József Attila : Tavaszi ének

 Tavaszi ének

Éneklem a tavaszt, a fényt,

Bimbózó ifjú zöld reményt,

Szerelmes szívem sóhaját

S csitítgatom szegényt,

Nekem nyilik minden berek

– A vérem játékos gyerek –

S a Nap elém hajol

És rám kacag, milyen ravasz

– Ó pompa, szín, ó dús Tavasz! –

Csak Márta nincs sehol.

Havas telekre zsenge fű,

A szellő nádi hegedű,

Rügyeznek ifjú lányszivek,

Az arcokon derű!

Csikó nyerít szerelmi vészt

S a torkom fölkiáltni készt:

– Vén Földünk hogy forog!

S a kék ég is milyen magas,

– Ó pompa, szín, ó dús Tavasz!

– Reá ha gondolok.

Itt ékes, hímes szőnyegek,

Ott északon a bús hegyek,

Hol nem gondolnék rá soha –

De arra nem megyek…

– Rikolts, dalolj szegény torok:

– Ihaj, a Földünk hogy forog!

Ihaj szerelmi láz!

Mig jő a Tél, ki béhavaz

– Ó, pompa, szín, ó dús Tavasz! –

S a halál citeráz.

     / József Attila  /

1922. június 18.