Népi mondóka
Tóth Árpád: Áprilisi capriccio
Áprilisi capriccio
Az útszél: csupa pitypang,
A
bokrok: csupa füttyhang.
Rigó fuvoláz; rája tíz
Zugból
is felcsivog a csíz.
Hallgatja még a rest éj
Félálmában
a kastély,
Emelve tornyát álmatag,
Mint
nyújtózó kart, bár a nap
Elönti friss arannyal.
A
parkban - rőt
aranyhal, -
Kövér úr sétál lebegő
Hassal
az édes
levegő
Árjában,
sportruhája
Most
szelídség csuhája,
Mert
még nem kezdi üzletét
És
tőzsdetippektől
setét
Agyában a mohóság
Helyett
valami jóság
Zsendül, mint egy kis korai
Tavaszi
virág szirmai,
Melyek, sajnos, lehullnak,
Ha
majd e drága úrnak
Súlya alatt új és remek
Autója
bőgve
megremeg...
Ó, áprilisi út-szél,
Tréfás,
arcomba fútt szél,
Rügyecskék, zöld acél-rugók,
Ó,
fuvolás aranyrigók,
Ó, csermelyhangú csízek,
Illatok,
édes ízek,
De jó most elfeledni, hogy
Az
élet rút és vad dolog,
Hogy itt, amennyi arc van,
Megannyi
csúnya harc van,
S
hogy botrány lenne, aj aj aj,
Micsoda
cifra, szörnyű baj,
Ha most, annak jeléül,
Hogy
tavasszal megbékül
Szegénység, bánat, szenvedés,
Belépnék
e szép kertbe, és
Áprilisi merénylő, -
A
hájas
úrnak fénylő
Búbjára rábökném szelíd
Öklöm
vidám barackjait...
/ Tóth Árpád /
Április bolondja
Április bolondja az, akit általános népszokás szerint ápr.1
Április bolondja az, akit általános népszokás szerint április 1-én tréfásan rászednek, akivel a bolondját járatják, hogy aztán jól kikacagják. A szokás eredetét nem tudják biztosan. Mondják, hogy az április hónap csalfa, változó volta adja magyarázatát; de azt is említik, hogy egy ősi kelta szokás maradványa, mikor is április kezdetén bohó, vidám tavaszi ünnepeket ültek.
Supka Géza: Kalandozás a kalendáriumban és más érdekességek
Supka
Géza: Kalandozás a kalendáriumban és más érdekességek
(részlet)
A
futó évek margójára
Mars
hadisten emléke már rég kiveszett a március hó fogalmából, de
a tél elmúlásának, a tavasz megszületésének ünnepét még
mindig a március fogalmához kapcsolta az emberiség, s ennek
megfelelő
babonás
szokásokat fejlesztett ki márciusban. Így március 15-én, a
hírneves ,,március Idusán" ülték meg Itáliában az Anna
Perenna ünnepét, aki eredetileg valószínűleg
valamilyen holdistennő lehetett, s ünnepe
az örökké kihunyó, majd újra feltámadó éjjeli istennőt
dicsőítette.
Ebből
formálódott
ki az Esztendő
vénasszonyának
ünnepsége, akit március 15-én ünnepélyesen elégettek (nálunk
is megvan a nyoma az úgynevezett kiszehordás szokásában), s az
olaszok még ma is elégetnek (bruciar la vecchia = elégetni a vén
banyát). Innen aztán persze már csak egy lépés volt, hogy az
Anna Perennában egyáltalán valamilyen éjjeli démont, vén
boszorkányt lássanak, akit el kell égetni. Következésképpen
aztán március 15-e egyáltalán a boszorkányok nagy napja lett,
akik ezen a napon kötözött seprűnyélen
lovagolnak fel a magas hegyekre (Blocksberg), hogy ott megüljék a
,,boszorkányszombatjukat". Így lett március tizenötödike
általában a nyugtalanságok böknapjává.
Forrás:
http://jelesnapok.oszk.hu
Szécsi Margit: Március
Március
Téli
szellők
fújjatok
csak
játszatok
a hajamon.
Olvassz
havat, melengető
márciusi
szép napon.
Fagyos
folyó megáradjon,
vessen
bimbót minden ág,
Szebb
a som fa gyenge szirma
mint
a szürke jég virág.
Március
van, március van,
ember
s állat érzi már.
Dong
a kaptár, szárnyat rezget
száz
ezernyi kismadár.
Jó
volna a nagykabátot,
félredobni,
s könnyeden
játszadozni,
s birkózni a
város
végi zöld gyepen.
Jó
volna már munkálkodni,
arra
vár a kert, mező.
Szép
reményhez, szorgalomhoz
kell
a fény, a jó idő.
Pacsirtának
kék magasság,
vetőmagnak
tiszta föld,
Jöjj
el tavasz, földről-égről
már
a telet eltöröld!
/ Szécsi Margit / 
Börcsök Bea : Üdvözöllek Március
Ezt éneklem: üdvözöllek, Március! Időbe telik, amíg az ember megtanulja, hogy lehet örülni egy naptári adatnak is. Március külön évszak, semmi köze a télhez, tavaszhoz. Külön világítása van. Még nincs növénye, csak a hóvirág, ez a minta érték nélkül. Már nincs bál, még nincs uszoda. Még fűtünk, de már felöltjük délelőtt az átmeneti kabátot. Ez még nem a szerelem hónapja, mint a május, s már nem a szövődmények hónapja, mint a február. Nincs külön dallama, nincs nagy tétele. Ez a közzene.
Észreveszem, hogy néhány napja másként ébredek. Ilyesmit gondolok félálomban: mégis! Vagy: fel kell hívni! Vagy: hátha, megpróbálom! Egy hét előtt még komoran hittem benne, hogy legokosabb, ha átadom magam végzetemnek, nem hívom fel, nem próbálom meg, belenyugszom. Közben történt valami. A külső világban még nincs nyoma. A természet, titkos műhelyeiben, még dolgozik új alkotásain, nem árulja el titkait, világraszóló újdonságait. A díszletek még téliek. Csak a fény más, mely a kopott díszletekre hull. Szemem dörzsölöm, dideregve nézek körül, boldogan ásítok, ezt gondolom: Isten neki, még egyszer!
Csak színe van és illata. Ez még nem a virágok parfümje, nem is az a meleg, állati földszag, amely néhány hét múlva, nedves erjedéssel, fehér és bódító gőzökkel fejfájást okoz és őrültségekre késztet. Kis, üde illat ez, olyan, mintha szellőztetnének. Szimatolva járok, meggyfabottal. A téli ruhákat még nem tanácsos kámforba tenni. A téli szerelmeket még nem tanácsos elfelejteni. Mindere szükség lehet még. De már ilyesmit gondolok: "Talpra, magyar!" Egyáltalán, márciusban mindig Petőfit olvasom, néha hangosan is.
Dideregve és kíváncsian ülünk a fényben, az égre nézünk. Nem várunk semmi különösen jót. De örülünk, hogy kezdik.
/ Börcsök Bea /
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)