Mertani Lilla : December van

Majtényi Erik : December

Évforduló

Most lép az év a másik lábnyomába,
a lábnyom pontos, megőrizte fagy,
a lábnyom üres, mégis benne vagy.
És ellenállsz esőnek, sárnak.
Nem kocogtál el végképp az üresbe,
de itt maradtál nekünk a tüzesbe.
Az üres nyomból is hangzik az ének.

Mit tettem jól és mit nem tettem,
emberésszel követhetetlen.
Hogy a kardnak útjába álltam,
s nem hagytam, hogy árokszélen
az Úristen fogja kézen.

 Károlyi Amy

Erről szó a december.

Paluska Jánosné : Decemberi ígéret

Decemberi ígéret

Decemberben fázik a madár,

decemberben fázik az ember,

decemberben deres a határ,

decemberben befagy a tenger.

Decemberben fényes a csizma,

decemberben tele az ablak,

decemberben ragyog a csillag,

decemberben új reményt kaphatsz.

Decemberben bízik a lélek,

decemberben már várva várja,

decemberben eljő egy gyermek,

decemberben lesz, ki megváltja.

/  Paluska Jánosné  /

                

Év utolján

Kifelé az évnek a szekere rúdja,
Pályáját a nap is csak robotban futja,
Csak azért jő fel, hogy a gondját kivesse,
Ahol a reggel van, ott a dél, az este.

Mehetsz, mehetsz jó év! amit hoztál, vidd el,
Megelégedtem már sovány böjtjeiddel;
Egy szó nem sok, azzal sem marasztlak téged:
Kívánok jó utat s jó egészséget. -

Mi örömet adtál? Mi emléket hagytál?
Annyit se nekem, mint a tavalyi naptár,
Mely hiába mondja; hogy: "csütörtök, péntek",
Ha egyszer ledobtam, belé sem tekintek.

Menj! hadd tudjalak a többi után sorba,
Legalább nem esett életemen csorba:
A kopár sivatag, hol nem látni zöldet,
Legalább nem hagyja lyukasan a földet.


   /   Arany János   /

December

Bárdos Edit : Decemberi fénysugár

 Decemberi fénysugár       

 Fagy dala cseng, deret szitál

Fehéren ölelő csendben,

Szél lebben lelked fátyolán,

Könnyet idéz a szemedben.

Érzed a fényt, a várt csodát,

Szeretet szárnyal szívedben,

Féltőn építed templomát,

Igét remélsz az ünnepben.

Messiást vársz ez éjszakán.

Messiást vársz ez éjszakán.

Igét remélsz az ünnepben,

Féltőn építed templomát.

Szeretet szárnyal szívedben,

Érzed a fényt, a várt csodát,

Könnyet idéz a szemedben,

Szél lebben lelked fátyolán,

Fehéren ölelő csendben

Fagy dala cseng, hallgat a táj.

         

                           / Bárdos Edit /

                                                   

Kellemes karácsonyi ünnpeket !

Gárdonyi Géza : December

    December

Már tegnap ősz volt, tiszta és napos:

a virágkóró dértől harmatos:

a fák kopaszak, de zöld a várhalom.

S én sütkéreztem künn a szép napon.

Ma reggel, ahogy ablakomhoz állok,

fehér várost látok.

Fehér a hegy, völgy, az egész világ,

és hótól lombosak a kerti fák.

Ünnepi pompa s mégis szomorít.

Mintha az ősznek tarka színeit

megunták volna odafenn,

s így szólt volna az Úr az éjjelen

- "Legyen a világ ezentúl fehér!"

...És lett a világ tündöklő fehér.

Ilyen lesz egykor a kihalt világ:

így állnak a házak, paloták,

és sehol ember, sehol egy madár,

sehol egy fűszál, sehol egy bogár,

sehol egy út és sehol lábnyomok,

csak fehér erdők, fehér városok,

fehér pompában, fehér pusztaság, -

felhőtlen ég és örök némaság.

Beteg vagyok, sorvasztó láz emészt,

s hogy búsan nézem ezt a bús világot,

valami mondja: utoljára nézed,

mert meglehet, hogy utoljára látod!

Óh csak télen ne érjen a halál.

Olyan csúnya a téli temetés!

A nagy csizmák, a fagyott ronda sár,

a hóba ütött fáklya serceg és

lábát rázza a ministráns gyerek,

a pap szilvakék orral didereg,

a kántor meg a kezét zsebre tolva,

a zsoltár verset könyv nélkül rikoltja.

Mert tudom én, ha halva fekszem is,

nem hal meg bennem minden gondolat,

mint leégett ház omladéka közt

van még szikra a hűlt hamu alatt.

Így marad bennem egy kis öntudat.

És hallom majd a sok jövést-menést,

a harangozást, a leszögelést,

az elhadart circumdederuntot,

a köhögést, a gyors miatyánkot,

s a kocsit hogy a havon nyikorog.

Míg végre csend van. Magam maradok.

Az élet oly bús, oly vigasztalan.

Alig volt reggel, máris este van.

Nyugat felől a fehér hegyeken

a nap egy piros felhőn lemegyen,

aztán sötét van, sötét lesz sokáig, -

csak a hó világít.

Égj öreg kályha, lehelj meleget!

Ott künn a világ jéggé dermedett.

Minden élő a zugokba vonul.

Oh mennyi panasz száll a hó alul,

didergő, fázó bogárkák jaja.

Kő és fakéreg, mind, mind bús tanya.

Barlangban a medve: s mi is emberek

mi is csak rakott barlangban lakunk,

s miről a medve, arról álmodunk.

Oh csak még egyszer jöjj el szép tavasz,

te enyhe napfény, zöldelő fűszál!

Oh csak még egyszer lássak ibolyát,

s hulljon arcomba meleg napsugár.

Hadd haljak meg egy tavaszi napon,

s a szívemre tegyetek ibolyát.

Mindegy, ha én már azt nem is tudom,

csak tegyetek szívemre ibolyát.

                                    

                                   /  Gárdonyi Géza  /