.png)
Hónapokról versek ,idézetek .képek
Deverdics Éva
Az ölelés a lélek tápláléka, érzelmi tápanyag, egyidős az emberiség kialakulásával, élünk és létezünk általa. Az ölelés egy gesztus, egységélmény, összekapcsol, közös sorsot ír azzal, akit szeretek. Az ölelés a figyelem fizikai megnyilvánulása.
Pontot tesz egy konfliktus végére, szeretetfolyamot indít el, eltávolít a krízishelyzetektől. Felolvassza a jéghideg egót. Segít újra gyermekké válni. Biztonságot, melegséget, értelmet ad a létezésnek. Hidat épít a szeretethez. Értékes pillanatokat ad a mindennapoknak. Hatásosan csillapítja a szeretetéhség fájdalmát. Szemtől szembe fordít az együttérzéssel. Természetes stresszoldó, nyugtat, ellazít, reményteljes érzésekkel lát el.
Érzékeljük egymás szívének dobbanását. A rezgést, mely megnyit, élettel tölt el, boldogít. Közös szívdobbanást ad, mely hazavezet. Egy ölelés azt jelenti: nem vagy fenyegető, nem félek ennyire közel kerülni hozzád, el tudok lazulni, otthon érzem magam, védett helyen vagyok, ahol megértenek.
(Deverdics Éva)
.jpg)
Eileen Caddy
"Az élet szépsége mindenhol ott van körülötted. Nyisd ki a szemed, és lásd meg, idd magadba, becsüld meg, sugározd vissza, és válj a részévé! Amikor szépséget akarsz látni, meg fogod látni; míg, ha csúnyaságot, akkor azt is meglátod. A választás tőled függ. Meríts mélyen a szépség forrásaiból, és önkéntelenül is vissza fogod tükrözni a szépséget, mert ami belül van, az tükröződik kifelé is. Olyan vagy, mint egy tükör; nem tudod elrejteni. ami benned van, bármennyire próbálnád is, mert azt, ami belül van, nem lehet benn tartani. Előbb vagy utóbb, de a külső világ számára is megnyilvánul; hagyd ezért, hogy szabadon áramoljon, és soha ne próbáld megállítani áramlását."
/ Eileen
Caddy /
.jpg)
Lőrinczi Emese A gyógyulástv választani nem....
A gyógyulást választani nem a könnyebbik út.
Szembe kell fordulni a valóságommal. Lépésről lépésre közel kell menni ahhoz a rettenetes fájdalomhoz, amiről nem akarnék tudomást venni, amit az évek során megtanultam lehasítani magamról.
El kell gyászolni a veszteségeim. Bele kell nézni a hiányok tátongó űrjébe, a szédítő mélységbe, és ki kell tudni mondani: olyan vagyok, amilyen lenni tudtam, de minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy azzá váljak, aki mindezt az elméjével megértette, a lelkével befogadta és törött szárnyával képes volt fölé emelkedni.
Gyakorolni kell a könyörületet. Másokkal és saját magammal szemben.
A gyógyulás nem a könnyebbik út. De számomra az egyetlen lehetőség egy értelmes életre.
/ Lőrinczi Emese /
Deverdics Éva ősz van....
Ősz van. A levegő nyirkos, borzongatóan hűvös. Köd tompítja az élet fényét. A természet őszi színekbe öltözik, hozza magával a változást. Elalszik, így emlékeztetve minket az elmúlásra. Ebben a csendes melankóliában a fákról színpompás levelek hullanak a földre elengedve az életet, mindazt, ami pótolható, mindazt, ami valóban számít. Ott maradnak a fák csupaszon, védtelenül, de mégis egy új tavaszt várva, amikor ismét életre támad a természet.
Egy ilyen lelassult, megállásra és elgondolkodásra intő időszakban van mindenszentek és halottak napja. A temetőkben több millió gyertya fénye jelzi hűségünket eltávozott szeretteink felé. Sírok mellett állva lapozunk emlékeink között, és imádkozunk. Mindenki a saját imáját, melyet csak ő ért, és talán az, akihez érkezett. A lelkek találkozása ez, az emlékezés hullámhosszán, végtelenségben, a pislákoló mécsesek fényénél, a fákról lehulló, őszi levelek alatt...
/ Deverdics Éva /
.jpg)
Erdei B.Ágnes : Messzire nézek
Messzire nézek
Október utolsó napjai ácsorognak a küszöbön indulásra várva. Búcsúzkodnak. Talán kevéske melegséget remélnek még, mielőtt átengedik az öreg, agyonkoptatott macskaköves utat a Novembernek. Hátukon a múló idő terhei nehezednek, de megfáradt szemhéjuk mögött fel-felsejlenek a közelmúlt pillanatainak örömfényei is. Bocskoruk talpát elnyűtte a megtett út, pelerinjük kissé már rozsdás, hajnalokban fázósan nyirkos, de az örök megújulás virágai, melyeket a végtelenség hímzett rájuk, sosem kopnak.
Halottak napja közeledik. Soha nem tudom elfogadni ezt az elnevezést. Nekem nem voltak és nem lesznek halottaim, csak szeretteim, akik - bár ebben a percben testi valójukban nincsenek érinthető közelségben - velem, bennem élnek.
Messzire nézek, nagyon messzire, és érzem, hogy a távol itt van, karnyújtásnyira, és még annál is közelebb. Szívdobbanások ritmusa lüktet körülöttem, ráhangolódva szívverésemre.
Nincs szükségem egyetlen napra, amikor emlékezem, mert elválaszthatatlanok vagyunk térben és időben, és ez az érzés nagyon mélyen ül bennem. Általuk és belőlük születtem, a testem az ő sejtjeikből épült fel. Őrzöm, amit kaptam, és igyekszem átörökíteni. Mi nem búcsúztunk el. Én csak elkísértem őket egy útkereszteződésig. Amit érzek nem a gyász komor feketesége. Melegség van a szívemben, helyszínek, történetek, hagyományok, színek, szerető érintések, hangok, illatok, mosolyok - olykor könnyek is - és fény.... Hosszú téli esték, beszélgetések, együttgondolkodás, összekapaszkodás.
Ezzel a melegséggel bocsátom útjára most a távozó októbert, és ezzel várom a novemberi napokat is.
Boldog örökségem van, amelyet óvón ölelek, amíg csak lehet.
/ Erdei B.Ágnes /
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)