Mentovics Éva :Luca,luca december
Luca, Luca december
Luca,
Luca, december,
Vessen ráncot a pendely!
Koppanjon a csizmád sarka,
Tele legyen majd a kamra!
Eresz alatt költsön fecske,
Boldog legyen a menyecske!
Pördüljön a szoknya fodra,
Sose legyen pénzre gondja!
Sárguljon a búzatábla,
Kalács keljen majd a tálba'!
Szalmát rejtsen majd a pajta,
Görbüljön a koca farka!
Luca, Luca, kitty-kotty, kitty-kotty,
Tojást tojjon minden tíkod!
Csorduljon a tőkéd leve,
Minden hordód legyen tele!
Ó az Isten, hidd el, jót ád,
Keljen sok-sok szárnyas jószág!
Babbal teljen a talicska,
Jól tejeljen majd a Riska!
Sparhelteden főjön lencse,
Legyen társad a szerencse!
Újuljon a vályogtornác,
Rúdon lógjon száz szál kolbász!
Luca, Luca tizenhárom,
Kedves gazda, Isten áldjon!
Spájzod legyen mindig tele,
Szerencse is férjen bele!
/ Mentovics Éva /
Üdvözzöllek december
❄☃️Üdvözöllek december☃️❄
A tél, december kezét fogva, csöndesen ballag be a természet ösvényeire. Léptei nehézkesek, szemei fagyosan csillogók, deres szakállából pedig csilingelő jégkristályokat perget az erdők, mezők lakóira. Kora reggelre fehér zúzmara ruhába öltözteti a sápadt fűszálakat, a mély álmunkba szenderedett fák és bokrok kesze-kusza ágacskáit, és, ha észak felől társai is megérkeznek, hófehér dunnával takarják be a tájat. Ez a puha takaró pedig rengeteg titkot, számtalan mesét rejthet annak, aki ismeri az erdők, mezők lakóit. A vadak lépteinek tisztán kivehető nyomai rejtőznek a hófödte talajon. Őzek, szarvasok, vaddisznók patáinak lenyomatai, rókák, borzok, nyestek tappancsnyomai árulják el a fagyos éjszaka, a didergő nappal titkait. Ha pedig szerencsénk van akár a mókusok apró lépteinek emlékeit is megfigyelhetjük.
Az erdők ösvényei csöndesek. Olykor csak a harkályok neszei szűrődnek tova, hiszen legyen bármilyen hideg, a beteg fákat ilyenkor is gyógyítani kell. Mellkasukat kopogtatják, miközben bőszen hallgatóznak, hol lehet a baj okozója. A szajkók is meg-megszólalnak, recsegő veszekedésük, veszélyt jelző hangjuk pillanatok alatt felveri az erdő némaságát. A fák, a bokrok ágai között madarak motoznak. Fagy ide vagy oda, az éhség nagy úr. Szinte egész álló nap mozgásban vannak és betevő után kutatnak az őszapók, a csuszkák, a cinegék, a fakuszok, az ökörszemek, az erdei pintyek. Piciny testüknek, aprócska lényüknek nagy kihívás minden egyes fagyos éjszaka. A cudar idő észrevétlenül lopja el erejüket, ha pedig szervezetük nem tud hozzájutni a szükséges betevőhöz, az akár az életükbe is kerülhet. Éppen ezért, az erdő rengetegében élő kis tollasok, a rövidre szabott nappalt, a pár óra világos időszakot szinte csak azzal töltik, hogy a szükséges betevőjüket fel tudják kutatni. Azonban, ha a Napocska langyos sugarainak sikerül előbújni a felhők mögül, és gyöngéden végig tudják simítani a fák rengetegét, a madarak piciny csőre csacsogása nyílik. Amikor meglátják a Napocska mosolygó arcát, őket is egy kis boldogság keríti hatalmába. A csuszkák füttyre nyitják csőrüket. A nagy fakopáncsok szívében valami megmozdult és tán idejekorán, félénken dobolni kezd egyik-másik hímecske. A csízek, a tengelicek, a süvöltők, a cinegék szerényen csacsognak, mely hangok, mint az aprócska csengettyűk úgy csilingelnek.
Az előttünk álló hónap sok szép pillanatot, az esztendő legszebb ünnepét, és a kiadós havazás reményét is magában hordozza. Hiszen hiába van álomba szenderedve a természet, végeláthatatlan ösvényei megannyi csodát rejtenek még a legdermesztőbb napokon is.
Móra László : Mikulás
Mikulás
Én
vagyok ám ritka ember!
Jövök, ha itt a december.
Ki vagyok? - hisz jól tudjátok!
Mikulás néz itt most rátok.
Aki jó lesz, gyerekek,
Ahhoz mindjárt elmegyek!
Viszek neki mogyorót,
Friss fügéből kóstolót,
Huszárcsákót, falovat,
Képeskönyvet, jót, sokat.
De ez csak a jóknak jár,
A rosszakra virgács vár.
Csípős virgács, nyakleves,
Berci, Laci, ne nevess!
Majd estére meglátom,
Kinek nyissam a zsákom?
Majd estére meglátom,
Hol hagyjam a virgácsom!
/ Móra László /
.gif)
.jpg)
Todorovits Rea
Az
első
tánc
ma a hit lángja.
Hinni. Amikor hiszed, lesz alkalom meggyújtani majd mind a négyet. Lesz erőd átvészelni azt, ami most oly nehéznek tűnik. Amikor hiszed lesz erőd túllépni, átlépni vagy meglépni azt, amit a holnap tartogat. Hiszed, hogy van erő még a szíved mélyén, és nem hagy magadra, ha úgy érzed majd, nem megy tovább. Hinni, hogy ami ma fáj, majd leplet terít rá az éj, és holnap végre mosollyal ébredsz. Hinni abban, hogy van út, van esély, van még lépés, számtalan, a boldogság felé. Hinni abban, hogy egyszer majd benned is hisznek, annyira, mint te magadban. Hogy az út, amire rálépsz jó irányba visz majd. Hinni. A szerelemben, a magány édes csendjében, a zajban, a kacajban, vagy egyetlen hópihében, a fahéj illatú mézeskalács boldogságban, Istenben, a holnapban, vagy a pillanatban, de leginkább önmagadban. Máskülönben elvesztél.
(Todorovits
Rea)
.jpg)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)