Üdvözöllek Február

 

Tóth Árpád : Februárius

FEBRUÁRIUS

Februáriusban alighanem tél lesz,

Még a sóhaja is arccsippentő szél lesz,

Édesebb piros színt adva minden rúzsnál,

Békebelibb színt már sápadt háborúsnál.

Acélkorcsolyáknak finom zaja ha von,

Láthatsz boldog népet a ligeti tavon,

S láthatsz úri nyüzsgést lokálban és bárban,

S felkurjanthatsz vígan: Be jó február van!

Csak aztán, ha jégről s bálakból kilépnek,

Megmaradjon kedve a mulató népnek,

S ne lenne példájuk olvadó hóember,

Hanem igaz szívű, hűséges jóember...

                         

                                / Tóth Árpád /

                                                         

                                                

Valentin napi üzenet

 

Szebenyi Judit : Bálint napja

  Bálint napja

Február vízöntő hava,

Sok szép névnek adója.

Tizennegyedikén Szent Bálint,

Ő volt, kiben erős volt a hit.

Lelke jóságot adott,

Párokat összeadott.

Betegeket gyógyított,

Öregeket hűen ápolt.

Mindenkin segített,

Titokban, hol érte.

Boldogságot osztott,

Virágot maga nyújtott.

Tavasz küszöbén

Szóljon érte vers, rím -

Győzzön a szeretet,

Betegek ne szenvedjenek.

Türelem övezze a

Világot végre békével.

(Valentinus) - Bálint

Fényt, szerelmet hint.

Táncra perdülve

Énekeljetek szépen.

Áldás kövesse létetek,

Szebb évek jöjjenek.

                    /  Szebenyi Judit   /

                                                      

Február

 

Február

Februári hírek

Belekapaszkodott a tél a földbe. Fagyos ezer ujjával megmarkolta a göröngyöket, és hideg arcát a barázdákra hajtotta. Jeges ölelésétől megkeményedett a dombok háta, és a vakondtúrások összehúzták magukat fázósan, kicsire, keményre.

A fák meg úgy tettek, mintha már nem is élnének. Összeveregették fagyos ágaikat, mintha szárazak lennének, összehúzták törzsüket, hogy vékonyabbnak lássanak - ilyenkor meg is repedtek néha -, és ha szél nem volt, halotti mozdulatlanságban álltak, mert tudták, hogy a tél csak a halottakat nem bántja.

Csendes hidegen jártak a patakok is. Hópadok alá bújtak, melyek leszakadt hídként lógtak a víz felett, és csak susogtak, mert ha a tél meghallotta a parttal diskuráló csobogásukat: holttá fagyasztotta a sustorgó kis hullámokat. Pedig a vizek messziről jöttek, és sok mondanivalójuk lett volna kíváncsi nádszálaknak, melyek a patak fölé hajoltak, és hiún nézegették magukat a kékes tükörben, melyben kopott csóvájuk mellett fehér felhőbárányok legelgettek, és éjszakánként apró csillagok ringatták magukat.

A hónap elején pár napig úgy látszott, mintha vége lenne a télnek. Kisütött a nap, megcsordultak az ereszek, és a nomád lelkek istene nagy foltokat égetett a tél fehér gúnyáján.

De a február nem hagyta magát.

,,Még azt mondják, egy húron pendülök azzal a vékonypénzű, tavaszba kacsintó márciussal - gondolta. - Azt már nem! Tél vagyok én a javából. Azt a jégenkopogóját!" - és olyan havat küldött szalonkaváró gondolatainkra, hogy azonnal előhúztuk a szánkókat.

A szánkóra ocsúszsák, lóherekötegek kerültek, s az életet széthordjuk a határban. Az etetők nagyon látogatottak. Szinte zsúfoltak. Foglyokon kívül sármányok, tengelicek is ott keresgélnek, sőt - ami igazán nem kívánatos - az egyik etető alól fekete- és szürkevarjak lebbennek el. A távolság nagy, de azért megpróbálom az egyik szürkét leszólítani. A szürke gyorsan és egészségesen távozik.

Az egyik etetőoszlop végén karvaly üldögél. Jobb helyet is választhatott volna! Az etető körül madártollak... Gazember!... Csak bevárna! Meddő kívánság. De azért odalövök, amikor fellibben a levegőbe. Hull a tolla. Talán nem jön vissza?

Nyulak szaladgálnak a szánkó körül. Kettesben-hármasban. Szaglálódnak, veszekednek. Irigylésre méltó, jóvérű legények. Ebben a hidegben...

A fákon itt-ott ölyvek gubbasztanak. Az egyik fa alatt fogolycsapat szedeget. A fa tetején ül az ölyv. A foglyok egyáltalán nem izgatják. Pedig csak le kellene ereszkednie, és máris meglenne az ebéd. Azaz nem egészen. Az ebédet még meg is kellene fogni. Az pedig veszedelmesen gyorsan repül. Még ha hurokban lenne, vagy betegen vánszorogna... De így nem erőlteti a dolgot.

A szarvasok, őzek a fenyves részekbe húzódtak. Itt vág legkevésbé a szél, itt lehet legjobban meghúzódni, és valami kis gyenge élelem is akad. Nagy lóherekötegekkel toldjuk meg a sovány harapnivalót.

Még egy kis kitartás - biztatom őket gondolatban, bár ezt könnyű mondani, aztán hazamenni, hol mínusz tíz helyett plusz húsz van. De itt kint, hol orgonál a szél, hordja a havat, és nincs pihenés sem éjjel, sem nappal; küzdeni éhséggel, riadozni embertől, állattól! Itt kitartani - nehéz, nagyon nehéz sor!

(1935)

                                                       

A medve árnyéka : Molty

 

Nagy László :Január királya

 

Pete László Miklós : Röpke Januári tavasz

 RÖPKE JANUÁRI TAVASZ

Sápadt napfény,

Kemény szél;

Januárban

Szabadságra ment

A Tél.

Méltóságos, szép hitek,

Talán mégsem lesz hideg.

Hideg hajnal,

Fényes ég;

Fájdalmasan integet

A Messzeség.

Vén ködös felhő-zárvány,

Csapdában a szivárvány.

A meleg sál

Kelendő;

Súlyos felleg fölöttünk

A Jövendő.

Békét könnyez ránk az ég,

Ám a tavasz messze még.

Nem tudjuk még,

Hogy mi vár;

Ezért hozott

Röpke tavaszt

Január.

Sok jót talán nem várunk,

Ha elesünk, felállunk.

Esti felhő

Bozontos,

A világnak

Az életünk

Nem fontos.

Röpke téli Kikelet,

Isten szava szól veled.

Tavaszias január,

Nem nyomasztja a lelkünket

Most se a hó

Se a sár.

A világ a fagyos telet rettegte,

Januári tavaszt kaptunk helyette.

Ha félnénk most a világunk romlását;

Isten ritkán eszi forrón a kását.

                              /     Pete László Miklós /

                                                                      

Január