Arany János : Ősszel

  Ősszel

Híves, borongó őszi nap;

Beült hozzám az únalom:

Mint a madár, ki bús, ki rab,

Hallgat, komor, fázik dalom.

Mit van tennem? olvasni tán…?

Maradj Homér, fénydús egeddel,

Maradj te most!… Jer Osszián,

Ködös, homályos énekeddel.

Mert fájna most felhőtlen ég,

Mosolygó, síma tengerarc,

Élénk verőfényes vidék –

Óh, fájna most nekem e rajz!

Kék fátyol messze bérc fokán –

Arany hajó, mely futva szegdel

Bibor habot… Jer Osszián,

Ködös, homályos énekeddel.

Ott kéken a Zeüsz-lakta domb;

Itt zölden a nyájas sziget;

Fölötte lomb, alatta lomb,

Árnyas berek, zengő liget, –

Hullám-mosott gazdag virány –

Fehér juhak s tulkok sereggel –

Minő kép ez!… Jer Osszián,

Ködös, homályos énekeddel.

Füst koronáz erdőt, bokort,

Vendégies hivójelül;

Hősek családja, víg csoport,

Áldoz, toroz máglyák körül;

Lantszóra lejt ifjú, leány;

Kettős pohár, mézízü nedvvel,

Vigan forog… Jer Osszián,

Ködös, homályos énekeddel.

S ha zúdulnak véres csaták,

Szabadságért nem küzdenek,

Mert elnyomás, népszolgaság

Előttük ismeretlenek.

Törvényök nincs – boldog hiány!

A vének élőszája rendel

Igazságot… Jer Osszián,

Ködös, homályos énekeddel.

Oda van a szép nyár, oda!

A természet lassan kihal;

Nincs többé nagyszerű, csoda,

Többé se napfény sem vihar;

Pacsirta nem szánt, csalogány

Nem zöngi dalját este, reggel;

Nincs délibáb… Jer Osszián,

Ködös, homályos énekeddel.

Egyhanguság, egyformaság;

A nappal egy világos éj;

Nem kék az ég, nem zöld az ág,

Menny, föld határán semmi kéj;

Csak sír az égbolt ezután

Örök unalmu lanyha cseppel,

Mig szétolvad… Jer Osszián,

Ködös, homályos énekeddel.

Óh jer, mulattass engemet,

Hunyó dicsőség lantosa;

Érdekli mostan lelkemet

Borongó ég, kihalt tusa,

Emlékhalom a harc fián,

Ki az utolsók közt esett el,

Remény nélkül… Jer Osszián,

Ködös, homályos énekeddel.

Felhőid és zúgó szeled,

A zizegő haraszt, mohar,

Magános tölgy a domb felett,

Bolyongó tűz, hullámmoraj –

Ez, amit lelkem most kiván!

Enyésző nép, ki méla kedvvel

Multján borong… Jer Osszián,

Ködös, homályos énekeddel.

Kinek sötétes éjjelen

A hős apákhoz költözött

Daliák lelke megjelen,

Alánéz bús felhők között

És int feléd: „Jer, Osszián,

A holtakat miért vered fel?

Nincs többé Caledonián

Nép, kit te felgyujts énekeddel.

                   /   Arany János  /