Haza indulok apró andalgó léptekkel,
Keverem a jelent a múltbéli képekkel,
Eszembe jutnak rég feledésbe merült arcok,
Történetek, lelkemnek kedves meghitt pillanatok.
Az őszi természet szépsége szomorúsággal keveredik,
Mert az idő, mit Nékem kiszabtak egyre gyorsabban telik!
/Tóth János /
Erdélyi levél
Október vége... árvul a platán.
Tépik a lombját nyugtalan szelek.
Ha tarlott erdőn nem marad tanyám,
hová megyek, ó jaj, hová megyek:
Ha majd a szél bekap holt lombjainkba,
s mint bomlott erdőt, százfelé szakít,
más nem marad, csak rozsdamarta, rőt
deres hegyoldal és vörös csalit?
Október vége... árvul a platán.
Tarlott az erdő, a rét lekaszált.
Maholnap tél jön. Hontalan regős,
széles e földön hol lelek hazát?
/ Wass Albert /
