"Amikor
azt mondom, hogy az Élet a legértékesebb kincsünk arra is
gondolok, hogy elmúlik. Elmúlik benne minden öröm, az összes
bánat, ettől
olyan értékes.
Mert
nem más, mint egy hatalmas, csodával teli batyu, ami csak egyszer
lehet nálunk. Egyszer vehetjük a vállunkra és benne semmi nem
újra játszható.
Vannak
benne alkalmak, pillanatok, életre szóló találkozások és
olyanok, amelyek csak egy röpke pillanatig töltik meg a szíved.
Egyszer
azt hallottam, hogy vannak a kis csodák, a közepesek és a
hatalmasak. És mind közül a legkisebbek a legértékesebbek, mert
ők
az állandók.
Akik mindig ott vannak, amelyek végig elkísérnek. Amit talán már
észre sem veszünk, sőt
néha
tehernek érzünk.
Emberi
kapcsolatok vagy csak az évek óta megszokott reggeli monoton
készülődés,
a kávé illata, a napfelkelte, a járda zaja, a forgalom, a
tennivalók, a mosoly, ami akkor fogad, amikor hazatérsz, amire úgy
tekintesz, megszoktad már és talán észre sem veszed.
A
csodákkal teli gyönyörű
zsákunk,
amiben van megannyi könny, találkozás, ölelés és persze,
taszítás is akad. És van még benne megannyi küzdelem, győzelem,
boldog pillanat, amikor úgy
érzed, kifordul a négy sarkából a világ és eláll a lélegzeted.
Mert
ennyi a világ. A Tiéd, az enyém. Mindannyiunké. Tele csodával.
Rengeteg parányival, pár hatalmassal, de minden reggel a vállunkra
vesszük és hangtalan gyűjtjük.
Mert tudjuk, ennyit viszünk majd és ennyit adhatunk, ha vége az
útnak."
(Todorovits
Rea)