Tél

Vajon miért vár az ember mindig másik évszakot? (...) Miért ne lehetne örülni a télnek, amely szemlátomást nem óhajt enyhíteni a szorításán, és amolyan színházi havat szór a járdákra, amikor mindjárt itt a március? A nyár úgyis eljön, és a következő tél is, amikor már egy évvel öregebbek leszünk, és egy évvel közelebb kerülünk ahhoz, amitől úgy félünk.

            /     Iselin C ,Hermann/

                                                     

Aranyos Ervin : Jön a Télapó

 Jön a Télapó

Meseszánon Ősz apóka,
messzi földről jön közénk.
Arcán deres, nagy szakálla,
rajta piros öltözék.
Fenn a szánon, ezer álom,
ajándékok halmaza,
ezt kell neki széthordani,
addig nem mehet haza.
Sok-sok gyermek él a földön
és ő mindet ismeri.
Varázsgömbjén, egész évben
mindig Őket kémleli.
Nem csoda, hogy tájékozott,
tudja melyik csintalan,
ki ül gyakran a sarokban,
s melyik vidám, gondtalan.
Kit szid meg az Óvó néni,
ha huncutságon jár esze?
Aki néha rosszalkodik,
vajon máskor jót tesz-e?
Ajándékot mindegyik kap,
mivel nincs is rossz gyerek,
de Télapó figyelmeztet:
- Legyél jó, mert figyelek!
Mindenkinek jut ajándék,
mert azt tudja Télapó:
Ajándékot nem csak kapni,
- igazából ADNI JÓ!

 / Aranyosi Ervin /

Szent Mikulás

Te vagy a Mikulás. Az igazi. Aki nem csak egy napon érkezik, nem csak egy napon ad. Hanem mindig. Aki pontosan ismer, és mindig azt adja, amit kell. Amire szükségem van. Nem kell levelet írnom, nem kell kérnem. Adod. Mert figyelsz rám. És te jobban tudod, mikor mire van szükségem, mint én.

 /   Csitáry-Hock Tamás /

Kovács András Ferenc : Erdélyi Tél

 Erdélyi tél

Mindent befújnak, fednek zord havak.

Jégcsap-szakáll csüng bölcs kunyhó-ereszrül:

Karmos szelek zimankót hordanak

Aggult időben, Erdélyen keresztül.

Vén fák az erdőn fölcsikorganak,

Hunyt csillagképek régi fénye rezdül,

S az égi órák visszaforganak…

Aggult időben, Erdélyen keresztül

Karmos szelek zimankót hordanak,

Jégcsap-szakáll csüng bölcs kunyhó-ereszrül:

Mindent befújnak, fednek zord havak.

          /    Kovács András Ferenc   /

                                                           

Mikulás

 Mikulás a kertek alatt!

Juhász Gyula : Magyar tél

Magyar Tél

A kicsi kocsma ablaka világos,
Fehér virágos, mint a temető,
Holnap a nap éppen vér ködösen áldoz
S a hold sápadt sarlója egyre nő.

Az este jő és a fehér keresztek
Nagy békessége integet felénk,
Szelíd magánya a mély ,ősi kertnek,
Hol megpihen majd minden nemzedék.

A tünde ég pásztor tüzei lassan
Kigyúlnak rendre és az ég alatt,
A temetőben és a kocsma zajban,
Egy néma angyal halkan áthalad.

A szárnyakat hallják egy pillanatra
A vén ivók s bús holtak,csöndbe lenn,
A Bodri szűköl,a havat kaparja
S a kakukk óra megáll hirtelen.

Babona, bánat, borok és botorság,
Mind összekapnak és a kocsma zug,
Fölzengenek az átkok és a nóták
És döngetik a temetőkaput!

    /  Juhász Gyula /
                             

Tél

November végén...


Önmagára talált már a november,
fázóssá válik az olykor enyhe idő.
Elbúcsúztak a hosszú nappalok rég,
szívünkben rövidebb lett egy esztendő...

Így, év végéhez közeledvén,
fagyosra váltanak a sápadt hajnalok,
Korán sötétbe fordultak már,
az amúgy is szürke hétköznapok.

Hamarosan itt a Mikulás, nyomában a Karácsony.
Szinte lóvágtában rohan az idő!
Oly gyorsan elszaladt ez az év is,
és újra köszöntőt mondhat,
egy új esztendő..

   /  Kovás Gabriella /

                                 

Hová, hová?...

A novembernek éle, foga van.
A tél fenyeget a metsző szelekbe:
Mi eltámolygunk bús hajléktalan
S csak kérdezgetjük: hova, merre?
E gazdag sík módos lakót keres.
Nekünk felmondott még a nyáron,
Itt nincs számunkra lomb eresz,
Gyerünk gyerünk én édes párom.

Két fészekülő, hű öreg madár
Kiszáll az estbe hogy elvándorolna.
A borus ég, mely körül lángban áll,
Komoran néz a vándorokra.
Hová-hová?... - lehallik tört beszédük,
Teher a gond a két öreg madáron. -
Gyerünk gyerünk én édes párom.

     / Bárd Miklós /

Nagyon szép hetet!