Hónapokról versek ,idézetek .képek
Henry Wadsworth Longfellow:
Februári
délután
A
nap sötétlő,
már-már az éj jő,
megfagy a tócsa,
a víz, a nád.
A
felleg öblén
lobog a rőt fény,
s beizza a ház
sok ablakát.
A puha hó hull:
az út a hótul
nem látszik immár,
mindent belep.
A
néma pusztán
ködökben úszván
lassan kígyózik
egy gyászmenet.
Szól
a harangszó,
s oly messzehangzó
a bánatom, mint
a tompa hang:
árny
árnyra lebben,
bú sír szívemben,
zokogva kong, mit
a gyászharang.
/ Kosztolányi Dezső /
A februári hó dalol
Fehér
testem fagyban feszül,
hajnal körül jegesre hül.
A róka-talp, a nyúl-köröm
megcsúszik sima börömön.
De
dermedt testem érzi már,
hogy egyszer eljön egy sugár.
Ezer sugár jön, millió,
s dalolni kezdek én, a hó!
Ma
még erecskét csörgetek,
de holnap rönköt görgetek.
A vízmosáson, szirtközön
lerontok, mint zúgó özön.
Reszkess,
te part, hökkenj, te gát,
száguldok már a síkon át.
Tengerré nö folyó, patak,
s a vészharangok konganak!
/ Áprily Lajos /
Február 2. - Milyen időt jósol a medve?
E
népi hiedelem gyökere Erdélybe vezet vissza és onnan is tovább
Jókai Mórhoz, mert egyes nézetek szerint a ,,Nagy Mesemondó"
fantáziájában, pontosabban az ,,Az új földesúr" című
regényében
született meg az időjós
medve alakja, melyben így ír:
,,Van aztán egy napja a télnek, aminek gyertyaszentelő a neve. Miről tudja meg a medve e nap feltűnését a naptárban, az még a természetbúvárok fölfedezésére váró titok. Elég az hozzá, hogy gyertyaszentelő napján a medve elhagyja odúját, kijön széttekinteni a világban. Azt nézi, milyen idő van! Ha azt látja, hogy szép napfényes idő van, a hó olvad, az ég tavaszkék, ostoba cinkék elhamarkodott himnuszokat cincognak a képzelt tavasznak, s lombnak nézik a fán a fagyöngyöt, pedig lép lesz abból, melyen ők megulgulnak; ha lágy, hízelgő szellők lengedeznek, akkor a medve - visszamegy odújába, pihent oldalára fekszik; talpa közé dugja az orrát, s még negyven napot aluszik tovább; - mert ez még csak a tél kacérkodása; mint a régi rendszer minisztériuma szabadelvű program mellett.
Ha azonban gyertyaszentelő napján azt látja a medve, hogy rút, zimankós förmeteg van; hordja a szél a hópelyhet, csikorognak a fák sudarai, s a lóbált száraz ágon ugyancsak károg a fekete varjúsereg, mintha mondaná: reszkessetek, sohasem lesz többet nyár; a tél megígérte nekünk, hogy mármost örökké fog tartani; mi kivettük árendába a szelet, fújatjuk, amíg nekünk tetszik; a nap megvénült, nincs többé semmi ereje, elfelejtkezett rólatok! Kár várnotok! - Ha jégcsap hull a fenyők zúzmarázos szakálláról; ha a farkas ordít az erdő mélyén: akkor a medve megrázza bundáját, megtörli szemeit és kinn marad; nem megy vissza többet odújába, hanem nekiindul elszánt jókedvvel az erdőnek. Mert a medve tudja azt jól, hogy a tél most adja ki utolsó mérgét. Csak hadd fújjon, hadd havazzon, hadd dörömböljön: minél jobban erőlteti haragját, annál hamarább vége lesz. S a medvének mindig igaza van."
(Forrás: felsofokon.hu)
Február
Láttam a januárt a kertek alján,
Összeroskadva némán állt.
Aztán egy kis szél kerekedett,
S eltűnt véglet csendesen.
De jött helyette öccse február,
Rázta némán a szakállát.
Hullott hó, de közben olvadt,
Nagy sarat maga után hagyva.
Kis kertemben a hóvirág ragyog,
Helyhét kitárja a napon.
Zöld kis szára az ég felé nyúlik,
Suttogja a többieknek, gyertek ti is.
S hallgat rá a jácint a nárcisz,
Követi a többit az írisz.
Pedig még csalóka ez a napsütés,
Jöhet még kemény fagy, s szélsüvítés.
Február a botjára támaszkodva nézi,
Dobog, a természet szíve érzi.
Mindjárt itt a tél vége, a tavasz közeleg,
Duzzadnak a rügyek, az élet nem áll meg.
De ő még dolgát nem végezte el,
Várj csak tavasz, nagyon ne siess.
Eljön a te időd, várd ki türelmesen,
Majd ha elbúcsúztam, akkor gyere.
/Harpauer Márta /
Helló február
Drága
február, jó hogy itt vagy újra,
Ma reggel felébredtem egy madárdalra,
Most nem vagy olyan szép hófehér,
Az eső esik, hát a hó hol henyél?
Az
ereszről
csepegnek az eső cseppek,
Hol vannak a földig érő jégcsap hegyek?
Drága február, miért nem hoztál havat?
Remélem nem a márciusra bíztad a dolgodat?
A
februárnak még fehéren kell ragyogni!
Jó volna egy kicsit szánkózni!
Nézni a hatalmas hópelyheket,
És élvezni ezt a csodás telet!
Jó
volna, ha most kitombolnád magad!
Jó volna, ha tudnád a dolgodat!
Majd egy év múlva újra találkozunk,
Nem sokára a márciussal randizunk.
/ Hirth Éva /
