Fekete István : Augusztus
Augusztus
Ilyenkor már lassan elcsendesednek az erdők.
Üresek a fészkek, lehulltak a virágok,
és az erdei tisztások fűerdejét is tarlóra vágta a szisszenő kasza.
Hallgatódznak ilyenkor és susognak az erdők; ha vihar van, érett hangon szólnak, és a reggelek párájában megfakul a nyár ezerszínű rokolyája.
És a madarak is másként szólnak. A sárgarigó fuvolája most már az érett epret dicséri, a cinkék cserregése a hernyóknak szól, a varjak némán lesik a szöcskét a boglyák puha tetejéről, de a szerelemről és a fészekről nem dalol már egyik se.
A letarlott búzamezőkön pedig elgondolkozva dől a kereszteknek az öregedő nyár.
És a patakok sem sietnek már sehova. Hacsak esők nem zavarják langyos ágyukat, szívesen elácsorognak a kiöntésekben. Puha tükrükben meghintáztatják a sárga vízililiomot vagy a nefelejcset, és öngyilkos bogárkákat ringatnak ismeretlen tájak felé.
A békák zenekara is elhallgatott. Az előénekesek lustán pislognak a forró homokpadokon, és csak akkor ugranak fejest a vízbe, ha gólya vagy gémárnyék mozdul felettük, vagy könnyelmű szitakötők szállnak eléjük.
És a malmok se zúgnak hangosan ilyenkor. Csak mint a nagy dongók, álmosan, békésen; és az öreg kerék úgy lapátolja a vizet, mintha sajnálná összetörni a víz kék tükrét.
A galamb se búg az erdő mélyén úgy, mint tavaszon, amikor májusi esők simogatják a fészektartó nagy fákat, és minden bokorban, minden virágban, minden énekben egyetlen nagy érzés ujjongott: a szíveket és fészekbölcsőket megtöltő szerelemmel.
Az érkező augusztus tikkadtságában útra készül.s van,egy kis búcsúzás van,és mégis az erdő lakói közül, amelyiknek most kezdődik a nász.
/ Fekete István. /
Szuhanics Albert: Augusztusi fohász
Augusztusi fohász
Még
itt van az augusztus vélünk,
nyár ajka suttog nekünk,
Hogy nem hagy el sohasem minket,
s örökkön szeretkezünk.
Még
meztelen bőrünket
járja
forró szél finom keze.
Míg fényujjak által virágba
szökken a szív mezeje.
Még
hűs
vízben
jó megmártózni,
tikkad a szomjazó száj.
Még bűvös éj illata illan,
asszonyunk ajkainál...
De
közel a hűvös
szeptember,
apad az özönlő hév.
Óh, könyörgök pillangós nyárért,
adja meg ismét az ég!
Már
foszlik a tündéri álom,
s hűvösek a hajnalok...
Óh, augusztus, én újra várlak,
s bús pillám könnyben ragyog
/ Szuhanics Albert /
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)