Február
Láttam a januárt a kertek alján,
Összeroskadva némán állt.
Aztán egy kis szél kerekedett,
S eltűnt véglet csendesen.
De jött helyette öccse február,
Rázta némán a szakállát.
Hullott hó, de közben olvadt,
Nagy sarat maga után hagyva.
Kis kertemben a hóvirág ragyog,
Helyhét kitárja a napon.
Zöld kis szára az ég felé nyúlik,
Suttogja a többieknek, gyertek ti is.
S hallgat rá a jácint a nárcisz,
Követi a többit az írisz.
Pedig még csalóka ez a napsütés,
Jöhet még kemény fagy, s szélsüvítés.
Február a botjára támaszkodva nézi,
Dobog, a természet szíve érzi.
Mindjárt itt a tél vége, a tavasz közeleg,
Duzzadnak a rügyek, az élet nem áll meg.
De ő még dolgát nem végezte el,
Várj csak tavasz, nagyon ne siess.
Eljön a te időd, várd ki türelmesen,
Majd ha elbúcsúztam, akkor gyere.
/Harpauer Márta /
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése