Müller Péter

 

" Azt mondod, látod, és azt mondod érted.

Kerestél, kutattál, s feltártad a csodát.

De nem találtál többet, mint a lábnyomaid porát.

Mert a szemeddel mindig a távolt kutattad,

és a célokat mindig másoknak mutattad.

Nem vetted észre,hogy a végtelen csodája,

benned van elrejtve, s nem a nagyvilágba.

Nem. Nincs az útnak vége, csak a tükrön át kell lépni.

Te magad változz, hogy a titkok örök fénye

felragyogjon benned, és felébredj végre.

Légy a csend mestere, bírd tudatod szóra,

és a legmerészebb álmok válnak majd valóra"

                      /   Müller Péter   /

                                                 

Eileen Caddy

 "Ha valamit elakarunk érni az életben,

akkor először is teljes szívünkből

vágyni kell arra, hogy az működjön,

Másodszor hinnünk kell abban, hogy működhet,

azután pedig tudatos képet kell alkotnunk,

és látnunk kell magunk előtt,

ahogy lépésről lépésre elindul, működni kezd,

s közben egy pillanatra sem engedhetünk

a kételynek és hitetlenségnek."

            (Eileen Caddy)

                                     

Radnóti Miklós : Nyugtalan őszül

Nyugtalan őszül

Vasszínű, vad lobogói közül

nyugtalanul gomolyog ki a nap,

gőzei dőlnek, az ellebegő fény

hulló ködbe harap.

Borzas a felleg, az ég tükörét már

fodrozza a szél, a kék tovaszáll.

Felsikító betűt ír alacsony röpüléssel

s készül a fecskemadár.

Nyugtalan őszül, emelkedik,

süllyed a lombon a rozsda,

hűvös az égi lehellet:

nem melegít, csak füstöl az ég,

csak sóhaja van ma a napnak.

Gyík surran a nagy temetők fala mellett

s húsraboló dühe dong,

Izzik az őszi nyalánk darazsaknak.

Férfiak ülnek az árkok partjain és a halál

mély tüzeit figyelik,

szálldos a vastag avar szaga már.

Szálldos az úton a láng

s lebben! fele fény, fele vér!

lebben a szélben az égő

barna levél.

és súlyos a fürt, a kacsok zsugorodnak,

zörren a sárga virágok

szára, a mag kipereg.

Úszik az alkonyi ködben a rét

s a távoli, vad szekerek

zörgése lerázza a fák

maradék levelét.

Aludni tér a vidék,

száll a halál fehér,

szép suhanással, az ég

dajkálja a kertet.

Hajadban nézd! arany őszi levél,

ág sírt feletted.

Ó, de te lobbanj föl az ősz, a halál fölé,

s emelj föl engem is Édes:

légy szerelemre okos ma,

csókra okos, álomra is éhes.

Szeress vidáman, ne hagyj el, az álom

sötét egébe is zuhanj velem.

Aludjunk. Alszik már odakinn a rigó,

avarra hull le ma már a dió,

nem koppan. S bomlik az értelem.

              /   Radnóti Miklós   /

                                              

Őszi eső

 

Kassák Lajos : Őszutó

 Őszutó

Hallani a domb mögül

hallom még lovának zaját

haraggal szakadt el tőlem

de azt mondta, visszatér még.

Már nem is tudom biztosan

fehér vagy fekete paripán

indult. Ujján gyűrűt viselt

örökhű szerelmünk jelét.

Mindennek vége már, vége

bronzszín haja tűnő emlék

s a vidékre, ahol élek

maholnap leesik a hó.

Üres és hideg éjszaka

ömlik be zárt ajtómon át

s én aludni szeretnék, mint

a gyermek, ha beteg szegé

             /  Kassák Lajos   /

                                       

Ősz

 

Palotás Petra: Szeretem az őszt

Palotás Petra : Szeretem az őszt

Szeretem az őszt, ahogy méltóságteljesen átveszi a hatalmat az elhervadt nyár után.

Szeretem az esőt az avaron koppanva, lágyan, szelíden,puhán.

Az aranyat, a bronzot, a bíbort a sárgát és mind e színeket,

hogy öltöztessék díszbe az álomra éhes , megkopott szíveket.

Hogy megmutassák nincs még itt a búcsú ideje, csak most egy kicsit más a természet ölelő, óvó szerepe.

Most nem csobbanni hív, nem is hócsatára,

a szüret, mi csábít, a bor a mámor ára.

Szeretem az őszt, és az ősz is szeret engem,

ketten lépdelünk a ködös végtelenben. 

                                     /   Palotás Petra   /

                                                                     

Ősz

 

Kertész Nóra : Hull a fáról

 

Hull a fákról

Hull a fákról sárga levél

játszik velük bús őszi szél

ágak siratják lombjukat

fák kérgét eső áztatja.

Ágak siratják lombjukat

tarka levelek a nyarat

dideregve összebújnak

társaikkal az avarban.

Fák kérgét eső áztatja

törzsét vizesre simítja.

Hová tűntek a bogarak?

Mókus lapul hűs odúban.

Hull a fákról a sok levél

rázza őket a hideg szél.

Érzem kitárt ablakomban

tél oson a lombok alatt.

           /   Kertész Nóra   /

                                       

Ősz