November
November az év tizenegyedik hónapja a Gergely-naptárban, és 30 napos.
Neve a latin novem szóból származik melynek jelentése kilenc, mivel eredetileg az év kilencedik hónapja volt a római naptárban, mielőtt a január és február hónapokat hozzáadták az évhez.
A 18. századi nyelvújítók a novembernek a gémberes szót javasolták.
Az Arvisurák szerint Enyészet hava.
A népi kalendárium Szent András havának nevezi.
Forrás:A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
November az év tizenegyedik hónapja a Gergely-naptárban, és 30 napos.
Neve a latin novem szóból származik melynek jelentése kilenc, mivel eredetileg az év kilencedik hónapja volt a római naptárban, mielőtt a január és február hónapokat hozzáadták az évhez.
A 18. századi nyelvújítók a novembernek a gémberes szót javasolták.
Az Arvisurák szerint Enyészet hava.
A népi kalendárium Szent András havának nevezi.
Forrás:A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
HERVADÁSKOR
Hervadáskor, pusztuláskor,
Novemberi dérhulláskor
Tinálatok, lent a kertben
Ránk hullott a falevél.
Az öreg fa hervadt lombja
Mintha nékünk szólott volna,
Mintha minket intett volna:
Vigyázzatok, jön a tél!
Hervadáskor, pusztuláskor,
Novemberi dérhulláskor,
Visszasír a lelkem hozzád,
Szép szerelmem, kedvesem.
Mintha ott a kertben lennék...
Száll a levél, száll az emlék,
Szálló levél, szálló emlék
Körülrepdes csendesen...
Hervadáskor, pusztuláskor,
Novemberi dérhulláskor,
Tinálatok, lent a kertben
Most is hull a falevél.
Most is hervadt a fa lombja,
De most mintha sírva szólna:
Ugye, ugye nem hittétek,
Rövid a nyár, itt a tél...
/ Ady Endre /
Fekete István: Csí és más elbeszélések (Október )
OKTÓBER
szülötte volt, amikor csak azok maradtak a kertben, akik nem vándorolnak, s egy-egy vendég, aki még vándorlásban volt. Egyik reggel egy örvös galamb pihent meg a hársfa száraz ágán, és amikor suhanó érkezésére fáradtan megmozdultak és peregni kezdtek a levelek, a fa már válaszolt is hangtalan kérdésére:
- Mi újság lenne... És az úton?
- Semmi. A varjak készülődnek, a libanép is úton van, az erdőben vágják már a fákat.
Ezzel felvágódott a levegőbe, mert a vadgalamboknak kevés pihenő is elég.
Az utcán a kis kalauznő már télikabátot vitt a karján, a kutya bundája vastagodni kezdett, az idei cinkék vidáman tornásztak az ágakon, egy csuszka a farepedésekbe dugdosta a magvakat, amit megenni már nem tudott, mert előrelátó volt, s ezt így tanulta. Aztán kireppent a ház elé, mert fát hordtak a pincébe, és a törmelék között mindig akadt valami féreg.
Később füstölögni kezdtek a kémények, és senki sem vette észre, hogy a füst kanyargásából szépen ki lehetett olvasni ezt a szót, hogy...
Fekete István: Csí és más elbeszélések 
szülötte volt, amikor csak azok maradtak a kertben, akik nem vándorolnak, s egy-egy vendég, aki még vándorlásban volt. Egyik reggel egy örvös galamb pihent meg a hársfa száraz ágán, és amikor suhanó érkezésére fáradtan megmozdultak és peregni kezdtek a levelek, a fa már válaszolt is hangtalan kérdésére:
- Mi újság lenne... És az úton?
- Semmi. A varjak készülődnek, a libanép is úton van, az erdőben vágják már a fákat.
Ezzel felvágódott a levegőbe, mert a vadgalamboknak kevés pihenő is elég.
Az utcán a kis kalauznő már télikabátot vitt a karján, a kutya bundája vastagodni kezdett, az idei cinkék vidáman tornásztak az ágakon, egy csuszka a farepedésekbe dugdosta a magvakat, amit megenni már nem tudott, mert előrelátó volt, s ezt így tanulta. Aztán kireppent a ház elé, mert fát hordtak a pincébe, és a törmelék között mindig akadt valami féreg.
Később füstölögni kezdtek a kémények, és senki sem vette észre, hogy a füst kanyargásából szépen ki lehetett olvasni ezt a szót, hogy...
Fekete István: Csí és más elbeszélések
Októberi rózsák
Piroslanak az októberi rózsák,
Széltől, madártól zsongnak a fakó fák,
A szökőkút csorog, akár a jóság.
Bennem is, bennem is, félénk dallamok
Borzolgatják a lomha őszi prózát.
Elálldogálok egy árvácska-ágynál.
Mondd, árva szívem, merre, mire vágynál?
Mi az a dallam, ami benned vájkál?
Messze van, messze van, minden messze van,
Az is ami volt, az is amit várnál.
Nézel az égre? Az a piros felleg
Immár csak emlék: nap-vissza-lehelet!
Ülj meg a békés szomorúfűz mellett.
Békesség, békesség, békés öregek
Bölcsek mosolya, immáron az illet.
Pereg a levél és pereg az óra.
Jön a november, a dér meg a bóra.
Jobb lesz, gondolj a decemberi hóra.
Neked is, neked is, holnap, úgy lehet,
Neked is fúvatnak takarodóra.
Hadd fúvassanak! Tudom, az is szép lesz!
Érett sziromnak lelengeni édes.
De míg bennem a dal fecskéje fészkes,
Hadd szálljon, – hadd fájjon: a tearózsát
Idesimítom ajkam melegéhez.
/ Sík Sándor /
Piroslanak az októberi rózsák,
Széltől, madártól zsongnak a fakó fák,
A szökőkút csorog, akár a jóság.
Bennem is, bennem is, félénk dallamok
Borzolgatják a lomha őszi prózát.
Elálldogálok egy árvácska-ágynál.
Mondd, árva szívem, merre, mire vágynál?
Mi az a dallam, ami benned vájkál?
Messze van, messze van, minden messze van,
Az is ami volt, az is amit várnál.
Nézel az égre? Az a piros felleg
Immár csak emlék: nap-vissza-lehelet!
Ülj meg a békés szomorúfűz mellett.
Békesség, békesség, békés öregek
Bölcsek mosolya, immáron az illet.
Pereg a levél és pereg az óra.
Jön a november, a dér meg a bóra.
Jobb lesz, gondolj a decemberi hóra.
Neked is, neked is, holnap, úgy lehet,
Neked is fúvatnak takarodóra.
Hadd fúvassanak! Tudom, az is szép lesz!
Érett sziromnak lelengeni édes.
De míg bennem a dal fecskéje fészkes,
Hadd szálljon, – hadd fájjon: a tearózsát
Idesimítom ajkam melegéhez.
/ Sík Sándor /
Októberi lakoma
Sárguló, ritkuló lombú fák,
üresen ásító fészkek.
A fák alatt egy kis legény
vidáman fütyörészget.
Almát tallózgat lomb között
lapító almát, körtét.
(Kár, hogy a dióágakat
a verők összetörték.)
Megrakja a zsebét, kebelét,
s kiül az őszi napra.
Mellette dióval tele
üldögél kalapja.
Követ keres, két jó követ,
föl sem kell állni érte.
Körülötte már ott csücsül
utcája kicsi népe.
Elkezdődik a lakoma.
A szomszédban lekvárt főznek.
Süt a nap, finom szilvaíz
illata van az ősznek.
/ Kányádi Sándor /
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)