.jpg)
Nemes Nagy Ágnes : Október
Október
Most
már félévig este lesz.
Köd száll, a lámpa imbolyog.
Járnak az utcán karcsú, roppant,
négy-emeletnyi angyalok.
S mint egy folyó a mozivászon
lapján, úgy úsznak át a házon.
Acetilén
fényében ázik
az útjavítás. Lenn a mélyben,
iszamos, hüllő-hátu cső,
pára gyöngyösödik a kérgen,
s a városon, mint vér a gézen,
általszívódik a nyirok.
Vékony
tűz
nyüszít,
sustorog,
mellette kucsmás, birka-bundás,
mint a makk-ász, guggol a munkás,
fölötte hengerhasu gépek,
rájuk irva: „Consolidated…”
S egy fa. Akár a régi csap,
csöpörésznek a targalyak,
szalad, olajjal töltekezvén
a gép gömbölyű béka-testén,
majd a bundára ér a csepp,
s fölsír a tűz: megérkezett.
Neonfény
lobban és lehull.
A vizes kőre rácsorog.
Valaki, messze, úgy vonul,
hogy a köd kilométer-odva
énekét tompán sokszorozza –
hallani, amint tántorog.
/ Nemes Nagy Ágnes /
.jpg)
Tamás Sári : Októberi reménye
OKTÓBER REMÉNYE
Október mond, mit hozol nekem,
Fákról lehulló leveleket,
Elmúlás dalát fütyüli a szél,
vagy számomra meglepetést.
Annyira szeretem az őszt,
Szeretsz te engem, mond ősz,
Gondolsz-e úgy reám, mint a nyár,
vagy mint a tavasz a tél után.
Adj nekem most valami jót,
Ne legyen többé sivár holnapom,
Érezni szeretném a nap hevét,
vagy egy új szerelem tüzét.
Immár a hajam őszbe vegyült,
A télnek dere a vállamra ült,
Kérek még egy vidám napot,
vagy ne lássam többé a napot.
Mikor dereng rám az őszi fény,
Színes erdöknek rejtekén, ott
ahol együtt nyugszom a tájjal,
vagy egy új esély ragyog rám ma
. / Tamás Sári /
Aradi vértanúk
Október újra itt van, szomorúan szép és győzedelmes ünnepeivel, hősök és áldozatok emlékezetünkben felsorakozó hosszú menetével.
Lábaink elé némán hulló falevelek siratójában, emberarcot formáló rajzolatában,
dér fehérítette élet-erezet rajzolatával, nemrég vagy régmúltban élt életek súlytalanná vált búcsúintésével.
Nevekkel, s a névtelenségben maradtak néma tanúságtételével.
Október
Októberben van néhány nap, amely majdnem tökéletes. Az ég kifeszül a
fejünk fölött, tiszta kék, olyan mély és makulátlan, hogy minden megszépül
tőle. Az országút mentén vörös, arany, rozsdabarna, bordó és narancs
színben játszanak a fák. Minden szín neon fénnyel ragyog, lüktet a nehéz,
aranyló napfényben.
(Laurell Kaye)
.jpg)
Szeptember
Bizonnyal mindannyiunknak sokféle képzettársítása fűződik az őszhöz, s annak első hónapjához a szeptemberhez. Gyerekkorunkban leginkább az iskolakezdést, a nyári gondtalan, hosszú, ráérős napok után a tanulás, a rövidülő nappalok órarendbe szabályozott kötelmeit jelentette. És persze a színes, lepréselésre gyűjtött faleveleket; ,,a fák alatti barna ékszert", a vadgesztenyét, amit oly jó volt burkából kibontani, kedves figurát készíteni belőle; a ropogósra érett almát, az édes-lédús körtét, a kezet feketére színező diót...és sorolhatnánk.
De, ahogy mind több szeptembert ,,érünk meg ésszel", a lehullott falevelekhez, a betakarított terméshez, a ,,fáradt fákhoz", a hervadás, az elmúlás, a búcsúzás képe is hozzátársul. Ahogyan Radnóti Miklós Szeptember című versében is. Ám a csodás, kissé keserédes alliteráció - ,,fáradt fákra fátylas fény" - után, mintegy pajkosan, már az ,,édes" jelzővel illeti a kissé ziláltan, rendetlenül ,,kibomló konttyal" érkező őszt:
Ó hány szeptembert értem eddig ésszel!
a fák alatt sok csilla, barna ékszer:
vadgesztenyék. Mind Afrikát idézik,
a perzselőt! a hűs esők előtt.
Felhőn vet ágyat már az alkonyat
s a fáradt fákra fátylas fényes őz.
Kibomló konttyal jő az édes ősz.
.jpg)
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)