Hónapokról versek ,idézetek .képek
"Elvárni senkitől nem lehet semmit.
El kell fogadnunk az embereket olyannak, amilyenek...
Egy ember van a világon, akitől elvárhatunk dolgokat,
s akit akár meg is változtathatunk... Mi magunk.
S hogy kialakítsuk magunkat, az épp elég feladat egész életünkre.
Ha ezt megtesszük, hatunk másokra is.
Ha mindig a legtöbbet adod másoknak,
előbb-utóbb elkezded ezt vissza is kapni."
"Valami van a télben, ami a gyermekkora emlékeztet,
közvetlenül és fájdalmasabban, mint más évszakok.
A hó kékesszürke színében, a szobák alkonyatában,
a kályhák nyers, orrfacsaró illatában,
mindebben van valami bizalmas és örökre elveszett.
Ez az emlék didergésre késztet. Olyan a gyermekkor
emléke télen, mint egy sivár, elhagyott lakás, ahonnan
kiköltözött mindenki, akit szerettünk, mint egy lakás, melyből
elhordták a bútorokat, s melyet nem lehet többé kifűteni."
/ Márai Sándor /
A kis hóvirág koratavasszal
áttöri a fagyos hóréteget,
kidugja fejecskéjét,
mert élni, virulni akar.
Miért ne tudnánk mi is
életünknek nehézségeit,
mit ez az év is tartogat
venni és legyőzni több hittel,
akarással - és több bátorsággal.
( Rácz Gyuláné Violka )
"Nem az számít, ki mit gondol - rólad.
Az számít, ki szeret - téged.
Nem az a fontos, aki arcával mosolyog csak rád, az a fontos, aki lelkével teszi.
Nem az számít, aki mindent tud rólad, az számít, aki szívedet ismeri.
Nem az a fontos, aki szemével néz téged, csak az, aki szívével lát.
Ne törődj azzal, aki csak kapni akar tőled, azzal foglalkozz, aki adni is akar.
Nem az a fontos, aki a hiányt nézi benned, csak az, aki kincseidet látja."
/Csitáry-Hock Tamás/
Mert mi fontos? Az élet. Más semmi, csak az az egy.
Az élet: a nyugodt és megelégedett élet,
melyben az ember békét köt önmagával és a világgal,
és nem vágyik sehova és semmire, még arra sem, hogy teljék az idő.
Ezt talán boldogságnak lehetne nevezni, pedig nem az.
A boldogság már nyugtalanító és aggodalmat ébreszt.
Félelmet, hogy egyszer véget ér.
A nyugalom az maga a végtelenség, bölcs, szelíd, emberséges élet:
úgy folyik, hogyha közben véget érne, nem is venné talán észre az ember.
/ Wass Albert /
A gyertyák csonkig égnek (részlet)
" Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik, tudod lassan minden olyan valóságos lesz, mindennek megismered értelmét, minden olyan félelmesen és unalmasan ismétlődik. Ez is öregség. Mikor már tudod, hogy a pohár semmi más csak pohár. S egy ember, szegény, semmi más, csak ember és halandó, akármit csinál is...Aztán megöregszik a tested; nem egyszerre, nem, először szemed öregszik vagy lábaid vagy gyomrod, szíved. Így öregszik az ember, részletekben.
Aztán egyszerre öregedni kezd a lelked: mert a test hiába esendő és romlandó, a lélek még vágyakozik és emlékezik, keres és örül, vágyik az örömre. S mikor elmúlik ez az örömvágy, nem marad más, csak az emlékek vagy a hiúság; s ilyenkor öregszel igazán, végzetesen és véglegesen .Egy napon felébredsz, s szemed dörzsölöd: már nem tudod, miért ébredtél? Amit a nap mutat, pontosan ismered: a tavaszt vagy a telet, az élet díszleteit, az időjárást, az élet napirendjét. Nem történhet többé semmi meglepő: még a váratlan, a szokatlan, a borzalmas sem lep meg, mert minden esélyt ismersz, mindenre számítottál, semmit nem vársz többé, sem rosszat, sem jót... S ez az öregség.
/ Márai Sándor /
