Jorge Luis Borges:
1968. JÚNIUS
Az
arany alkonyatban,
vagy ebben a nyugalomban, aminek
jelképe tán az arany alkonyat,
az ember könyveket rakosgat
az üresen várakozó polcokra,
érzi a pergamen, bőr és vászon szagát,
és azt a jóérzést, amit
már előre is nyújt a megszokás
s a rend ahogy kialakul.
Stevenson meg a másik skót, Andrew Lang
itt folytatja majd varázslatosan
a lassú vitát, amit félbeszakított
a tenger és a halál,
és Reyes is aligha tiltakozik
Vergilius szomszédsága ellen.
(A könyvtárrendezés
a kritika egyfajta csendes
és szerény művészete.)
Az ember, aki nem lát,
tudja, hogy sosem olvashatja többé
a kezébe került gyönyörű köteteket,
s nem segíthetnek neki már megírni
a könyvet, mely igazolása lenne,
de ezen a - talán - arany alkonyon
rámosolyog rendhagyó végzetére,
s azt a különös boldogságot érzi,
ami a szeretett régi dolgokból árad.
(Fordította:
Somlyó György)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése