Tamás Sári : Októberi reménye
OKTÓBER REMÉNYE
Október mond, mit hozol nekem,
Fákról lehulló leveleket,
Elmúlás dalát fütyüli a szél,
vagy számomra meglepetést.
Annyira szeretem az őszt,
Szeretsz te engem, mond ősz,
Gondolsz-e úgy reám, mint a nyár,
vagy mint a tavasz a tél után.
Adj nekem most valami jót,
Ne legyen többé sivár holnapom,
Érezni szeretném a nap hevét,
vagy egy új szerelem tüzét.
Immár a hajam őszbe vegyült,
A télnek dere a vállamra ült,
Kérek még egy vidám napot,
vagy ne lássam többé a napot.
Mikor dereng rám az őszi fény,
Színes erdöknek rejtekén, ott
ahol együtt nyugszom a tájjal,
vagy egy új esély ragyog rám ma
. / Tamás Sári /
Aradi vértanúk
Október újra itt van, szomorúan szép és győzedelmes ünnepeivel, hősök és áldozatok emlékezetünkben felsorakozó hosszú menetével.
Lábaink elé némán hulló falevelek siratójában, emberarcot formáló rajzolatában,
dér fehérítette élet-erezet rajzolatával, nemrég vagy régmúltban élt életek súlytalanná vált búcsúintésével.
Nevekkel, s a névtelenségben maradtak néma tanúságtételével.
Október
Októberben van néhány nap, amely majdnem tökéletes. Az ég kifeszül a
fejünk fölött, tiszta kék, olyan mély és makulátlan, hogy minden megszépül
tőle. Az országút mentén vörös, arany, rozsdabarna, bordó és narancs
színben játszanak a fák. Minden szín neon fénnyel ragyog, lüktet a nehéz,
aranyló napfényben.
(Laurell Kaye)
Szeptember
Bizonnyal mindannyiunknak sokféle képzettársítása fűződik az őszhöz, s annak első hónapjához a szeptemberhez. Gyerekkorunkban leginkább az iskolakezdést, a nyári gondtalan, hosszú, ráérős napok után a tanulás, a rövidülő nappalok órarendbe szabályozott kötelmeit jelentette. És persze a színes, lepréselésre gyűjtött faleveleket; ,,a fák alatti barna ékszert", a vadgesztenyét, amit oly jó volt burkából kibontani, kedves figurát készíteni belőle; a ropogósra érett almát, az édes-lédús körtét, a kezet feketére színező diót...és sorolhatnánk.
De, ahogy mind több szeptembert ,,érünk meg ésszel", a lehullott falevelekhez, a betakarított terméshez, a ,,fáradt fákhoz", a hervadás, az elmúlás, a búcsúzás képe is hozzátársul. Ahogyan Radnóti Miklós Szeptember című versében is. Ám a csodás, kissé keserédes alliteráció - ,,fáradt fákra fátylas fény" - után, mintegy pajkosan, már az ,,édes" jelzővel illeti a kissé ziláltan, rendetlenül ,,kibomló konttyal" érkező őszt:
Ó hány szeptembert értem eddig ésszel!
a fák alatt sok csilla, barna ékszer:
vadgesztenyék. Mind Afrikát idézik,
a perzselőt! a hűs esők előtt.
Felhőn vet ágyat már az alkonyat
s a fáradt fákra fátylas fényes őz.
Kibomló konttyal jő az édes ősz.
Gulyás Pál : Szeptemberi szivárvány
Szeptemberi szivárvány
Forog égő kereke,
szép színes kereke.
Most gördül fel az égre,
a nyár utolsó fénye.
Eltűnik és előjön
a hamúszín felhőkön.
S mint a hangra a visszhang,
fölötte egy másik van.
Most a felhőkben kutat,
keresi a másikat.
Honnan
jönnek e színek,
e szép csillogó színek?
Az alma innen piros?
Innen lesz sárga a rozs?
Hát a szilva innen kék?
Innen zöldek a cinkék?
A
Nap az édesapja,
égre ő rajzolgatja.
Az ő szíve jó, szelíd,
ő éteti színeit!
Bárcsak egy percre enyém
lenne ez a messze fény.
Nem lennék többé beteg,
meggyógyítná lelkemet,
belátnék a sírokba,
a porladó csontokba,
a halált másképp látnám,
ez lenne esti lámpám...
Égő
kereke forog,
színe, tánca egyre fogy,
a felhőkön már olvad
s hozza az éj a Holdat.
Nincsen már csak egy ága,
belehajlik a fákba.
/ Gulyás Pál /
.jpg)


.jpg)



.jpg)

