Kékül az ég, az éjjel haldokol,
pihennek a házak még csendben alva,
de már lángol, vörös az égnek alja,
és égni kezd az óriás pokol.
Az ember ébred- a láng sustorog -
fájdalmasan liheg ,kikél az ágyból,
beteg a fénytől, nincs nyugalma, lángol,
fejét paskolják a lángostorok.
És nő a fényár, zúg a virradat,
a tűzpokol harsog, dübörög, dagad,
az árva ember fetreng benne főve.
Véres sarokkal, bőszen ront előre,
és este elnyúlik az ugaron,
mint egy agyonhajszolt, véres barom.
/ Kosztolányi Dezső /
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése