Júniusi ének
Sárga és piros futórózsáim boldogan
szaladtak fel a háztetőre, kíváncsian
tekintettek telt szirmaik szerte a tájon,
megfürödve a meleg napsütésben, mely áldott
termést hoz földművelő embernek. Sok pipacs
s árvalányhaj ligetet festett a vidék, dallam
ébredt fel lelkemben a szépséges látványtól:
ahogy lengedeznek karcsú, kecses száraikon
zöld lankás mezőn, dimben-dombon, a kék Duna
felől fuvallott szellő, lágy ringatásában.
Kellemes így elnyújtózni a réten... távol
járt a város nyugtalan világa, belopódzott
a csend vér-ereimbe, béke honolt, magvas
gondolatok leltek otthont, szökkentek írásba.
S olyan érzések, melyet a Természet alkot,
formál lelkivilágunkban: nem lehet áruló!
Lám, feküdtem a magas fűben, álmodoztam
e paradicsomi szférában, kis madarak
énekeltek fölöttem vidáman. Egy komoly
tekintélyű hatalmas, vén Tölgyfa hűs árnyékot
bocsájtott reám kora délután, bogarak
zümmögtek, kis katica szállt le a karomra,
amikor megláttam... Jött felém, csodálatos
élmény volt járása, telt alakja meghódított,
ringó, kerek gyümölcsöket cipelt kosarában,
barna haját - vállán túl ért, de -, feltűzte kontyba,
lenge nyári öltözete, érett magyaros,
szépasszony jelenséget ábrázolt. Mosolygott
gyönyörű nagy szemével, dús ajkával - káprázat
lett minden pillanat -, ahogy közelebb hajolva
hozzám, valamilyen régi, ismert nótát dúdolt;
és hallom, Június kedves, bársonyos hangján így szólt:
- Becsüljük azt, ki kenyeret tesz asztalunkra,
ha körme a fáradozástól be is szakadt,
ne fordítsuk el a fejünket! - Még búcsúzáskor
puszit dobott kezével, ide-oda futkosó
kutyám elkísérte... S magam, lángolón vágyakozva:
éjjel a házikómban, szépség-emléke virágzott!
/ Őrni /
.jpg)
