Wass Albert : Idézetek az életről
Mert mi fontos? Az élet. Más semmi, csak az az egy.
Az élet: a nyugodt és megelégedett élet,
melyben az ember békét köt önmagával és a világgal,
és nem vágyik sehova és semmire, még arra sem, hogy teljék az idő.
Ezt talán boldogságnak lehetne nevezni, pedig nem az.
A boldogság már nyugtalanító és aggodalmat ébreszt.
Félelmet, hogy egyszer véget ér.
A nyugalom az maga a végtelenség, bölcs, szelíd, emberséges élet:
úgy folyik, hogyha közben véget érne, nem is venné talán észre az ember.
/ Wass Albert /
Máriai Sándor : A gyertyák csonkig égnek
A gyertyák csonkig égnek (részlet)
" Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik, tudod lassan minden olyan valóságos lesz, mindennek megismered értelmét, minden olyan félelmesen és unalmasan ismétlődik. Ez is öregség. Mikor már tudod, hogy a pohár semmi más csak pohár. S egy ember, szegény, semmi más, csak ember és halandó, akármit csinál is...Aztán megöregszik a tested; nem egyszerre, nem, először szemed öregszik vagy lábaid vagy gyomrod, szíved. Így öregszik az ember, részletekben.
Aztán egyszerre öregedni kezd a lelked: mert a test hiába esendő és romlandó, a lélek még vágyakozik és emlékezik, keres és örül, vágyik az örömre. S mikor elmúlik ez az örömvágy, nem marad más, csak az emlékek vagy a hiúság; s ilyenkor öregszel igazán, végzetesen és véglegesen .Egy napon felébredsz, s szemed dörzsölöd: már nem tudod, miért ébredtél? Amit a nap mutat, pontosan ismered: a tavaszt vagy a telet, az élet díszleteit, az időjárást, az élet napirendjét. Nem történhet többé semmi meglepő: még a váratlan, a szokatlan, a borzalmas sem lep meg, mert minden esélyt ismersz, mindenre számítottál, semmit nem vársz többé, sem rosszat, sem jót... S ez az öregség.
/ Márai Sándor /
Piroschka Irén Geng : Ilyenkor decemberben
Ilyenkor decemberben
Ilyenkor, decemberben
tiszta fehérben csillog a táj,
s az örökzöld fenyőre
ráfagy az apró jégkristály.
Ilyenkor, advent idején
csendesebbek az éjszakák,
ragyogó csillagok felé
szállnak a karácsonyi imák.
Amikor hópelyhek csókja
melenget szendergő világot,
szívekben ébred a szeretet,
s szelídek útján osszák a jóságot,
ilyenkor, decemberben
"megszáll egy titkos, gyönyörű ígézet",
a múlt legszebb emlékei
örömvasárnap mind elém sietnek.
/ Piroschka Irén Geng /
.jpg)
Decemberi gondolat
❄️🌲Erdei hírmondó - Didergő reggelen🎄❄️
Napokon keresztül kellett az erdő lakóinak nélkülözniük a Napocska mosolygó arcát, és sugarainak kellemes meleg simítását, ami egy picit jobb kedvre derítette volna őket. Tegnap este a szürke komor felhők észak felé robogtak nyomukban pedig a milliónyi csillag fénye ragyogott, és feltűnt az égbolton a Hold. Lassan, ráérősen ballagott az égen, hisz nem volt hová sietnie. Némán, szúrós szemekkel kémlelte a tájat, fényével pedig beragyogta a tél első estéjét és éjszakáját.
Az öregesen ballagó december pedig a sötétség leple alatt csöndesen megrázta ősz szakállát, amin a dér apró kristályai csilingeltek. Zenéjüket hallhatta bárki, aki ébren töltötte az éjszakát, aki némán kémlelte a tájat. Hangjuk olyan volt, mintha ezernyi apró csengettyű csenget volna.
Kora reggel, amikor a Napocska a keleti égbolton ébredezett, és lágy fénye bejárata az erdők, mezők ösvényeit tisztán látható volt az öreg december lépteinek a nyoma. Amerre csak járt apró dérkristályok pihentek, a fűszálakon, az ágakon, a természet minden lakóját csillogóan fehér ruhába bújtatta.
Fagyos volt a reggel, fogakat vacogtatóan hideg. Az ébredező madarak felborzolt tollakkal álldogáltak a fák, a bokrok ágain. Lábacskáikat bőszen emlegették, hol az egyiket, hol a másikat, mintha attól féltek volna menten az ághoz fagy. Csöndesen reppentek a fák sudaraiban, egyetlen hang sem hagyta el csőrüket. Azonban, ahogy a Napocska mosolygó arca egyre magasabbra kúszott az égbolton, sugarai pedig meleg érintésükkel a fák rengetegét simogatták, egy kis boldogság, egy kis jókedv járta át az erdő lakóit. Hiába terített a köd könnyed fátylat a tájra a kis tollasok boldogságát nem vette el.
Cinegék diskuráltak az ágak között, csuszka pár beszélte meg aznapi teendőit, nagy fakopáncs hagyta, hogy A Napocska körbe fonja fázós testét, az őszapók, a csízek népes csapata csacsogott egymásnak, vörös mellényes vörösbegy csetteget a bokor sűrűjében, egy szajkó pedig az ölyv hangját utánozva kiabált a tölgyfa ágainak védelmében.
Élettel, hanggal és egy kis jókedvvel telt meg az erdő december második napján a fagyos idő ellenére.
(Írta és a fotót készítette Miskolczi Tímea Panny)
Radnóti Miklós : Decemberi reggel
DECEMBERI REGGEL
A vastag ég szobánkba lép
és puhán feldőlnek tőle mind
aprócska tárgyaink.
Ó, vasárnap reggel, te édes!
hat érdes reggel gondja ring
s kiúszik ablakunkon.
Mert hó ragyog kint és pehely
szöszös pehelyre szálldos újra,
fehérre hófehér.
Az utcai csenden át gyerek
piroska orráról beszél
sok gyöngyös szippanás.
Ó, lassú ébredés, óra
csengése nélkül, jó piszmogás
és hűvös, tiszta ing.
S mint a szabadság szerszámai,
csendben várnak ránk léceink
mélázó szíjaikkal.
*
Az ég a földig ér!
vonulj a hallgatag erdők felé,
komisz jövőd úgyis kisér
és sorsod úgyis lankadó,
mint holtra sebzett őzeké.
És holnap már lehet,
hogy utolszor tétováz ajkadon
elillanó leheleted
s halott arcodra sávokat
a hulló bombák árnya von.
/ Radnóti Miklós /
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)