Abradan: Február-Jégbontó hava

Február - Jégbontó hava

Árja szalad a forrásnak, a lét bodzabokra

napfény-trillákat zeng a növő tavasz-ébredő szelekben,

az erdő mélyén a tölgyek lombot fogannak, apró

gyermekarcok nevetik ki a tél martalóc önző képmását

a tarló avítt lélek-göröngyei között, elvonul a haragos,

öreg tél, elvonulnak a fagyos szentek is,

rebbenőn ébred a táj, keresi az elveszett képeit, kincseit, 

mézízű vonzalmában is szelíd és játékos, pajkosan cserfes mint az első igaz,

északi szelek szárnyán érkező, üde tavaszi lehelet...

                                /   Abradan   /

                                                          

Bőr István : Maci jóslat

 

Szilágyi Julianna : Február

Február

Téltemetető kurta hónap,

örvendj kicsit még a hónak.

Hosszabbak a nappalok,

fagynak a hóangyalok.

Napsugártól hajlik az ág,

előbúj már a hóvirág.

Jelmez készül mulatságra,

sok szem csillog rá a fánkra.

Búcsúztatják mind a telet,

korlátok közt, ahogy lehet.

Varjú károg még a fákon,

csizma kopog még a lábon.

Remény bújkál a szemekben,

tavaszérzés a szívekben.

Jégvirágos kurta hónap,

ne légy gátja semmi jónak!

          /  Szilágyi Julianna  /

                                                 

                                                   

Tél: A hótakaró mindent egyformán belep

 A hótakaró mindent egyformán belep: a fákat, a gyepszőnyeget,

az utcákat, háztetőket, autókat. Amerre csak nézünk, minden fehér.

A hólepte gyep egyformának tűnik, akár szépen gondozott, akár

ápolatlan. A vadonatúj, ragyogó autót nem lehet megkülönböztetni

a tízéves, rozsdás csotrogánytól. Minden tisztának és üdének látszik,

még az is, amit megviselt az idő és a rossz használat. A hó, akárcsak

a csendes halál, mindent egyenlővé tesz.

           /    Adrienne Ivey 

                                

Mentovics Éva : Hókristályok roppannak

  Hókristályok roppannak

Fenyves erdő fái közt

délceg szellő vágtat.

Kristálypaplan borítja

reggelre a tájat.

Fodros felhők úsznak el

felettünk az égen-;

Hópelyheket szórva szét

erdőkön, és réten.

Fehér ingbe öltözött

hajnalra a város.

Hófehér a háztető,

és az út sem sáros.

Erdő széli domboldal,

mintha minket várna-

Hótakarót hint a szél

a didergő tájra.

Hókristályok roppannak,

amerre csak járunk.

Vegyük elő szaporán

a tavalyi szánunk! Fel

   /    Mentovics Éva   /
                                  

                        

                       

                                   

Berecz Dóra: Téli csöndben

 

Csitáry-Hock Tamás :Havazik

 Havazik

Csendesen. Nyugodtan. A pihék lassan, könnyedén hullnak alá az égből.

Nyugalmat árasztva. Szépséget hozva. Fehérséget, tisztaságot adva.

Széppé, tisztává, békéssé tesznek mindent. De a pelyhek nem csak

egyszerű pelyhek. Nem csak vízből formált kristálycsodák. Nagyobb

csoda van bennük. A nyugalom csodája. A tisztaság, puhaság,

őszinteség csodája. És beszélnek, van hangjuk, gyönyörű szemük és

szépséges mosolyuk. Mert minden hópehelyben ott vagy, minden

hópehely Te vagy. Aki széppé, tisztává, békéssé teszel mindent.

Nekem. Bennem.

             /    Csitáry-Hock Tamás     /

                                                                  

Téli képek

 

                                                 

                                                    

                                           

                                                        

                                                           

Popper Péter : Sötétben és hidegben nem lehet élni

 

Sötétben és hidegben nem lehet élni. Meg kell őriznünk önmagunk és

kapcsolataink fényét, melegét. Minden fényforrás és melegség kialszik,

kihűl, ha nem kap fűtőanyagot, táplálékot. A kapcsolatok fűtőanyaga a

törődés. Két ember együttélését legjobban a megszokás, a mindennapok

elszürkülése veszélyezteti.

Egy tartós együttélésben is joga van mindenkinek ahhoz a gyengédséghez,

csábításhoz, törődéshez, azokhoz a hangulatokhoz, amelyek az udvarlás

idején természetesek voltak. Enélkül minden kapcsolat elsötétedik és kihűl.

Az ok legtöbbször nem is a szeretetlenség, hanem csak a kényelmesség és

a lustaság. Túl nagy árat kell fizetni érte.

Az ember is, mint a növény, arrafelé fordul, ahonnét fény és melegség

sugárzik rá.

                     /    Popper Péter   /

                                                

Kányádi Sándor : Ül a tél a hegy tetején

Ül a tél a hegy tetején

Ül a tél a hegy tetején.

Fehér kucsma van a fején.

A hátán meg fehér suba.

Készülődik a faluba.

Tápászkodik, fölkel s jövet

fehér terveket szövöget.

Szórja, hinti, hol elhalad,

két marokkal a friss havat.

Fehéredik domb és lapály.

Olykor-olykor a tél megáll.

Gondos gazdaként széttekint,

aztán munkába fog megint.

Ahol kilátszik a vetés,

vet oda egy marokkal, és

mire a mi falunkba ér,

mögötte már minden fehér.

Egy kicsit még tipeg-topog,

befagyasztja a patakot.

Lepihen és a szürkület

csöndjében füstöt ereget.

            /   Kányádi Sándor   /