Szeptember

 Szeptember

Mitől oly terhes minden ősz
s mért kábulunk el illatában?
S ha lágyan pereg a sok levél,
mért látjuk, hogy ott a halál van?

Ha szőlőgerezdhez nyulunk,
mért járja hő az ujjainkat?
S az érett nő mért gyengül el,
mint rózsa, mit a szél megingat?

És mint a vágyó anyaméh,
miért járunk szívig kinyílva?
S miért cseng és mért mosolyog
az érett körte, alma, szilva?

Ezt kérdi öntudatlanul
így őszidőn a gyötrött lélek.
Bámulván csöndes betűit
a kalendárjom levelének.

S míg leterítve áll az ágy
s a kályhának még lángja nincsen
az ablakon az őszi fény
beszáll s megcsúszik a kilincsen.

S kopogtatás nélkül benyit
az ősz, adója legjobb jónak;
az érett magzatot hozó
anya: a kilencedik hónap.

     / Somlyó Zoltán  /   

Márai Sándor Négy évszak
(részlet)

Szeptember

Bombával és ökörnyállal kezdődik, s a végén, szeptember végén, természetesen egy verssel ér véget, melyben minden rögzítve van, amit e pillanatról mondani lehet. Ez a vers külön lebeg a világirodalomban, mint egy eltévedt bolygó, melynek semmi köze a naprendszerhez, honnan elszakadt. Tartalma szegényes. Mindössze arról szól, hogy még nyílnak a völgyben a kerti virágok, s a huszonnégy éves költő neszeli az öregséget, az elmúlást, a szerelem állhatatlanságát. Ezenfelül még a világmindenség is benne van, s minden, amit az ember élettel és halállal kapcsolatban érez.

[...]

Az ősz a Hűvösvölgyben kezdődik, valamivel a Vámház mögött, s a Nagykovácsi-rétet megkerülve elhalad a Szép Juhászné mellett; így tart a város felé. Mire az Olasz fasorba beér, már egészen városias, lódenkabátos. Délután négy és öt között kezdődik, mikor a Veronikánál még cigányzene szól, s a hűvösvölgyi cukrászdában szegény, nyugdíjas, beteg és rosszkedvű milliomosok szacharint tesznek kávéjukba.

Forrás: http://jelesnapok.oszk.hu 
                       
                                                   

 Augusztusi reggel


Kékül az ég, az éjjel haldokol,
pihennek a házak még csendben alva,
de már lángol,  vörös az égnek alja,
és égni kezd az óriás pokol.

Az ember ébred- a láng sustorog -
fájdalmasan liheg ,kikél az ágyból,
beteg a fénytől, nincs nyugalma, lángol,
fejét paskolják a lángostorok.

És nő a fényár, zúg a virradat,
a tűzpokol harsog, dübörög, dagad,
az árva ember fetreng benne főve.

Véres sarokkal, bőszen ront előre,
és este elnyúlik az ugaron,
mint egy agyonhajszolt, véres barom.

   / Kosztolányi Dezső /

                                     

Radnóti Miklós: Augusztus

Hello Augusztus!

Augusztusban jelen van a virágzás, de jelen van a betakarítás is. Az elvetett magok kikelnek, a termés, az eredmények megjelennek. A láthatatlan láthatóvá, a remény valósággá, az érinthetetlen kézzelfoghatóvá válik.

Mi az a csoda, amit tartogatsz számomra? Mi az a lehetőség, ami feltárhatsz nekem? Mi az a választás, amit meghozhatok a napjaidban? Mi az a váratlan ajándék, amit befogadhatok általad?

Kedves Augusztus, készen állok a csodáidra, a lehetőségeidre, a választásaidra és az ajándékaidra. :)
     

             /  Horompo Andrea /

Szilágyi Domokos : Hol vagy ?

Dsida Jenő: Kalendárium szonettekben
              (részlet)



Augusztus
Az élet dicsérete

Lám, most e délben, mint a renyhe, holt só
terül szét ringó tengerek vizében,
úgy oszlom én is szét e versben éppen
és gonddal mondom: tán ez az utolsó.
Nagy ideje, hogy csupa könnyű, olcsó
igéim vannak, árnak ellenében
nem úszom már és néha-néha szépen
mondom magamban: várhatsz még koporsó!
Csak hallgatom a lomb meleg neszét
s az árnyas fákat bölcsen megmosolygom:
a tölgyet, hársat, bükköt, gesztenyét -
a forró nap vidáman vagy borongón
nagy, tiszta békét csurgat szerteszét...
Mégis csak jó e vénhedt, lomha bolygón!

Nincs nyár

Szakonyi Károly : Augusztusi csillagok

Augusztusi Csillagok


Békességes nyár lengi át a kerteket. Meleg, tikkasztó, bódító augusztusi nyár. A tűzforró nappalok után gyönyörűek a csillagos éjszakák. Kiül az ember a bársonyosan sötétlő ég alá, s a fák fekete koronája felett kigyúló csillagokat nézi. Mások az őszi, a téli, a tavaszi csillagképek - a nyáriak augusztusban pompáznak igazán. A Tejút most északnyugat felől szeli át délkeletnek az eget; az eleje táján ott vibrál a három legfényesebb - a Lant, a Hattyú meg a Sas egy-egy csillaga. De amott a Göncöl is, a gyermekkori ismerős; aztán a számtalan, a titkukat őrző távoliak, a parányiak, a fel-felcsillanók. S néha átfut a sötéten egy zuhanó, elvesző, a messzeséget és végtelenséget szívszorítóan érzékeltető. Körülfog a csend. Körülfog a Mindenség. Ülsz egy bolygón, a milliárd, a megszámlálhatatlan közül egyen... Egy nem is túl nagyon, a sem eleje-sem vége Létezésben.
 
 / Szakonyi Károly /