Decemberi
Oh, illatos decemberi ének,
narancsparkok és ropogó neszek
koszorúján suhannak a rének,
mint mikor a szeretet csak rezeg
a mellkason és hirtelen fakad, árad
s elönti a félszeg, szomjas porcikákat.
Az óra lengve jár még, ha jár még
s a Hold az éj köntösébe hízva
kémleli, a sok csilló ajándék
mint leli meg rejtekét a csizma
belsejében: mint rémült egérke bújik
s összekuporodik a holnapi újig.
S az ajkakról lemálló méla szó,
a pillák közötti árvácska jaj,
a csókokra billenő tél, a hó,
s e tiszta, gyermeki lármás kacaj
most a világnak nyugodt fejére terül:
a hitetlen se éljen reménytelenül.
/ Budai Zolka /
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése