Március jön...
Akár
az ébredező
ember,
ki csendben mormol egy imát,
kél s beszélget a kikelettel
ágak közt halkan egy madár.
Ki
szól, nem látni, csak a hangja
szárnyal puhán, vidám, szelíd,
csitul az érkező tavaszba,
csodát csiszol, vágyat hevít.
Langy
áramlatnak selyme simít,
egy kék virág ragyog, ragyog,
nevetve int, látványa némít,
feledd a múltat, tegnapot.
Március
jön, reád köszön:
vártál, nem vártál, itt vagyok,
tárd nagyra lélek-börtönöd,
ma éjjel nálad alhatok.
/ Kacsó András /
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése