November végén...


Önmagára talált már a november,
fázóssá válik az olykor enyhe idő.
Elbúcsúztak a hosszú nappalok rég,
szívünkben rövidebb lett egy esztendő...

Így, év végéhez közeledvén,
fagyosra váltanak a sápadt hajnalok,
Korán sötétbe fordultak már,
az amúgy is szürke hétköznapok.

Hamarosan itt a Mikulás, nyomában a Karácsony.
Szinte lóvágtában rohan az idő!
Oly gyorsan elszaladt ez az év is,
és újra köszöntőt mondhat,
egy új esztendő..

   /  Kovás Gabriella /

                                 

Hová, hová?...

A novembernek éle, foga van.
A tél fenyeget a metsző szelekbe:
Mi eltámolygunk bús hajléktalan
S csak kérdezgetjük: hova, merre?
E gazdag sík módos lakót keres.
Nekünk felmondott még a nyáron,
Itt nincs számunkra lomb eresz,
Gyerünk gyerünk én édes párom.

Két fészekülő, hű öreg madár
Kiszáll az estbe hogy elvándorolna.
A borus ég, mely körül lángban áll,
Komoran néz a vándorokra.
Hová-hová?... - lehallik tört beszédük,
Teher a gond a két öreg madáron. -
Gyerünk gyerünk én édes párom.

     / Bárd Miklós /

Nagyon szép hetet!

November

Több már a fák alján a lomb
mint fönt a görbe ágakon,
Mintha bíbor-arany ruhájuk
ledobnák haldokló királyok
s állnának csontra-bőre vált
tagokkal,várván a halált.

A nap felhők között úszik,
tengeren túlra utazik,
kivándorol,menekül innen,
hol lassan veszni indul minden,
keres magának jobb hazát,
odacsempészi aranyát.

Ősz vicsorog rám,messzeküld.
" Meghalsz,ha el nem menekülsz!"
Csikorgó szelek noszogatnak,
bekopognak,remeg az ablak.
De én csak állok,mint a fák,
kopaszon várom a halált.

   / Sárközi György /

Nem csapsz be november!

Őszi ködök

Világosodik. Puhán áttetsző szürkéskék köd gomolyog a tó felett, elhagyatottság érzését kelti bennem. Az ablakon át, titkon a függöny mögül meglesem az ősz sejtelmes sompolygását, amint szép lassan beszökik a fák lombjába, komótosan levetkőzteti őket, finom ködöt permetez a rozsdabarna, sárguló levelekre, és elrejti a napot az élők elől. A madarak tollukat borzolják, elbújnak megcsendesedve egy oltalmat adó kis zugba. Sünök mocorognak, avarpaplan alá bújnak, érzik a közelítő hideg tél leheletét. A tó rezzenéstelen, halai már rég beásták magukat az iszapjában. A reggel zaját elnyeli a köd, gyerekek hátán táska, őket még nem érinti meg az ősz szomorúsága. Kertemben az elmúlás virágai virítanak csak, utolsóként, mielőtt ők is színüket vesztenék egy kora hajnali fagyban. A parton hömpölyög a köd, mintha kelta szellem tündérek sejtelmes táncot járnának szürke köpenyegeikben, megvillantva fakózöld ruhájuk.  Kiáltásuk halált hozó. Finom permetet hullajt a ködpaplan, mindent belep a nyirkos eső, nyakunkat behúzzuk, borongós a táj és a gondolat. Világosodik, de fénytelen a nap.

Novemberi falevél

Tavasz volt amikor rügyeztél
meleg napsugárral leveleztél
éltető zápor permetezett rád
veled lombosodott hűst adó magas fád
hallottál gyermek kacajt
s vidám madárdalt
éjszaka fészket takargattál
s nappal alattad számos nemzedék szaladgál
most sajnos eljött szomorú sorsod s lehullottál
és oly sok mindent csendesen betakartál
szeretteinket kik elmentek régen
s ott lebegnek ők a novemberi éjben
fájó szívünk úgy hiányolja őket
Őket a soha vissza nem térőket
kiket szeretet nélkül emlegetnünk nem lehet
itt vannak ők velünk nékünk kedves szellemek
szívünkbe zártuk édes arcukat
kik már megvívták nehéz harcukat
fülünkbe visszacseng vidám nevetésük
kiknek hű és kötődő hozzánk a lelkük
rájuk emlékezünk ma este
értük ég mécsesünk, s mi szív-repesve
kézen fogva csendesen, megszeppenve állunk
céllal, s céltalan őrájuk találunk
szent temetőknek virág tengerében
csöppnyi tábortüzek ragyogó fényében
imát s fohászt rebeg a szánk
ti sem feledjetek, emlékezzetek ránk
és te kedves halott novemberi falevél
takargass be mindenkit melegen ki nem él.

     / Takácsné Tóth Krisztina /

Márton napi szokások

 

Márton nap

Múlik az ősz, szép csendesen,
Márton napja közeleg,
elfogynak a kerti munkák,
napsugár is didereg.

Szőlő leve borrá érett,
csordulhat a pohárba,
itt az idő kóstolásra,
csak ne vigyük túlzásba!

Kislibák is nagyra nőttek,
megértek a vágásra,
pecsenyeként kerülnek fel
háziasszony táljára.

Ha nem akarsz egész évben
korgó hassal koplalni,
tömött lúdnak finom húsát
bizony meg kell kóstolni.

Ünnepeljük meg a termést
evéssel és ivással,
búcsúztassunk gazdaévet
Márton-napi vígsággal!

       / Vörös Judit /

Köszöntelek November!

A krizantém az ősz pompája

  HALOTTAK NAPJÁRA

Ősz van. Lehullanak a lombok, kopárak maradnak az ágak. A halottak napja is elmúlik. Emlékeztünk, virágot vittünk a sírokra, gyertyát gyújtottunk. Imádkoztunk. Föl kell tenni magunknak a kérdést ezekben a napokban: vajon hozzátartozóinkat látogattuk-e olyan szorgalmasan, mint ahogyan a sírjukat? Vajon törődtünk-e velük életükben úgy, ahogyan kellett?
A halottak napja után arra kell gondolnunk, hogy ,,élők napja" minden napunk. Addig tudunk igazán szeretni, amíg ebben a testben élünk. És üresen kong minden szavunk az örök életről, ha ezt az ideig-óráig tartó életet nem tudjuk megtölteni értelemmel, igaz értékekkel, tiszta szeretettel.
Babits Mihály versei között olvasom, a címe ,,Memento"

A hajad olyan fekete
a ruhád oly fehér;
az ifjuság igérete
az élettel felér.

Ó csal az ember élete!
Ki tudja, mi nem ér?
Ruhád is lesz még fekete,
hajad is lesz fehér...

Szokták mondani, hogy csak az öregszik meg, aki megéri... Hadd játsszam a szavakkal: ,,megéri" megöregedni, ha az ember mer szépen élni. Érdemes szépen élni. S merjünk föltekinteni azokra, akik tudtak szépen élni. És becsüljük meg azokat, akik még köztünk vannak. A szeretet által lesz szép az életünk. Úgy, hogy mi szeretünk másokat. Erre adott példát nekünk Jézus, aki odaadta értünk az életét. És ezáltal győzte le a halált.

K.R Tihanyi Bencés Apátság

   

Ősz: Aranyosi Ervin