"Az emberek, akik a mulandóság farsangján összeakadnak egymással, maskarát viselnek, és az álarc alatt sokszor nem ismernek rá saját testvérükre sem. Aki azonban tudja, hogy legjobb barátja, rokona, szellemének kedves, régóta nélkülözött társa az, akivel egy idegen test rövid időre felöltött jelmezében találkozott, nem törődik a külsőséggel és csak a lényeget, az ősi valóságot szolgálja a másikban."
/ Szepesi Mária /
Maszkabál
Maszkot
öltök, nem ismersz rám,
pedig így is én vagyok.
Hópihéből varrták ruhám
dolgos kezű angyalok.
Mellém
ugrik egy nyulacska,
szürke farkas követi:
,,Nem eszlek meg, te kis csacska!" -
s gurgulázva neveti.
Királylány
és barna mackó
együtt ropják a táncot,
Piroska és Babszem Jankó
ketten esznek egy fánkot.
Farsang,
Farsang, te bolondos!
Csupa móka, kacagás.
Télidőnek vége van most,
minden élő tavaszt vár.
/ Cinca Katica /
Januári hajnal
Lágy, puha sorokat
szeretnék rólunk írni
hóba süppedt lábnyomokat
a csendben, akár
január első hajnalán,
mikor a pelyhes utcán
hazafelé tartva csupán
ketten vagyunk.
Ujjaink
kesztyűtlen
kapaszkodnak össze, érzem
sorsod lenyomatát tenyeremben
a többi kusza vonal között,
és én is ott lüktetek már végleg
a kézfejeden húzódó ér
kék boltíve mögött.
/ Erdős Olga /
Január
Jégvirágos
január,
Balatonon fakutyák.
Havas a táj, csikorog,
Csizmám talpa nyikorog.
Cinege
ül faágon,
Csiripeli: úgy fázom!
Varjú repül, úgy károg:
Jobb volt minden a nyáron!
Odakint
a hó esik,
Meleg tea jólesik.
Szél seper a teraszon,
Teámat most lerakom.
Puhán
kavargó pelyhek,
lassan cammogó percek.
Téli képnek véget vet,
Nagy hirtelen sötét lett.
/ Simola Teréz Csilla /
JANUÁR LEKOCOG A LÉPCSŐN
Január lekocog a lépcsőn,
hóval teríti a vedlett falakat,
itt-ott kibukkan kutyafej, gyerekorr,
ahol a kabátja elszakadt.
.
Vigyázva lépkedek a hóesésben,
meg-megcsúszó sarokkal a Dunáig,
fehér lett üstököm, s a hátamon
habzó angyalszárny világít.
.
Lábammal írom most a verset,
e séta lesz most a költemény,
bár összevissza ritmusban lépeget,
de azért van benne zene és remény,
.
hogy lábtörés nélkül elérek a célig,
s mint vérbeli utazó, nem nézek hátra,
válluk vonogatva elmaradnak a fák,
sarkcsillagként pislog egy félszemű lámpa.
.
Kisandítok a hó alól, a tél alól,
sirály sípol, beérkező vonat dudál,
kemény sarokkal hersegve csúszkál
s a jégbe monogramokat vés február!
/ Csukás István /
.jpg)
.gif)
