Tamás Sári : Októberi reménye

 OKTÓBER REMÉNYE


Október mond, mit hozol nekem,

Fákról lehulló leveleket,

Elmúlás dalát fütyüli a szél,

vagy számomra meglepetést.

Annyira szeretem az őszt,

Szeretsz te engem, mond ősz,

Gondolsz-e úgy reám, mint a nyár,

vagy mint a tavasz a tél után.

Adj nekem most valami jót,

Ne legyen többé sivár holnapom,

Érezni szeretném a nap hevét,

vagy egy új szerelem tüzét.

Immár a hajam őszbe vegyült,

A télnek dere a vállamra ült,

Kérek még egy vidám napot,

vagy ne lássam többé a napot.

Mikor dereng rám az őszi fény,

Színes erdöknek rejtekén, ott

ahol együtt nyugszom a tájjal,

vagy egy új esély ragyog rám ma

                     . /  Tamás Sári    /

                                                     


Aradi vértanúk

Október újra itt van, szomorúan szép és győzedelmes ünnepeivel, hősök és áldozatok emlékezetünkben felsorakozó hosszú menetével.

Lábaink elé némán hulló falevelek siratójában, emberarcot formáló rajzolatában, 

dér fehérítette élet-erezet rajzolatával, nemrég vagy régmúltban élt életek súlytalanná vált búcsúintésével.

 Nevekkel, s a névtelenségben maradtak néma tanúságtételével.

                                                                                                           


                                                                                                             

Október

 

Októberben van néhány nap, amely majdnem tökéletes. Az ég kifeszül a

fejünk fölött, tiszta kék, olyan mély és makulátlan, hogy minden megszépül

tőle. Az országút mentén vörös, arany, rozsdabarna, bordó és narancs

színben játszanak a fák. Minden szín neon fénnyel ragyog, lüktet a nehéz,

aranyló napfényben.

                                                                          (Laurell Kaye)

                                                                                                        


Szeptember

Bizonnyal mindannyiunknak sokféle képzettársítása fűződik az őszhöz, s annak első hónapjához a szeptemberhez. Gyerekkorunkban leginkább az iskolakezdést, a nyári gondtalan, hosszú, ráérős napok után a tanulás, a rövidülő nappalok órarendbe szabályozott kötelmeit jelentette. És persze a színes, lepréselésre gyűjtött faleveleket; ,,a fák alatti barna ékszert", a vadgesztenyét, amit oly jó volt burkából kibontani, kedves figurát készíteni belőle; a ropogósra érett almát, az édes-lédús körtét, a kezet feketére színező diót...és sorolhatnánk.

De, ahogy mind több szeptembert ,,érünk meg ésszel", a lehullott falevelekhez, a betakarított terméshez, a ,,fáradt fákhoz", a hervadás, az elmúlás, a búcsúzás képe is hozzátársul. Ahogyan Radnóti Miklós Szeptember című versében is. Ám a csodás, kissé keserédes alliteráció - ,,fáradt fákra fátylas fény" - után, mintegy pajkosan, már az ,,édes" jelzővel illeti a kissé ziláltan, rendetlenül ,,kibomló konttyal" érkező őszt:



Ó hány szeptembert értem eddig ésszel!

a fák alatt sok csilla, barna ékszer:

vadgesztenyék. Mind Afrikát idézik,

a perzselőt! a hűs esők előtt.

Felhőn vet ágyat már az alkonyat

s a fáradt fákra fátylas fényes őz.

Kibomló konttyal jő az édes ősz. 

                                                  


Gulyás Pál : Szeptemberi szivárvány

 Szeptemberi szivárvány


Forog égő kereke,

szép színes kereke.

Most gördül fel az égre,

a nyár utolsó fénye.

Eltűnik és előjön

a hamúszín felhőkön.


S mint a hangra a visszhang,

fölötte egy másik van.

Most a felhőkben kutat,

keresi a másikat.


Honnan jönnek e színek,

e szép csillogó színek?

Az alma innen piros?

Innen lesz sárga a rozs?

Hát a szilva innen kék?

Innen zöldek a cinkék?


A Nap az édesapja,

égre ő rajzolgatja.

Az ő szíve jó, szelíd,

ő éteti színeit!

Bárcsak egy percre enyém

lenne ez a messze fény.

Nem lennék többé beteg,

meggyógyítná lelkemet,

belátnék a sírokba,

a porladó csontokba,

a halált másképp látnám,

ez lenne esti lámpám...


Égő kereke forog,

színe, tánca egyre fogy,

a felhőkön már olvad

s hozza az éj a Holdat.

Nincsen már csak egy ága,

belehajlik a fákba.

                    /     Gulyás Pál  /