Robert Burns : Az árpaföldön
Augusztus első éjjelén
- az árpa sárga volt már -
szép Annimhoz lopóztam én
tündöklő teliholdnál.
Gyorsan röpült az éjszaka,
és hajnal közeledtén
rávettem, kísérjen haza
az árpaföldi mezsgyén.
.
Kék volt az ég, a hold sütött,
a szellő is pihent, s én
gyöngéden lefektettem őt
az árpaföldi mezsgyén.
.
Tudtam, hogy őszintén szeret,
mint én őt, s megkeresvén
ajkát, csók csókot követett
az árpaföldi mezsgyén.
.
Átöleltem, s megállni tűnt
szívverése: szeretném
megáldani boldog helyünk
az árpaföldi mezsgyén!
.
Holdról, csillagokról soha
nem hullt a földre szebb fény!
Két szív áld, boldog éjszaka
az árpaföldi mezsgyén.
.
Nem egyszer felhangolt a sör
s a cimborák körülöttem,
pénzhez jutni, az is gyönyör,
eszméknek is örültem.
De hogyha mindazt, ami kéj,
akár meghétszerezhetném,
nem ér föl véled, boldog éj
az árpaföldi mezsgyén.
.
Zabföld és árpaföld,
sárguló árpatábla,
ma is emlékszem Annira
s a boldog éjszakára.
(Fordította: Kálnoky László)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése